Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Schütz Antal, a filozófus
Schütz Antal, a filozófus BOLBERITZ PAL bár közbejövő egyéb elfoglaltságai miatt már nem volt ideje a tanári vizsga letételére, sem a doktori fokozat megszerzésére. Közben az egyetemen — szerteágazó érdeklődésének megfelelően — orvostudományt és fizikát, csillagászatot és biológiát is hallgatott. Hogy Schütz mennyire jártas volt kora szaktudományaiban, vagyis folyvást lépést tartott a tudományos haladással, annak ékes bizonyítékát látjuk akkor, ha az 1940-ben és 1944- ben megjelent továbbá jelentősen kibővített, a Bölcselet elemei című műve második, illetve harmadik kiadásának lapjait forgatjuk. Ugyanakkor erre az időszakra esik érdeklődésének az ember felé fordulása. Ezért foglalkozik pszichológiával. Ennek a komoly önképzésnek eredménye a würzburgi egyetemen szerzett doktori fokozata, a lélektan - különös tekintettel a karakterológia - tárgykörében. Schütz Antal teológiai főiskolai tanársága során kifejtett tudományos tevékenységének arculatán, amelyet csak főbb körvonalaiban vázolhattunk, nemcsak a képzett teológus (dogmatikus) vonásai, hanem az érett keresztény bölcselő főbb vonásai is kirajzolódnak. Kitűnő érzékkel, kora szellemi beállítottságára reflektálva, felveti azt a kérdést, mely azóta — még napjainkban is — direkt vagy indirekt módon többször is felmerül: Van-e keresztény bölcselet? Az Őrség című gyűjtemény tanulmányában olvashatunk egy vaskos írást e témakörben Keresztény bölcselet címmel. Schütz Antal a Szent Tamás-i módszert követve tanulmánya kezdetén így válaszolt a kérdésre: „Úgy tűnik, hogy nincs.” Majd különböző összefüggésekben tárgyalva a témát abban találja a megoldást, hogy a filozófia a kezdetektől fogva, kifejezetten vagy burkoltan, Istent vagy az istenséget tekintette „első filozófiája” és gondolkodása alapprincípiumának. Ám egy olyan világban, ahol a természetfeletti hit és a természetes ész - látszólag — olyan messzire kerültek egymástól, hogy úgy tűnt, a kettő úgymond „kibékíthetetlen ellentétben” van egymással, és a találkozás lehetetlen. Schütz arra a végeredményre jutott, hogy nem elégedhetünk meg a hit és ész viszonya tisztázásának „békés egymás mellett élést, lanyha, hamis irenizmust sugalló, problémahalogató álláspontjával, hanem igazi filozofikusként a dolog végére kell járni. Először a megismerés — nem kultúrtörténeti előzmények nélküli - szimbolikus piramisán keresztül ismeretszerzésünk építészeti architektúráját mutatta be. Rámutatott arra, hogy az emberi megismerés sokkal gazdagabb, mintsem hogy elhanyagolhatnánk a szigorú szaktudományos megismerést megelőző ismeretek vizsgálatát, s itt a husserli fenomenológiával, továbbá a modern hermeneutikával rokon, de nem áll meg a szaktudományos módszer abszolutizálásánál (mint sok pozitivista és materialista kortársa teszi), hanem rámutat arra, hogy a természetfeletti hit is lehet megismerő képesség, ami a teológia nyelvén az isteni kinyilatkoztatás racionális szerkezetét tárja föl számunkra. Mert Schütz — mesterével, Szent Tamással, akit nem szolgai módon követ — vallja, hogy végső szinten csak egy igazság van, s ez az Isten, akit különféle megismerési szinteken és utakon közelíthetünk meg értelmünkkel. Van-e jogunk feltételezni, hogy kizárólagosan „csak” egy szint emel, vagy egy út vezet az isteni örök Igazsághoz? Schütz professzor szinte szállóigévé vált kifejezése, hogy a „katolikus kötőszó”, nem a „vagy-vagy”, hanem a „nemcsak... hanem is” szintén érvényes itt. Istenhez nem csupán ésszel, a megismerési fokozatokon keresztül, „alulról” lehet eljutni, hanem a hit világosságánál, a hit által is, „felülről”. Mindkét út legitim, de egyik sem elégséges megközelítés. A teremtett világon felcsillan Isten igazsága. Ez alapozza meg azt a magasabb szintű hitbéli ismeretet, mely ugyan lényegesen többet tár fel Isten titkából, de mégsem nyújtja azt az ismeretet, amelyet a lumen rationis közelít meg, a lumen fidei pedig megvilágít. Ám csak az üdvözül- teknek adatik meg az a tudás, amelyet a dicsőség fényénél a lumen gloriae teljessége nyújthat, s amelybe a nagy misztikusok is csak felsejlés jellegű betekintést nyerhetnek. TEOLÓGIA 2010/3-4 171
