Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Schütz Antal, a filozófus
BOLBERITZ PAL Schütz Antal, a filozófus Lehetséges-e keresztény bölcselet? - tehetjük fel újra a kérdést. Lehetséges, mert kétezer év történelmi tapasztalata ezt mutatja. Ám a hit és ész találkozásának, sőt együttélésének és konfliktusának drámája áthatja nem csupán az egyház történetét, hanem az európai, s általában a nyugati kultúra történetét. Ugyanakkor viszont ténylegesen is lehetséges a keresztény bölcselet. Nem csupán azért, mert a keresztény emberek is igénylik a filozófiai gondolkodást, főleg világnézeti és tudományos határkérdések értelmezésében, hanem azért is, mert maradandó bennünk ama igény, hogy vallásos hitünket értelmileg is alátámasszuk. Schütz Antal mint filozófus vallja azt a fenomenológiai fölismerést, hogy nincs előfeltevés nélküli ismeret. A tudományos tárgyilagosság olyan követelmény, amelyre folyvást törekedni kell, annak tudatában, hogy ez tökéletesen sohasem érhető el. Schütz professzor nyíltan vallja, hogy lehetetlen a megismerő alany teljes kiiktatása, vagy pusztán racionális énjének aktivizálása a megismerésben. Továbbá az ember nem tudja megakadályozni, hogy valamiképpen szellemi képességei ne a végtelen felé irányuljanak. így az ember kénytelen egész életében „útitársként” elfogadni a Szent Ágoston-i „nyugtalan szívet”. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy felfedezzük Schütz Antalnak a keresztény bölcselettel kapcsolatos eszmefuttatásai mögött csírájában azokat a gondolatokat a hit és ész viszonyáról, melyek mint hivatalos egyházi tanítás jelennek meg II. János Pál pápa 1998-ban megjelent Fides et ratio (Hit és ész) kezdetű körlevelének soraiban. A nagy pápa azzal fejezi be e körlevelét, hogy míg korábban a filozófiai ész ügyvédként volt szószólója a hitnek, addig a XXI. században fordított a helyzet: a hit lesz ügyvédje a magára maradt észnek. 3. A BÖLCSELET ELEMEI Schütz Antalnak e kiérett műve, a Bölcselet elemei második és harmadik kiadása (1940- 1944) tankönyv, főiskolai és magánhasználatra. E címzés sokat elárul Schütz életprogramjáról: újjáéleszteni, és érthetőbbé, korszerűbbé tenni a magyar teológiai oktatást, valamint alkalmas szellemi táplálékot nyújtani a fiatal magyar értelmiségnek világnézeti eligazodásában. S ezt a célt — ha távlatban tekintjük — Schütz híres, és magyar tereken klasszikussá vált Dogmatikajában, s az azt előkészítő keresztény bölcseleti kézikönyvében, a Bölcselet elemeiben elérte. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a maga idejében mindkét mű páratlan, forradalmi alkotás volt. Hiszen e diszciplínák oktatásánál — egészen a II. Vatikáni Zsinatig — túlnyomórészt latin nyelvű kézikönyvekből tanítottak. A maguk nemében színvonalasnak tekinthető, neoskolasztikus szellemben íródott filozófiai kézikönyvek (vö. Donat, Boyer, Gredt tankönyvei) azonban a neotomizmus hanyatló ágának szellemét sugározták, és a papnövendékek joggal érezhették, hogy a tanultakkal nem tudnak sokat kezdeni a lelkipásztorkodásban. Sajátos módon (tudomásom szerint) a II. világháború után, s az ezt követő fél évszázadban - az ismert körülmények miatt - nem jelenhetett meg újra ez a jelentős filozófiai könyv, amely mintegy a keresztény bölcselet magyar nyelvű alapműve. Nyilván ebbe belejátszott Schütz — egyébként szükséges és fontos — törekvése, hogy sajátos magyar filozófiai, egységes terminológiát hozzon létre. Az általa konstruált magyar műszavak nem kerültek be a használat révén folyvást változó magyar közbeszédbe. E téren szerencsésebb volt kortársa és a Hittudományi Karon kollégája, Kecskés Pál, akinek filo172 TEOLÓGIA 201 (¥3-4
