Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése (I. rész)
A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése -1. rész m RÓZSA HUBA könyvben az ószövetségi prófécia és apokaliptika képeivel, szimbolikájával fejezi ki mondanivalóját, sokszor szabadon átvéve az Ószövetség szövegét. Az idézetek — a Jelenések könyve irodalmi műfajának megfelelően - az eddigiektől eltérően nem egy Krisztusról szóló igazság vagy tétel bizonyítására szolgálnak,75 hanem a mennyben székelő és felmagasztalt Krisztus bemutatására, aki az egyház közösségét győzelmesen vezeti és irányítja a parúzia, a végső beteljesedés felé. A Zsolt 2,2.8-9 az Isten Fiának deklarált Messiás-király hatalmára és népek feletti uralmára, illetve ellenségeire vonatkoznak. A Zsolt 2 ilyen jellegű értelmezési irányát a Jelenések könyvében végig megtartja, és Krisztusra mint a végidő győztes királyára alkalmazza a szerző, aki az istenellenes erők állandó fellépése és harca ellenére is sikerrel vezeti egyházát. Krisztus úgy jelenik meg, mint az Egyház Ura és parancsolója, s csak az idők végén lép majd ki rejtettségéből, amikor végérvényesen megsemmisíti az istenellenes erőket, s Isten nevében ítéletet tart felettük. Krisztus világ feletti uralmát szenvedése, halála és feltámadása által szerezte meg, de a hangsúly Krisztus égi uralmán van.76 A Jelenések könyvé ben Krisztus a megígért dávidi Messiásként van jelen (Jel 3,7; 5,5; 22,11). Az Újszövetségben Jézus Isten Fia mivoltának igazolására Zsolt 2 teremt ószövetségi alapot. A Jelenések könyvében az Isten Fia titulus csupán egy alkalommal fordul elő (Jel 2,18). Az Atya nevét (patér) viszont 5 alkalommal, mindig Jézusra vonatkoztatva (Jel 1,6; 2,28; 3,5.21; 14,1) találjuk. A szerző tehát ismeri az Isten Fia megnevezést, és a Jelenések könyve krisztológiájának szerves részét alkotja.77 A Zsolt 2 idézése sem független az Isten Fia fenségeimtől. A tiatirai egyházhoz írt levél (Jel 2,18-29) elején a levél írására parancsot adó feltámadt Krisztus így nevezi meg magát: „így szól az Isten Fia (ho hiiios ton Theou), akinek szeme...” (Jel 2,18) A levél buzdító részében Krisztus a győztesnek részesedést ígér a pogány népek feletti hatalmából, s ezt a Zsolt 2,8-9 szavaival fejezi ki: „. ..hatalmat adok a pogány népek felett. Vasvesszővel kormányozza őket, és mint cserépedényeket, összetöri. ” (Jel 2,26—27) Kétségtelen, hogy a levél elején kimondott Isten Fia fenségeimtől függ a zsoltár idézése.78 Mint látni fogjuk a továbbiakban, a Zsolt 2 idézése mindenhol megtartja kapcsolatát az Isten Fia titulus krisztológiai tartalmával, bár később a fenségeim már nem fordul elő, a fiúságot kimondó 7. vers pedig egyáltalán nem található a Jelenések könyvében. A Zsolt 2,8—9 versei ugyanis mindig Krisztus világ felett való uralmát illusztrálják. A világ felett uralkodó Krisztus képe azonban a feltámadásban Isten Fiává deklarált, és az uralomba bevezetett Messiás-király teológiájára támaszkodik. Ezek előrebocsátásával először a Zsolt 2 Krisztusnak, mint Isten Fiának uralmát bemutató zsoltárversekkel (Zsolt 2,8—9), majd ellenségeinek lázadására vonatkozó utalásokkal foglalkozunk (Zsolt 2,2). Az egyes helyek elemzése nem csak a Jelenések könyvé nek részleteit fogja megvilágítani, hanem összefüggésükben képet adnak Jézus Krisztusról, Isten Fiáról, aki a világmindenség és történelem ura. Zsolt 2,8.9-Jel 2,18-19 A kiinduló pontot a tiatirai egyházhoz intézett levél (Jel 2,18-29) zsoltáridézete szolgáltatja (Jel 2,26-27). A levél kezdetén, mint ezt már említettük, a levél megírására parancsot adó Krisztus így nevezi meg magát: „így szól az Isten Fia („ho hiiios tou Theou”), Jel 2,18). 75 Schnackenburg, R., Christologie, 367. 7‘ Uo. 368-369. 77 Schweitzer, E., υιός, ThWNT VIII, 392/2-14. 7S Uo. 392/3—5; KRAFT, H., Die Offenbarung des Johannes, Tübingen 1974, 69. TEOLÓGIA 2010/1-2 131
