Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése (I. rész)
A Zsolt 2 és 110 krisztológiai értelmezése -1. rész II RÓZSA HUBA uralmat. A Zsidókhoz levél szerzője azonban azt akaija bizonyítani a praeexistens fiúság fényében, hogy Krisztus mint Fiú Ura és ítélője az egész világmindenségnek, nem csak a megváltás címén (Zsid l,3cd), mint felmagasztalt dávidi leszármazott és Messiás, hanem a teremtésben való közreműködés (1, 2d) és világot fenntartó tevékenysége révén.61 Ugyanezt a szemléletmódot találjuk meg az lKor 8,6-ban is, ahol Jézus Krisztusnak a teremtésben való praeexistens közvetítői mivolta szoros kapcsolatban áll az Úr (Kiirios) mivoltával62: „Nekünk azonban egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s mi érte vagyunk; egy az Urunk (kiirios) Jézus Krisztus, aki által minden van, és mi általa vagyunk.” (lKor 8, 6) A Zsid 1,10 szintén említ egy vonatkozást a teremtés és a kiirios mivolt között. A Zsid 1,10 a Fiúra vonatkoztatja a Zsolt 102,26-28 verseit, amelyekben a zsoltáros JHWH-t, az Urat (kürios) mint a világ teremtőjét dicséri. Az eredetileg aJHWH-t teremtett művében dicsőítő zsoltár Jézus Krisztusra, a Fiúra vonatkoztatva, az Úr (kürios) címmel és a világ teremtésével egyetemben, a Fiú Istennel való egyenlőségét akaija hangsúlyozni és erősíteni. A Zsolt 110,1 idézésének oka tehát abban keresendő, hogy a szerző azonosságot állít fel az Úr Krisztus (Khristos Kürios) és a Fiú között, s így az Úrról mondott, lényegében Istennek kijáró apellatívumok a Fiú nagyságát erősítik és világítják meg.63 Összefoglalva a mondottakat, a Zsolt 2 és 110 értelmezése a Zsidó-levélben olyan krisztológiai szemléletet képvisel, amelyben a Fiú fenségeim praeexistens és ontológiai értelemben használatos. Ugyanakkor megtaláljuk a felmagasztalás krisztológia szemléletének nyomait is. A két szemlélet úgy áll egymás mellett, hogy az öröktől fogva Fiú mivolta a történeti Jézusra vonatkoztatott. Ebben a teológiai háttérben értelmezi a szerző a Zsolt 2,7 és Zsolt 110,1 verseket; vagyis a zsoltárokban kimondott isteni ígéretet, nemcsak Jézus életének egy eseményében, hanem mindig érvényes volt. 3. 3. 3. Krisztus mint Fiú és Örök Főpap (Zsolt 2, 7) A Zsidókhoz írt levél központi részében találunk ismét egy kifejezett hivatkozást a Zsolt 2,7-re (Zsid 5,5), amelyet a szerző összekapcsolt a Zsolt 110,4-re való szintén kifejezett hivatkozással (Zsid 5,6) abból a szándékból, hogy Krisztus főpapságának kiválóságát öröktől való Fiú mivoltával bebizonyítsa. Minthogy a Zsolt 2,7 itt Krisztus főpapságának igazolásával függ össze, ezért elemzését Krisztus főpapságának kifejezésénél taglaljuk. 3.3. 4. Jézus Krisztus mint Messiás-király azonossága az üldözött Egyházzal (Zsolt 2,1—2) Az Apostolok Cselekedeteiben a Zsolt 2,1—2-t — az ellenséges királyok felkelése az Úr Felkentje ellen - olyan szövegösszefüggésben találhatók kifejezetten idézve, melyekben az üldözött egyház azonosítja magát Jézussal, az üldözött Messiással (ApCsel 4,25-26). Az Apostolok Cselekedeteiben Lukács tehát a zsoltár verseit krisztológiailag értelmezi. A nemzetek zsoltárban elmondott lázadása Jézus Pilátus és Heródes együttműködésével (Lk 23,8-12.15) bekövetkezett szenvedésében teljesedett be, de Lukács az egyház Krisztussal való összekapcsoltsága alapján az egyházra értelmezi. Ennek az azonosításnak az alapját Lukács sajátos üdvtörténeti felfogása alkotja. Az evangélista a Jézus eljövetelétől eltelt időt — egészen a parúziáig — egységben látja. Jézus Krisztus Isten országa örömhírének hirdetésével meghozta az üdvösség idejét. Ez az idő elhatárolódik a törvény és a próféták idejétől: „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Attól 61 Mussner., F., Die Schöpfung in Christus, in Mysterium.Salutis III/2, 455-461, 457—458. 62 Cullmann, O., Christologie des Neuen Testaments, Tübingen 19663, 243. “ Schweitzer, E., νιος, ThWNT VIII. 364-395, 371/15-19; 391/5k. TEOLÓGIA 2010/1-2 127
