Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Szeiler Zsolt: Aquinói Szent Tamás intencionalitás koncepciójának történeti gyökerei
SZEILER ZSOLT Aquinói Szent Tamás intencionalitás koncepciójának történeti gyökerei A rendelkezésre álló szöveghelyek alapján egy „szöveghű” interpretáció aligha mondhat többet. A másik két irányulással való viszonyát tisztázandó, később még visszatérünk a figyelem rejtélyes jelenségére. Elébb azonban szert kell tennünk az intencionalitás legalapvetőbb értelmére. 3. ARISZTOTELÉSZI HAGYOMÁNY Tamás Arisztotelésztől veszi természetre vonatkozó teleologikus elképzeléseit. Miközben azonban az arisztotelészi teleológia legfontosabb elvei változatlanok maradnak, Tamás — önmaga számára is észrevétlenül — átértelmezi az immanens cél-oksági, teleologikus magyarázatokat, intencionálissá változtatva azokat. Immár a teleológia nem az arisztotelészi immanens értelemben felfogott, hiszen: mindent átfogóvá válik19 és Isten intencióiban (az ideákban) alapozódik meg.20 Ismerkedjünk meg hát az intentio kifejezés egy újabb, az eddigieknél sokkal átfogóbb jelentésével. Az intentio, miként a név is mutatja, valamire (in aliquid) való irányulást jelent.2' Ezzel egy átfogó intencionalitás fogalomhoz jutunk, mely alkalmas rá, hogy segítségével röviden tárgyaljuk a „természeti intencionalitás” problémáját. E doktrína arisztotelészi eredetű alaptétele, hogy minden létező saját tökéletességére törekszik.22 E tétel a híres Ötödik Út érvében kimondatlanul húzódik meg. Az istenérv tengelyét, melyen plauzibilitása fordul, a jól ismert sor adja: ,,»A természeti létezők« mindig vagy legalábbis legtöbbször ugyanazon a módon működnek, és elérik azt, ami »számukra« a legjobb.”23 Tamás szerint e sorok már önmagukban is bizonyítják a létezés intencionális voltát. De egészen pontosan mi is az, amit itt „látunk” (videmus)? Két dolgot: a folyamatok konstans voltát és a kiteljesült forma létrejöttét (a létező legmagasabb aktualitását: eVTEAe^eia24). E két alapvető tényező lehetővé teszi számunkra, hogy a rövidség kedvéért a természeti intencionalitást egyfajta függvénynek fogjuk fel. Egy függvény arra szolgál, hogy egy bizonyos szabály mentén az egyik halmaz elemeihez egyértelműen rendelje hozzá egy másik elemeit. Megközelítésünkben a természeti intencionalitás egy olyan függvény, ami potenciális állapotokhoz az aktualitás állapotait rendeli hozzá, mégpedig egyértelműen, valamiféle szabályszerűség mentén. E szabály íija elő, mi lesz a függvény minimuma és maximuma, és ez a szabály, mérték nem más, mint az adott létező formája. A forma ((pvcno) adja minden intencionális irányulás „ritmusát”, ami révén a magból (potencia) fa (aktualitás) lesz, a tűz alulról felszáll, vagy a kő fentről alázuhan, míg csak nyugvópontra nem ér. Szent Tamás mély meggyőződése volt, hogy e példák 19 Vö. DV. 22. 2. Az artikulus azt kívánja bizonyítani, hogy minden létező természetétől fogva Istenre irányul (iomnia naturaliter appetunt Deum). 20 A terminológiaváltás, miszerint Tamás esetében nem teleológiáról, hanem természeti intencionalitásról van szó, ezért nem önkényes. 21 STh I—II. 12. 1. Az 1891-es Leonina kiadásban a következő formulát találjuk: intentio, sicut ipsum nomen sonat, significat in aliquid tendere. Míg az 1822-es Mariettiben ezt olvassuk: „in aliud tendere". A „valamire” és a „valami másra” fonnák közt látszólag nincs nagy különbség, ám a „valamire” formula megengedi, hogy intencionális legyen az az irányulás is, aminek intentuma végső soron saját tökéletessége. így intencionálisak a természeti létezők és a reflexió aktusai. 22 Pl. STh I. 5. 1. co. valamint Metafizika-kommentár (1.1.): „unaquaeque res naturaliter appetit perfectionem sui". 23 STh I. 2. 3. Az 1952-es Marietti változat szerint: „semper aut frequentius eodem modo operantur et consequuntur id, quod est optimum". 24 Vö. Johnson, M. R., Aristotle on Teleology, OUP, Oxford 2005, 83. 70
