Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - Szeiler Zsolt: Aquinói Szent Tamás intencionalitás koncepciójának történeti gyökerei
Aquinói Szent Tamás intencionalitás koncepciójának történeti gyökerei SZEILER ZSOLT Nem érzékietek és ingerek kauzálisán determinált végtelen ostromának közepette, mintegy az ingervilághoz passzívan odaszegezve létezünk. Az alanyi oldal aktivitásán, a lélek intentioján múlik, hogy az ingerek sokaságából mi emelkedik ki tárgyként, az érzetek folyamából mi lesz tárgyként észlelt. Ám ha pontosabban is azonosítani akaijuk ezt a különös aktivitást, bajban vagyunk. Mi az intentio fenoménje Ágostonnál? Akarat? Figyelem? Látni törekvés? — Ágoston szerint, minden bizonnyal, mindhárom; eme eredeti fenomén differenciálatlan egységében. Ágoston leírásai az intentióról fején találják a szöget. Az ablakkeret példáján demonstrálja: az intencionalitás által vagyunk „maguknál a dolgoknál”. Nem az ingert, nem a benyomást, nem az ablakkeret speciesét, de nem is a „tudataktust” látom, hanem a dolgot magát.14 Ha mármost azt kérdezzük, hogy Ágoston (és Tamás) számára miben állt az intencionalitás paradigmatikus értelme, akkor bizonyára azt kellene válaszolnunk: éppen ebben a sajátos „transzcendenciában”, át-lépésben, ami révén (érzékleteink helyett) elsősorban a dolgoknál, a „világban” vagyunk. Az intentio ágostoni felfogása után kutatva Tamás műveiben „fenomenológiai szituációk” érdekes leírásait találjuk, mint például amikor valamire oly erősen odahallgatunk, hogy nem vesszük észre, hogy valaki elhalad mellettünk.15 Vagy éppen valami érzéki látványa, öröme olyannyira odafordítja a lelket a dologhoz, hogy meggátolja a racionális gondolkodást (ratione distractionis).16 A De veritatében a következőt olvassuk: Az összes lelki képesség esetében azt találjuk, hogy amikor egyikük saját aktusában valamire ráirányul (in suo actu intenditur), egy másik, aktusában vagy megfogyatkozik, vagy teljesen gátolt lesz (abstrahitur). Ezt jól mutatja annak esete, kinek látása oly erősen ráirányul valamire, hogy nem hallja, amit mondanak. Kivéve persze, ha annak vehemens volta magához vonja a hallás érzékét. Ennek pedig az a magyarázata, hogy minden megismerő képesség működéséhez szükséges az intentio, ahogyan azt Ágoston A Szentháromságról írt művében igazolta.17 A szakasz remekül illusztrálja a hétköznapi tapasztalatainkból is mindannyiunk számára jól ismert fenomént. Érzékletesen ábrázolja átalakulását is az érzéki inger erőssége mentén. Magyarázata azonban több dolgot hagy homályban, mint amit tisztáz. Ezért határozottabb körvonalak hiányában arról a jelenségről, amit jobb híján „szelektív figyelemnek” nevezhetnénk, a következők mondhatók el: (1) A sorok egyértelművé teszik, hogy Tamás itt zz intentio kifejezést nem az avicennai18, hanem az ágostoni értelemben használja. (2) A „figyelem” minden megismerő képesség conditio sine qua nonját alkotja. Olyan lehetőségi feltételként szolgál, ami nélkül nem adódhat tárgy az intellektus számára. (3) Ez a valamire való sajátos ráirányulás aktusa, intenzitáskülönbségeket mutat. (4) Végül intenzitását az inger (phantasma) intenzitása, erőssége (is) befolyásolja. 14 Vö. De mato 16.12. ad 2. és ST I. 14. 6. ad 1. 15 Vö. De malo 3. 9. co. 16 Vö. SThl-II. 33. 3. co. 17 DV. 13.3. co. Pontosabban nem abban az értelemben, amit Tamás Avicenna mfeníio-fogalmának tulajdonított. 69
