Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Schelling vallásfilozófiájának főbb állomásai
Schelling vallásfilozófiájának főbb állomásai ROKAYZOLTÁN akarata” (Wille des Grundes) és a „Szeretet akarata”49. Az „ok akarata” még nem teljesen tudatos és szabad akarat, hanem ösztönszerű, „egészen szabad és tudatos akarat a szeretet akarata... a belőle következő kinyilatkoztatás cselekvés és tett.”50 1811-től „regisztrálható” Schelling „ Weltalter” (Világkorszakok) című nagyszabású, tervezett, de csak töredékekben megvalósult műve. Ebben Schelling szeretné feldolgozni, összegezni és közreadni mindazt, amit eddig magáévá tett a mitológia, transzcendentális filozófia, természetfilozófia és istentan területén. A műnek a tervek szerint három részre kellett volna tagolódnia: múlt jelen és jövő (vagy: múltbeli — a tudott, az elmesélt; a jelenvaló — a fel- és megismert, a megjelenített; és a jövőbeli — a sejtett, megjósolt).51 Schelling hangsúlyozza, hogy nem emberi, hanem isteni világkorszakokat kell érteni, még akkor is, ha ezeknek az emberre nézve is vannak relevanciái. Kiindulópont a múlt, és az a kérdés, hogy abból a jelenre és a jövőre vonatkozólag milyen következtetéseket lehet levonni. A múlt a legősibb lényre vonatkozik, az „ős-élőre” (das Grieb endige), amely a teljes azonosságot valósítja meg magában. Ez az „ős-élő” két lényegre {Wesen) bomlik: a kérdezőre (nem tudóra) és válaszadóra (tudóra). Ez a „differenciálódás” belső megosztást (Scheidung) jelent52, amely emlékeztet a „Freiheit”-író.sra.53 Ez a megosztás indít a megismerés iránti vágyra. A megismerés ugyanis „bensővéválás” {innerlich werden). Ezzel kezdődik a tudás, hiszen annak tárgya csak akkor ragadható meg és fejezhető ki fogalomban {Begriff, begreifen = megragadni), ha köztem és vizsgálatom (annak tárgya) között különbséget teszek. Az isteni tudás abban különbözik ettől, hogy magában hordja az egység érzetét, mint a szabadság és a szükségszerűség egységét is. Ez az emberi tudásra vonatkoztatva az alábbi következtetésekhez vezet: a differenciálódás mögött folyamatosan jelen van az egység, az azonosság érzete. Ennek az azonosságnak megragadására csak a filozófia képes,54 valamint a költői erő szintjén álló tudás. A poézis és a filozófia különbözőségének és azonosságának kérdése ahhoz a megismeréshez vezet, hogy a gondolat tárgya és a valóság egy. Úgyszintén felmerül a világ előtti idő kérdése. Ezt a korszakot Schelling úgy jellemzi, mint a hallgatás idejét: „Zeit des Schweigens”. Ezt a csöndet a kinyilatkoztatott Ige töri meg. Ha igaz, hogy nincs semmi új a Nap alatt, akkor már csak az a kérdés, mi volt az, ami megtörtént? A múlt szükségképpeni kiindulási alap, „Stillstand” ősállapot a létező {Wesen) mélyebb állapota.55 Ez az Atya ideje. De ez a bezárt lét megnyilatkozásra törekszik. Ennek lehetőségét Schelling „Potenz”-nek nevezi, amint azután sorsa kifejti későbbi kinyilatkoztatástanában, sajátságos Szentháromság-tanában a potenciákról szóló elméletét.56 Az első létező nevét Schelling a „hestia”, az isteni tűzhelyre vezeti vissza, valamint Hérakleitoszra.57 Természetesen Schelling természetfilozófiái nézetei is visszhangra találnak a „ Weltalter”-ben. így fogalmaz: 49 Uo. 50 Uo. 51 Die Weltalter von F. W.J. Schelling, Leipzig, Reclam. é.n. 15; vö. Stüttler, J., Schellings Philosophie der Weltalter, in Zeitschriftfür Philosophische Forschung XIV (1960), 600—615. 32 Die Weltalter, 18, valamint 46. 53 Uo. 30. vö. Philosophische Untersuchungen über das Wesen der menschlichen Freiheit. 34 Die Weltalter, 18. 33 Uo. 28. Schelling szerint a létező mindig indiferens. De mindig megvan benne a lehetőség, hogy létező (Sein) vagy megismerés (Erkennen) legyen. Vö. Darstellung meines Systems..., Leipzig 1907, 338k. 36 Vö. Die Weltalter, 58: „Ami a reálissal rokon, azt első potenciaként tételeztük, ami az ideálissal másodikként.” Vö. Hemmerle, K., Zum Verständnis der Potenzlehre in Schellings Spätphilosophie, in Philosophisches Jahrbuch 74. (1966), 99-125. 37 Die Weltalter, 60. Vö. Die Gottheiten von Samothrake, Stuttgart—Tübingen 1815, 13. TEOLÓGIA 2009/3-4 219
