Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Schelling vallásfilozófiájának főbb állomásai
ROKAY ZOLTÁN Schelling vallásfilozófiájának főbb állomásai „Istent egyáltalán nem ismerjük másként, mint ebben a neki alárendelt természethez való örök viszonyulásában; ez a szintézis a mi első' legrégebbi gondolkodásunk. Mi nem tudunk más istenről, csak az élő Istenről. Az O legmagasabb szellemi életének összefüggése a természetessel az O ősindividualitásának őstitka, a feloldhatatlan élet csodája, amint jelentőségteljesen fejezi ki magát egy az apostolok közül. (Zsid 7, 16).”58 Sokszor esett szó Schelling-kutatók között Jakob Böhme, Franz von Baader néven Schellingre gyakorolt hatásáról. Ezt nem szabad sem alábecsülni, sem túlértékelni. 3. 6. 1827—1841. Második müncheni korszak Mintegy hat év erlangeni működés után (1821—1827) Schelling visszatért Münchenbe. Ennek a korszaknak eredménye Schelling előadássorozata a kinyilatkoztatás filozófiájáról, amelynek kézirata 1992-ben került kiadásra, valamint az ún. „pozitív filozófia” gondolatának megfogalmazása. Schelling itt ismét megvitatja azokat a kérdéseket, amelyekre a „Freiheitschrift”-ben már reflektált és bőségesen engedi szóhoz jutni időközben felhalmozott mitológiai ismereteit. A monoteizmust a Szentháromságtan szemszögéből értelmezi: „amit a monoteizmus fogalmában pozitívként tételezünk, az nem Isten egysége, hanem nem-egysége, vagyis, hogy ő, aki több (mehrere ist) csakhogy nem több Isten.”59 Schelling az Ószövetséget és a mitológiát együttvéve a tudat történelmi folyamatába sorolja.60 Krisztus megvan a mitológiában is, csak nem mint Krisztus. A kinyilatkoztatásban mint Krisztus van jelen.61 62 „Krisztus halála, amennyiben minden kozmikus potencia mint olyan hatalmát megszüntette, annyiban a pogányság és zsidóság közös végét jelentette.”61 A pozitív filozófia Schelling szerint ki kell, hogy egészítse az általa negatívnak nevezettet, amelyben az ész semmi egyebet nem feltételez, mint önmagát, önmaga megismerésére irányul, és az abszolútnak csak egy negatív fogalmát adja. Ide sorolja Schelling az egész filozófiatörténetet Kant „tiszta ész” kritikájától egészen saját korai korszakáig, kant tagadta az intellektuális szemlélet („intellektuelle Anschauung”) lehetőségét, Fichte elfogadta mint az Én önmaga tételezését, Schelling viszont a negatív filozófiának, amely csak a „was”-ra (micsoda) irányul, meg kell, hogy feleljen a pozitív filozófia „daß”-ja (hogy). A negatív filozófia Istennek mindössze lehetséges ideájáig jutott el, a pozitív filozófiának az abszolúthoz, mint tényleges Istenhez kell eljutnia. Ezért képezi ez utóbbi tárgyát a kinyilatkoztatás és ezért nevezhető a pozitív filozófia történelmi filozófiának.63 58 Die Weltalter, 101. 59 Schelling, F. W. J., Urfassung der Philosophie der Offenbarung (1831/32), Meiner, Hamburg 1995, 140. 60 Uo. 232. 61 Uo. 397. 62 Uo. 614. Schelling így nyilatkozik 1827-ben: „Az én filozófiám voltaképpeni neve: keresztény (christliche) filozófia. .. A kereszténység tehát a filozófia alapja.” In Kant-Studien 47 (1955—1956), 280. “ Schelling, Philosophie der Mythologie, Vierundzwanzigste Vorlesung, in Schellings Werke, Leipzig 1907, III. 724. 220 TEOLÓGIA 2009/3-4
