Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Puskás Attila: A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése
A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése m PUSKÁS ATTILA finíció, mert nem segít annak eldöntésében, hogy egy a megszokott, természetes rendtől eltérő, rendkívüli esemény csoda-e. A csoda felismeréséhez ugyanis szükség lenne annak ismeretére, hogy Isten közvetlen cselekvésének az eredménye-e a rendkívüli esemény, vagy egy magasabb szellemi természetű teremtmény hatása-e. Tamás szerint ugyanis az eszköz-ok partikuláris természetének határait meghaladó hatás kifejtésére magasabb rendű természetes okok is képesek fő okok gyanánt (vö. démonok, különálló szellemi szubsztanciák).34 így a partikuláris természet erejét meghaladó rendkívüli esemény csodaként való felismeréséhez tudnunk kellene eldönteni azt, hogy Isten közvetlen cselekvéséről van-e szó — ebben az esetben a kifejtett hatás az okság közvetlensége miatt meghaladná nemcsak a partikuláris természet, hanem az egész teremtett természet határait is —vagy egy magasabb rendű szellemi természetű ok közvetett oksági hatásáról. E megkülönböztetéshez szükséges döntő kritérium azonban hiányzik a tamási gondolkodás keretében, mely a csoda jelentésének bibliai szempontjai közül inkább csak a csodálkozást keltő esemény rendkívüliségére és annak filozófiai meghatározására fókuszál. A Summa Theologiae-ben maga Tamás is szembesül az általa adott csoda meghatározás ismeretelméleti elégtelenségével, de kielégítő megoldás helyett csak egy distinkciót vezet be az abszolút értelemben vett csoda és a számunkra csodának tűnő rendkívüli esemény között.35 Véleményünk szerint a megoldást abban az irányban kell keresni, hogy a csoda bibliai fogalmának elemei közül ismét előtérbe kell állítani a jel-mivoltot, mely Tamásnál háttérbe szorult a csodálkozáskeltés és az isteni hatalom megnyilvánulás mögött. Ha egy rendkívüli esemény, például a természettudomány eddig elért eredményei alapján meg nem magyarázható gyógyulás csodának való minősítéséhez, vagyis csodaként való felismeréséhez alkalmatlan kritérium az isteni cselekvés közvetlensége, akkor más teológiailag értékelhető jegyek alapján lehet és kell a beazonosítást elvégezni. Noha a csoda elengedhetetlen eleme a természet általunk megfigyelt szokásos rendjétől való eltérés, lényege mégsem ebben a rendkívüliségben áll, hanem abban, hogy az ember üdvösségét munkáló istenijei, mely Isten szentségében gyökerezik, az egész egyház hitéletének erősítését szolgálja, az ima kontextusában egy Isten és ember között zajló kérés-válasz párbeszéd része. A kanonizációs eljárásban ez a párbeszéd magában foglalja még Isten szolgája közbenjárásának a kérését is. A természetben lezajló rendkívüli esemény, mint a rendkívüli gyógyulás is, csak ebből a vallási-teológiai összefüggésből és ennek alapján nyerheti el a „természetfeletti” vagy a „természeten kívüli okozottság”, azaz a csoda teológiai minőségét.36 Ahogy láttuk, az isteni cselekvés közvetlensége abban az értelemben nem lehet a 34 Vö. ScG III, 103. 35 „A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy abszolút értelemben akkor beszélünk csodáról, amikor bizonyos dolgok az egész teremtett természet rendjén kívül történnek, amint mondottuk. De mivel a teremtett természetnek nem ismeqük minden erejét, amikor valami a számunkra ismert teremtett természet rendjén kívül jön létre, számunkra csoda. így tehát, amikor a démonok a saját természetes erejükkel művelnek valamit, azt nem abszolút értelemben, hanem számunkra mondjuk csodának.” STh I, q. 110, a. 4, ad 2. 36 Monden, L., Theologie des Wunders, 55k; vö. Caviglia, G., Istantaneitä e miracolo, in Salesianum 31 (1969), 191— 233, itt: 203k. A csoda jel funkciójának teológiai értelmezéséből kiindulva Scheffczyk még egy lépéssel tovább megy gondolatmenetében, amikor azt állítja, hogy a csoda teológiai megítélése nem igényli feltétlenül annak megállapítását, hogy a rendkívüli esemény a természet lehetőségeit abszolút felülmúlja. „Elegendő egy általános nyilatkozat, hogy hic et nunc a természetben így elő nem forduló eseményről van szó. Ha ugyanis a hitnek láthatóvá válik, hogy az üdvösség és Isten szentsége ezen esemény célja, akkor mindig jogos az a következtetés, hogy Isten ennek az eseménynek a ható oka is, feltételezve, hogy egyáltalán egy nem magyarázható eseményről van szó. A nem-magyarázhatóságnak azonban nem kell a legmagasabb fokot elérnie, alapvetőnek, abszolútnak s örökre megmagyarázhatatlannak mutatkoznia.” Scheffczyk, L., Wunder und Heiligsprechung, 302. TEOLÓGIA 2009/3-4 209
