Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Puskás Attila: A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése
PUSKAS ATTILA A szentté avatásban megállapított csoda teológiai értelmezése Ha a természettudományos kutatás lényege abban áll, hogy a természeti folyamatok működését kizárólag más természeti folyamatoktól való függőségükben vizsgálja, akkor ezen a horizonton elvileg eldönthetetlen, hogy egy rendkívüli esemény egyben az egész természet rendjén kívüli esemény-e, vagy csak az általunk eddig ismert természeti törvényszerűségekhez képest „rend-kívüli”. A „természeten kívüli” minősítés, ahogy a „pusztán természetes” megnevezés is, előfeltételezné a természet egészének, minden törvényszerűségének a tökéletes ismeretét, amire a tudomány bevallottan és lényegéből fakadóan nem képes. A természettudomány ezért a rendkívüli gyógyulásról nem állíthatja sem azt, hogy „természeten kívüli”, azaz, hogy természettudományosán elvileg megmagyarázhatatlan esemény, sem azt, hogy „merőben természetes”, vagyis, hogy természettudományosán biztosan és valaha is megmagyarázható lesz. A természettudomány becsületesen csak azt jelentheti ki róla, hogy az eddigi természettudományos kutatások alapján megmagyarázhatatlan.'6 2. 2. A természettudós viszonyulása a csodához A teológiailag csodának minősíthető és természettudományosán rendkívülinek tekintett gyógyulás döntés elé állítja azt, aki találkozik vele. A természettudóst is. Állást foglalhat úgy, hogy kérdőjelet tesz a rendkívüli esemény mögé, és meg hagyja eldöntetlen kérdésnek. Ekkor tulajdonképpen úgy dönt, hogy csak természettudósként akar viszonyulni az eseményhez, és elzárkózik attól, hogy az egzisztenciájában is érintse. Az is lehetséges, hogy azt feltételezi, a rendkívüli esemény valójában általános, de számunkra még ismeretlen természeti erők, törvények működésének a megnyilvánulása, s majd a tudomány haladásával egyszer csak fény derül minderre.16 17 Talán még arra is hivatkozik, hogy a múltban is sok mindent tartottak csodásnak, rendkívülinek, amit később a tudomány megmagyarázott. Ha a tudomány fejlődésével a csodás tartomány határai mind szőkébbekké váltak, akkor nem joggal várható-e, hogy egyszer csak teljesen eltűnik a csoda, mivel mindennek lesz természettudományos megokolása. Mindez azonban hiten és a történelmi tapasztalatok egy részleges szeletén alapuló feltételezés, melynek megkérdőjelezhető a kellő megalapozottsága. Egyfelől, ha a rendkívüli gyógyulás eseményében még ismereteden, de általános természeti erők vagy törvényszerűségek működnének, akkor érthetetlen lenne az a tény, hogy a fentebb megjelölt szigorú kritériumok szerint rendkívülinek minősített gyógyulás miért csak vallásos kontextusban, pontosabban az ima szituációjában történik. E ténynek a megállapítására, a rendkívüli gyógyulás és az ima összefüggésének, mint az ilyen rendkívüli események esetében az egyedül konstans elemnek a rögzítésére a külső, tárgyilagos, tudományos elemzés is képes. Ha általános természeti erőről lenne szó, akkor annak a vallási kontextuson kívül is működnie kellene. Másfelől a fejlődésre való hivatkozással azt gondolni, hogy a tudomány egyszer majd teljesen megismeri a természetet, s akkor, ami korábban rendkívülinek tűnt, az egy általános természeti törvény eseteként válik érthetővé, szintén megalapozatlannak látszik. A természettudomány művelője mindig tudatában van saját tudománya határainak, sőt annak is, hogy a természeti összefüggések feltárásának növekedésével együtt növekszik a még megválaszolatlan kérdések tartománya. A tudomány mindentudásába vetett hit inkább vallási pótlékként fellépő ideológia, mintsem 16 Vö. Monden, L., Theologie des Wunders, 334k. 17 A lehetséges állásfoglalások számbavételéhez lásd: Monden, L., Theologie des Wunders, 313—334. 200 TEOLÓGIA 2009/3-4
