Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete
KRÁNITZ MIHÁLY ■ 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete Fontos eredmény volt, hogy az Unitatis redintegratio (1964) az imádság és a megtérés lelki ökumenizmusának a szellemében fogalmazódott meg.47 A szakadás bűn, amelyet minden kereszténynek meg kell bánnia, hogy megtalálja az egységet. A nem katolikus keresztények ezután már nemcsak megkeresztelt keresztények, hanem ők is az egyház tagjai. A teológiai gondolkodásban elhagyták a vestigia Ecclesiae-logtkít, és elsősorban a keleti ortodox egyházakkal összefüggésben a „testvéregyház” kifejezés került előtérbe. Ez „érvényes volt bizonyos árnyalattal az egyházi jellegű közösségekre és más egyházakra” is nyugaton. Az egyház szó a dekrétumban tanbeli értelemben, és nem az ökumenikus udvariasság jegyében szerepel. Amint ez XXIII. János pápa bejelentéséből is egyértelmű volt, a cél a teljes közösség keresése. Mindez természetesen magában foglalja, hogy már van bizonyos közösség az egyházak között. Nagyon újszerűnek tűnt az is, amikor a zsinat kimondta, hogy „az egyház szüntelen megújulásra szórni”.48 A következő eredménye az ökumenikus nyitásnak a zsinaton végérvényesen elfogadott »igazságok hierarchiája« volt.” Ez a kifejezés, melyet formálisan is elutasított IX. Piusz és X. Piusz pápa is, ma rendkívüli módon gyümölcsöző az ökumenikus párbeszédben.49 Az egység nem egyformaság. Szentségi területen például megtalálhatjuk a Szentháromság Egy Isten nevében kiszolgáltatott vízkeresztség elismerését, többek között a protestáns úrvacsorára való pozitív utalást. A zsinat a párbeszédet mint egy nagy munkaprogramot fogadta el. Számos szimbolikus gesztus jelezte az egyházak felé való közeledést: VI. Pál és Athénagorasz pátriárka találkozója Jeruzsálemben; VI. Pál gesztusa, amikor térdre borul Meliton khalkedóni metropolita, a konstantinápolyi pátriárka küldötte előtt, hogy megcsókolja a lábait (1972. január 25.); VI. Pál felkereste Genfben az Egyházak Világtanácsát (1969. június 10.); VI. Pál átadja gyűrűjét Michael Ramsey anglikán prímásnak, Canterbury századik érsekének (1966); és az 1054-es kiközösítés visszavonása 911 év után Róma és Konstantinápoly között (1965. december 7.). 47 2004. novemberében neves német teológusok emlékeztek a zsinati ökumenikus határozatra, megjelenése 40. évfordulóján, egy tudományos konferencia keretében. A könyvformában is megjelent előadásokat Wolfgang Thönissen gondozta, aki így összegezte a dekrétum jelentőségét: „Als eine seiner Hauptaufgaben bezeichnete das Zweite Vatikanische Konzil, die Wiederherstellung der Einheit aller Christen. Wie kein anderes Konzil zuvor hat sich das II. Vaticanum vorrangig der ökumenischen Aufgabe gestellt. Wegweisend hierfür ist das am 21. November 1964 feierlich verkündete Dekret über den ökumenismus »Unitatis redintegratio«. Das Ökumenis- musdekret ist seitdem die Magna Charta für alle ökumenischen Bemühungen der Römisch-Katholischen Kirche geworden. Bis heute bezeichnet es den zureichenden Rahmen für alle weiterführenden Überlegungen auf dem Weg zur Einheit der Christen.” Vö. „Unitatis redintegratio”. 40Jahre Ökumenismusdekret — Erbe und Auftrag (szerk. Thönissen, W.), Bonifatius-Lembeck, Paderborn—Frankfurt am Main, 2005, 7. “ Vö. UR 4: „Az egyház arca nem tündöklik teljes fényében sem különvált testvéreink előtt, sem általában a világ előtt, és ez hátráltatja Isten országának teijedését. Minden katolikusnak törekednie kell tehát a keresztény tökéletességre.” UR 6: „A földi vándorló útján járó egyházat Krisztus szüntelen az örök reformációra hívja. Mint emberi, földi intézmény erre folyamatosan rá is szorul.” 49 Vö. UR 11: „A katolikus tanításhoz tartozó igazságoknak hierarchiájuk, vagyis rangsomk van, mert más-másképpen kapcsolódnak a keresztény hit alapjához.” 164 TEOLÓGIA 2009/3-4
