Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: 1959 - a katolikus ökumenizmus kezdete
1959-a katolikus ökumenizmus kezdete KRÁNITZ MIHÁLY 7. VISSZATEKINTÉS ÉS A GYÜMÖLCSÖK BEGYŰJTÉSE Ha visszatekintünk az ötven évvel ezelőtti bejelentésre, mely megnyitotta a párbeszéd ajtaját a katolikus egyházban a protestánsok felé, akkor megállapíthatjuk, hogy a „Szentlélek kegyelmének ihletésére”50 nagyon sok eredmény született. 2009. október 15-én, Walter Kasper bíboros a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács elnöke új könyvének — A gyümölcsök begyűjtése51 — bemutatóján hangsúlyozta, hogy nagyon gyors változások álltak be az egyházban és a világban is. Az új kezdet, nagy lelkesedést jelentett. Most azonban számba kell venni elért eredményeinket és kitekinteni a jövőre, mert így nagyobb érettségre juthatunk el a keresztény egység területén. Az ökumenikus út valószínűleg hosszabb lesz, mint azt a zsinat kezdetén gondolták.52 Kasper bíboros úgy látja, hogy a XX. századra nemcsak úgy emlékeznek majd, mint amely számos rettenetes eseményt hagyott maga mögött, hanem egy olyan századra is, mely az ökumenikus ébredés időszaka volt.53 Johaness Oeldemann, a paderborni Johann Adam Möhler Ökumenikus Intézet igazgatója a valós ökumenizmus tényéről szólva megállapítja, hogy egy „élő” ökumenének „feje”, „lába”, „keze” és „szíve” is van. A keresztény egységtörekvésnek olyan határozott álláspontokkal kell rendelkeznie, melyek segítségével az emberek — a keresztények — mindkét lábukkal a saját egyházuk talaján állnak, és onnan a párbeszéd segítségével keresik a másikat. Az ökumenikus mozgalomnak tehát „fejre”, az emberek értelmére van szüksége, nehogy „ész nélkül” cselekedjenek a keresztények, hanem felelősséggel és teológiailag átgondolt módon. Az ökumenének továbbá szüksége van „kezekre” is, hogy így a már meglévő közösség gyakorlati együttműködésben éljen. Az ökumenének „szívre” is szüksége van, mert csak az fog igazi szívjósággal a többi keresztény felé fordulni, és lelkiekben velük közösséget keresni, akinek a keresztények egysége elsőrendű szívügye. Teológiai gondolkodásnak és gyakorlati cselekvésnek, az önazonosság őrzésének és a lelkiekben való nyitottságnak pedig együtt kell haladnia, ha a keresztény egység útján további lépéseket kívánunk megtenni. Ahhoz, hogy ezt, vagyis a közös cselekvést elérjük, a lelki ökumené, azaz az egységért végzett imádság a feltétele.54 XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű, a keresztény reményről szóló körlevelében (2007) az imádságot mint „a remény iskoláját” jelölte meg, mivel az imádság maga is a vágy gyakorlása.55 „Az imádság által leszünk alkalmasak a nagy reményre, s így leszünk mások számára a remény szolgái, mert a remény keresztény értelemben mindig mások számára is remény.”56 Ez a nagy remény — kimondatlanul — minden Krisztus-követő számára: a keresztények egysége. Őrsy László jezsuita szerint, aki tevékenyen mint szakértő “ÚRI. 51 Kasper, W„ Harvesting the Fruits. Basic aspects of Christian Faith in Ecumenical Dialogue. Ecumenical Consensus, Co- vergences and Differences, Continuum, London 2009. “Vö. Kasper, W., Raccogliere ifrutti. La jede cristiana nel dialogo ecumenico, in II Regno - Attualitd (15 Ottobre 2009), 585. 33 Vö. Kasper, W., L’espérence est possible, Éditions Parole et Silence, 2002, 61. s‘ Oeldemann, J., Einheit der Christen - Wunsch oder Wirklichkeit? Kleine Einjuhrung in die Ökumene, Pustet, Regensburg 2009, 186-187. “ Vö. XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikája a keresztény reményről n. 33, SZÍT, Budapest 2008, 36-37. A pápa körlevelében kifejti, hogy az imádságban az embernek meg kell tanulnia, mi az, amit valóban kérhet Istentől — mi az, ami méltó Istenhez. Meg kell tanulnunk, hogy nem imádkozhatunk mások ellen. “ Vö. Spe salvi, 33. TEOLÓGIA 2009/3-4 165
