Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Török Csaba: McGrath, A.: Az ateizmus alkonya
Mielőtt magáról a könyvről szólnánk, a szerzőről kell pár fontos adatot mondanunk. McGrath a teológiatörténet professzora az Oxfordi Egyetemen, azonban első doktorátusát egészen más területen szerezte: mikrobiológiával foglalkozott. Ez magyarázza a természettudományokban és a tudományfilozófiában való jártasságát, ami nagy erényévé váHk akkor, amikor a modem kori ateizmussal foglalkozik, hiszen az a vallás- és hitkritikájának éltető nedveit nagy részben a természettudományokból szívta. McGrath — aki maga is ateistából lett kereszténnyé - éppen ezért nagyon szívén viseli azt a szándékot, hogy megtolj e a nyugati világban olykor alaptételként elfogadott köteléket a természettudományok és az ateizmus között, mintha e kettő szükségszerűen együtt járna. A jelen kötet nem egyfajta elvont bölcselkedés, amelynek segítségével a keresztény ember szeretné az egyházon kívül állók számára apologetikai fordulatokkal a maga igazát bizonygatni. McGrath írása a kérdés történeti kibontakozására alapoz, arra a folyamatra, ahogyan a nyugati gondolkodásban a modern értelemben vett ateizmus erőre kapott és sok területen uralkodó nézetté vált. Ez magyarázza azt, hogy a kérdéskör tárgyalását két konkrét történelmi pillanathoz köti: kiindulási pontja a Bastille ostroma (1789), végpontja pedig a berlini fal leomlása (1989). Mint láthatjuk, ez pont két évszázad. Két olyan évszázad, amelyben az ateizmus mintha egyértelműen erőfölénybe került volna a vallásos hittel szemben. Elemzése során a szerző két nagy részt különít el könyvében. Az elsőben (2—6. fejezet) az ateista gondolat felemelkedését, a címben is szereplő természeti képre utalva delelőre jutását vizsgálja. Ennek során találkozunk olyan témákkal, amelyek a mi kultúrkörünkben is jól ismertek, mint a francia forradalom, a természettudományos felfedezések világnézeti kihatásai vagy éppenséggel az Isten halála-teória, ugyanakkor bepillantást nyerhetünk előttünk kevésbé ismert szellemi világokba, mint például a viktoriánus Anglia kultúrájába, az ateizmus ott kibontakozó hatalomra jutásába. A második nagy rész (7—11. fejezet) azokat a jelenségeket mutatja fel, amelyek a győztes és magabiztos ateizmus alkonyát vetítik előre: a vallásosság, a spiritualitás felé való újbóli megnyílást, egyfajta „újjászületést”, a protestantizmus és ateizmus viszonyának változását, a posztmodern állapot jelentőségét. Egy érdekes, itthon kevéssé ismert személy is bemutatásra kerül: Madalyn Murray O’Hair asszony, aki az Amerikai Ateisták mozgalmának megalapítója lett, kiharcolta a közös imádság eltörlését a közoktatásban. Ugyanakkor megválasztották Amerika leggyűlöltebb asszonyának is. Életének bűncselekmény vetett véget, amelyet pénz, és nem vallásos fanatizmus mozgatott. Fia, William Murray még az ő életében lelkész lett, aki drámai módon szakított anyjával, akit „gonosz embernek” tartott. Érdekes adalék ez a kötetben (10. fejezet). A könyv semmiképpen sem lezárása a vitának. Ezt mutatják a recenziók és a reakciók. A The Independent lapjain megjelent írásában J. Gray azt tartja a legfontosabbnak, hogy amikor McGrathnak az ateizmusnak a lényegét kellene definiálnia, akkor olyan eredményre jut, amelyet sok ateista önmagára nézve nem tart igaznak. D. Anderson a The Spectator hasábjain ugyanígy arra emlékeztet, hogy aminek bealkonyult, az az ateizmus egy specifikus nyugati ágazata. Sokan ezért úgy vélik, a cím tézise (a vallás újjászületése és az ateizmus alkonya) végül nem kerül egyértelműen bizonyításra. Minden kritika ellenére egy dolog bizonyos: McGrath kötete egyfelől bebizonyítja, hogy nem csak az ateizmus képviselői tudják a természettudományok és a történelem érveit a saját álláspontjuk alátámasztására felhasználni, hanem a hívő szerzők is; másfelől ez a könyv utat nyit a további párbeszéd és értelmes (ne féljünk a szótól) vita felé, amely megtermékenyítő lehet. Ezt mutatja egy újabb kötet, amely reményeink szerint szintén KÖNYVSZEMLE 120
