Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az érett középkori egyházi bíráskodás és bírósági szervezet sajátosságai
Az érett középkori egyházi bíráskodás és bírósági szervezet sajátosságai SZUROMI SZABOLCS ANZELM 1. AZ EGYHÁZI BÍRÓSÁGOK SZERVEZETE Az egyházmegyei bíróság élén a püspök által kinevezett officialis állt,4 aki lehetett a dómdékán is (vö. Salzburg), sőt betölthette az általános helynök hivatalát. Az officiális a püspöki, vagy érseki szék megüresedése esetén elveszítette hivatalát. Saját rendes helyettes bírói hatalommal rendelkezett (potestas ordinaria vicaria). ítéletet a püspök nevében hozott, így ítélete ellen nem volt helye fellebbezésnek a püspökhöz. Helyettese az egyházmegyei bíráskodásban a commissarius volt, aki lehetett commissarius generalis és commissarius surrogates. Ok az officiális helyett elnököltek a bírósági eljárás során. A commissarius hivatala a jogban való járatossághoz volt kötve, továbbá ismernie kellett a bírósági eljárási gyakorlatot. Ennek következtében leggyakrabban az assessorok, azaz jogtudók nyerték el ezt a posztot. Az assessorok, szemben az officialissal, aki nem feltétlenül rendelkezett egyetemi tanulmányokkal, általában egyetemi jogi végzettséget mondhattak magukénak és gyakran tanácsukkal is segítették az officiálist. Beosztásuk szerint csak jogtanácsosok voltak, így nem vettek részt a konkrét ítélkezésben. Azokban az esetekben, amikor nem a bírák szomltak jogban járatos szakember segítségére, hanem az egyes ügyfelek, akkor kaptak szerepet a procuratorok, azaz ügyészek. Az ügyész (procurator) szolgálatra feljogosított személyek egy testületet alkottak (consistorii procuratores generales), akiknek az officialis által jóváhagyott listájából választhattak a felek. Ügyviteli joguk mindenre kiterjedt, sőt még a megkívánt esküket is maguk tették le és saját belátásuk szerint dönthettek a fellebbezés benyújtásáról. Egy bíróságon a XV. századtól legfeljebb négy ügyészt alkalmazhattak. Lehetőség volt még advocatusok, ügyvédek alkalmazására is, akiknek szintén a jogsegély volt a feladatuk és feltételezte a jogban való járatosságot.5 A jegyzők szerepe már korábban is megvolt az egyes szentszékek bíráskodásában, de ez különös hangsúlyt kapott a IV. Lateráni Zsinat (1215) rendelkezése folytán, ami minden fontosabb bíróság előtt zajló aktus írásba foglalását írta elő.6 Közülük csak néhányan viselték a „közjegyző” megtisztelő címét (notarius publicus), akik császári vagy pápai felhatalmazással rendelkeztek. Ok vezették a bírósági jegyzőkönyveket, határidőket, ügyészi megbízásokat és a bírósági eljárás pontos menetét. De ők állították ki a bírósági okiratokat is. A közjegyzők az általuk kiállított iratukat pecsétjükkel is ellátták, amely minden notarius publicusnak egyéni volt.7 A bíróságok eljárási menetét és tevékenységét az ordo iudiciariusok és a formuláskönyvek rögzítették,8 míg az egyes peres ügyeket a protocollumok és a bírósági oklevelek.9 4 Erdő, P., A középkori officiálisi bíráskodás intézményei Kelet-Közép-Európában, in Erdő, P., Egyházjog a középkori Magyarországon, Budapest 2001, 109—124, különösen 116, 119—121. 5 Balogh, E., A középkori bajor egyházi bíráskodás, SzIT, Budapest 2000, 117—118. Cone. Lateranense IV, can. 38: Quoniam contra falsam assertionem iniqui iudicis innocens litigator quandoque non potest veram negationem probare, cum negantis factam per rerum naturam nulla sit directa probatio (...) index semper adhibeat aut publicam, si potest habere, personam, aut duos viros idoneos, qui fideliter universa iudicii acta conscribant (...) conscripta partibus tribuantur, ita quod originalia penes scriptores remaneant, ut si super processu iudicis fuerit suborta contentio, per haec possit veritas declarari. Hoc adhibitio moderamine, quatenus sic honestis et discretis deferatur iudicibus, quod per improvidos et iniquos innocentium iustitia non laedatur. Iudex autem qui constitutionem istam neglexerit observare, si propter eius neghgentiam aliquid difficultatis emerserit, per superiorem iudicem animadversione debita castigetur, nec pro ipsius praesumatur processu, nisi quatenus in causa legitimis constiterit documentis. Decrees of the Ecumenical Councils I, Washington D.C. 1990, 252. Bader, K. S., Klerikernotariat des Spätmittelalters in Gebieten nördlich der Alpen, in Speculum iuris et ecclesiarum. Ex aequo et bono (Festschrift für Willibald M. Plöchl), Wien 1967, 1—15. Erdő, P., A középkori officiális bíráskodás írott emlékei Lengyelországban és Magyarországon, in Erdő P., Egyházjog a középkori Magyarországon, Budapest 2001, 89—99, különösen 92-95. Erdő, P., A középkori offikiális bíráskodás, 96—98; vö. Erdő, P., Az esztergomi vikáriusi bíróság könyvkultúrája legrégebbi protocolluma tükrében, in Erdő P., Egyházjog a középkori Magyarországon, 100-108. TEOLÓGIA 2008/1-2 71
