Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Török Csaba: Inkulturáció és ökumené
TOROK CSABA Inkulturáció és ökumené nyitottsága és az emberi iránt való figyelmessége mellett — egyszersmind determinálja azt a szerepet, amelyet az egyház ezen folyamatban betölt: az emberek megváltoztathatják saját kultúrájukat, azonban ezen változásnak az egyház, a Szentlélek megbízható és hiteles szentségi működésének hordozója kell, hogy irányt szabjon, különben az emberi törekvés önmagában kudarcra van ítélve. • Teológiai szempontból nézve mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a hit és a kultúrák viszonyának értelmezési horizontja a GS (57-58) által megrajzolt keret, folytatva annak VI. Pál által megkezdett pontosítását. Ez tetten érhető egyfelől a kifejezésmódokban (megtisztítás, felemelés stb.), másfelől pedig a teológiai alapkoncepcióban: Krisztus életének misztériumai állnak a középpontban27, másfelől ezen misztériumok közül kifejezetten (és olykor kizárólagosan) az inkarnációra tolódik el a hangsúly, amely így a hit—kultúra-viszony par excellence teológiai értelmezési kulcsává lesz.28 Szükség van azonban emellett arra is, hogy Krisztus életének misztériumait a Szentlélek működésének, hatékony jelenlétének fényében szemléljük. II. János Pálnál megtaláljuk az erre vonatkozó kezdeményezéseket, ám azok sokkal inkább csak búvópatakként kísérik a nagy krisztológiai témákat: feltűnik a Szentlélek kivételes szerepe a megtestesülésben, nyilvános élete messiási küldetésében29, a húsvéti eseményekben30, pünkösdben31 s az Egyház pünkösd utáni létében32. Végső soron ez a rejtett pneumatológiai jelenlét a keresztény ember s az emberi kultúra Krisztussal való egyesülésének foglalatává válik: „Ha szabad és hasznos végiggondolni Krisztus misztériumának különböző szempontjait, sohasem szabad figyelmen kívül hagyni az O egységét. Miközben arra törekszünk, hogy felfedezzük és értelmezzük Istennek minden ajándékát, amelyet a népeknek adott - különösen a szellemieket —, ezeket nem szakíthatjuk el Jézus Krisztustól, aki az isteni üdvösségterv középpontjában áll. Ha »Isten Fia a megtestesülésben minden emberrel eggyé lett«, akkor »vallanunk kell, hogy a Szentlélek minden lehetőséget felkínál — Isten elgondolásának megfelelően —, hogy a húsvéti misztériumba kapcsolódjunk«. Isten szándéka »mindent újra egyesíteni Krisztusban, ami az égen és a földön van«. ”33 27 Ld. ennek a szempontnak fontosságát a GS kultúrafejezetének keletkezéstörténetében! 28 Épp ez a teológiai analógia vethet fel komoly kérdéseket, hisz míg Krisztus preegzisztens módon, teljességben létezett megtestesülése előtt, addig egy meg nem testesült, vegytiszta kereszténység soha nem volt, soha nem is lesz. A keresztény hit kultúrára (inkulturációra) utalt, hogy létezhessen, Krisztus azonban tökéletesen létezik megtestesülés nélkül. A hit-kultúra-viszony tehát a dolog természetéből fakadó és megkerülhetetlen szükség- szerűség, az örök Ige megtestesülése azonban üdvrendi történés, isteni kegyelem. Többen felhívják a figyelmet az analógia egyéb problémás pontjaira, Id. Shorter, A., Toward a Theology of Inculturation, 80—82; vö. még Amafili, L., Inculturation, 182skk. 29 Vö. RM 13. 30 Vö. RM 10; hivatkozással GS 21-re. 31 Ld. EE 5, sajátos hivatkozással pünkösd és az eucharisztikus Egyház viszonyára. 32 Pl. IM 3: .Jézusföltárja Istennek, az »irgalmas és könyörületes« Atya (Jak 5,11) arcát, és a Szentlélek elküldésével kinyilatkoztatja a szeretet szentháromságos misztériumát. A Szentlélek Krisztus Lelke, aki az Egyházban és a történelemben működik: szüntelenül Őrá kell hallgatnunk, hogy fölismerhessük az új idők jeleit, és mindig ébren tudjuk tartani a hívők szívében a megdicsőült Úr visszatérésére való várakozást.” 33 RM 6. 90 TEOLÓGIA 2008/1-2
