Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az érett középkori egyházi bíráskodás és bírósági szervezet sajátosságai
SZUROMI SZABOLCS ANZELM Az érett középkori egyházi bíráskodás és bírósági szervezet sajátosságai 3. AZ EGYHÁZI BÍRÓSÁGOK JOGKÖRE Az egyházi bíróságok hatásköre a XII. századra egyre nagyobb területre teijedt ki. Az 1215-ben megtartott IV. Lateráni Zsinat16 nemcsak az egyházi hivatalok elnyerésével kapcsolatban beszélt a világi hatalom illetéktelenségéről, hanem az egyház minden nemű lelki tevékenységének vonatkozásában is.17 Ezek a kánonok így megfelelő teoretikus alapját képezték a priviliegiumfori következetes alkalmazásának. Érthető tehát, hogy miért nem jogosult a világi bíróság lelki tárgyú ügyben eljárni, még laikus állapotú személy esetében sem.18 Érdemes megjegyezni, hogy III. Ince pápa egyik levelében már 1206- ban rendelkezett arról, hogy világi személyt akarata ellenére ne idézzenek világi fórumra tartozó kérdésben egyházi bíróság elé.19 De még ugyanebben a levelében a pápa mégis lehetőséget biztosított az eljárás lefolytatására, abban az esetben ha a világi hatóság nem lenne hajlandó eljárni az ügyben, vagy pedig nem adott volna jogorvoslatot.20 A IV. Lateráni Zsinat 35-49. kánonjaiban tehát főképp az egyházi bíróságok illetékességére, a peres eljárás előfeltételeire és lefolyására vonatkozó fegyelmi előírásokat találunk.21 A vi16 Vő. Szuromi, Sz. A., The Constitutions of the Fourth Lateran Council (1215) according to its Theological, Canonical and Historical Aspects, in Rivista Intemazionale di diritto comune 15 (2004), 185-199. Cone. Lateranense IV, can. 43: Nimis de iure divino quidam laici usurpare conantur, cum viros ecclesiasticos, nihil temporale detinentes ab eis, ad praestandum sibi fidelitatis iuramenta compellunt. Quia vero secundum Apostolum, servus suo Domino stat aut cadit, sacri auctoritate concilii prohibemus, ne tales clerici personis saecularibus praestare cogantur huiusmodi iuramentum. Vö. can. 45: In quibusdam provinciis ecclesiarum patroni seu vicedomini et advocati se in tantam insolentiam erexerunt, quod non solum, cum vacantibus debet ecclesiis de pastoribus idoneis provideri, difficultates ingerant et malitias, verum etiam de possessionibus et aliis bonis ecclesiasticis pro suo voluntate ordinare praesumunt et, quod horrendum est dicere, in necem praelatorum prorumpere non formidant. [...] Decrees of the Ecumenical Councils I. 253-254. Cone. Lateranense IV, can. 48: [...] Porro commonito ad appellationem convolante, si eius excessus evidentia rei vel ipsius confessione aut alio modo legitime fuerit manifestatus, cum appellationis remedium non sit ad defensionem iniquitatis se din praesidium innocentiae institutum, non est provocationi huiusmodi deferendum; excessu quoque dubio exsistente, ne frivole appellationis diffugio appellans iudicis processum impediat, coram eodem probabilem causam appellationis exponat, talem videlicet quae si foret probata deberet legitima reputari. Et tunc si habuerit adversarium infra terminum, secundum locorum distantiam et temporis qualitatem et naturam negotii ab eodem iudice moderandum, appellationis causam prosequatur; quam si prosequi non curaverit, extunc ipse iudex non obstante appellatione procedat. Nullo autem adversio comparente, cum ex suo iudex procedat officio, appellationis causa coram superiore probata, superior suae iurisdictionis officium exequatur. (...) Decrees of the Ecumenical Councils, I. 256—257. Megjegyzendő, hogy Magyarországon a korai Árpád-korban még létezett az egyházi bíróságoktól a világi bíróságokhoz való továbbítás, főleg súlyos büntetés kiszabása és alkalmazása céljából, vö. Bónis Gy., Az egyházi bíráskodás fejlődése a Mohács előtti Magyarországon, 624—627. 19 Potthast, A. (ed.), Regesta Pontificum Romanorum inde ab a. post Christum natum MCXCVIII ad a. MCCCIV, I—II. Berlin 1875. (repr. Graz 1957) no. 2785. 20 X 2. 2. 10; vö. X 2. 2. 6-7. Vö. Cone. Lateranensis IV, can. 35: Ut debitus honor deferatur iudicibus et litigatoribus consulatur super laboribus et expensis, statuimus ut ubi quis coram idoneo iudice convenerit adversarium, ille ante sententiam ad superiorem iudicem absque rationabili causa non provocet, sed coram illo suam iustitiam prosequatur, non obstante si dicat quod ad superiorem iudicem nuncium destinaverit, aut etiam literas impetraverit ab eodem, priusquam delegato fuerint assignatae. Cum autem ex rationabili causa putaverit appellandum, coram eodem iudice causa probabili appellationis exposita, tali videlicet quae si foret probata, deberet legitima reputari, superior de appellatione cognoscat, et si minus eum rationabiliter appellasse cognoverit, illum ad inferiorem remittat et in expensis alteri parti condemnet. Aliquin ipse procedat, salvis constitutionibus de maioribus causis ad sedem apostolicam perferendis. Decrees of the Ecumenical Councils, I. 251. Can. 49: Sub interminatione divini iudicii penitus interdicimus, ut causa cupiditatis nullus audeat excommunicationis vinculo aliquem innodare vel absolvere innodatum, in illis maxime regionibus in quibus ex consuetudine, cum excommunicatus absolvitur, pecuniaria poena mulcatur; statuentes ut cum excommunicationis sententiam iniustam fuisse constituerit, TEOLÓGIA 2008/1-2 74
