Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Papság, papi szolgálat az Ószövetségben
Papság, papi szolgálat az Ószövetségben RÓZSA HUBA A közvetlenül a fogságot követő időszakra nézve a papságot illetően csak korlátozott számú és szűkszavú forrásokra támaszkodhatunk. Ezdrás könyvének listája négy családra osztva sorolja fel a visszatért papokat (Ezd 2,36-39; vö. Neh 7,39-42), anélkül, hogy megjelölné származás szerinti hovatartozásukat, de feltételezhetően szádokitákról van szó. Ez a négy papi család alkotja a jeruzsálemi klérust, amikor Ezdrás Palesztinába érkezik (pontos időpontja vitatott, a Kr. e. V. század második fele, IV. század eleje). A visszatértek csoportjában leviták is voltak (Ezd 2,40; Neh 7,43). Aggeus könyvéből ismerjük a Zerubbábellel érkező Jehocadak fiát, Józsue (9Ű11ÍT) papot (Agg 1,1.12.14; 2,2.4; az Ezd 2,2; 3,2.8; 5,2; Neh 7,7 Jesua néven [Jfittb] néven említi), akit már főpapnak pmn ]ron) nevez a szöveg. Józsue az utolsó fogság előtti jeruzsálemi (fő)papnak (ttfiOn fO), Szerajának unokája (IKrón 5,40), akit Riblában kivégeztek (2Kir 25,18—21), fiát Jehocadakot pedig deportálták Babilonba (IKrón 5,41). így tehát Józsue a szádokita papsághoz tartozik. Ezdrás könyvében egy másik papi csoportról értesülünk, amely Ezdrással érkezett Palesztinába (Ezd 8,1—14). A nemzetségtábla alapján az eredetüket különböző ősöktől levezető papi nemzetségekről van szó, a magukat Pinchásztól származtató szádokitákról és Ebjatár leszármazottairól, akik magukat Itamáról eredeztetik. Pinchász és Itamár neve a fogság utáni idő papságán belüli törekvést tükrözi, amennyiben minden pap Áron leszármazottja, és a rivális papi csoportok, nevezetesen a szádokiták és Ebjatár a magukat Áron fiainak nevező utódainak a kiegyezését. A papi genealógiákban a papság Áron fiain, Eleázáron és Itamáron keresztül folytatódik. A szádokiták Eleázár fiához, Pinchászhoz kötik ősük, Szádok nemzetségtábláját (IKrón 5,30—34; 6,35—38), míg Ithamár viszont Ebjatár leszármazottainak őse (IKrón 24,3; vö. lSám 22,20). Ezzel mindkét csoport Áron személyében összekapcsolódik (IKrón 24,1—3) a kiegyezés jeleként. Ez azt is jelenti, hogy Ebjatár utódai most ismét vissza szerezték a Salamontól megfosztott jogaikat a papi funkcióra. A papi nemzetségek levezetése az áronida Pinchásztól és Itamártól (Ex 6,23.25; 28,1; Lev 10,lk; Num 25,7k) a papság fogság utáni egységesítéséhez vezetett, minthogy minden pap Áron szolgálatát folytatja.17 Az izraelita papság történetében fogság utáni időben különleges súlyt kap a főpap szerepe, akit a papi szövegek főpapnak (a héber Bibliában bilin pDl; a Szeptuagintában ó tepeuq ó peyaq) neveznek, de más titulusai is vannak, mint „a pap, akit fölkentek” (Lev 6,13.15; 16,32), a „felkent pap” (ITtt/Dn )131) (Lev 4,3.5.16), „Isten házának fejedelme” (a’lbxn m 111) (IKrón 9,11; Neh 11,11)18. Mint titulusai is jelzik, a főpapot fölkenéssel iktatták be hivatalába, akárcsak Áront (Ex 29,4—7; Lev 8,6—12). Beiktatása közel áll a király beiktatásának rítusához, amelyben a fblkenés lényeges része volt a szertartásnak. Öltözéke szintén a királyéhoz hasonlít. A királyság megszűnése után a fogságot követő időben a főpap valami módon átveszi a király szerepét, és ő lett a nemzet képviselője Isten előtt, de politikai súlya is volt a Palesztinát uralmuk alatt tartó idegen hatalmak előtt. Maga a főpapi méltóság örökletes volt, és birtokosai a szádokiták közül kerültek ki.19 Az utolsó legitim szádokita főpap III. Oniás, akit Kr. e. 175-ben leváltottak hivatalából, amikor testvére Jázon pénzen megszerezte a főpapi méltóságot IV. Antiochosz Epifanész szeleukida uralkodótól (Kr. e. 175—164), 17 Gunneweg, A. H. J., Leviten und Priester, 81—98; 138-171. 18 J A főpapságról, történelmi dimenzióban is lásd Vaux, R. de, Les institutions de VAncien Testament II, 266-274. A Neh 12,10-11 felsorolja a főpapokat Józsuától Jadduáig, II Dáriusz (Kr. e. 425-405) koráig. TEOLÓGIA 2008/1-2 67
