Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Papság, papi szolgálat az Ószövetségben
Papság, papi szolgálat az Ószövetségben RÓZSA HUBA kapcsolatba hozta Szádokot Áronnal (IKrón 5,27-41; 6,35—38; Ezd 7,1—5). A jeruzsále- mi templomban egészen a fogságig Szádok családja látta el a papi szolgálatot. Az ároni- dák Bételben tevékenykedtek (Józs 24,33; Bír 20,27-28).” A bibliai hagyomány a kultusz szolgálatát Lévi törzsével kapcsolja össze. Lévi Jákob fia, akit elkülönítettek a papi szolgálatra (Num 1,50—53; 3,6k), a Lévi törzsének tagjai az elsőszülöttek helyett szolgálnak a kultuszban (Num 3,12; 8,16). A papi szolgálatot Áron és fiai látják el (Ex 28; Lev 8—9; Num 3,1—3). Az Ex 4,14 szerint Áron levita.11 12 A bibliai hagyomány alapján joggal arra következtethetünk, a királyság idején a kultuszt a papi szolgálatra elkülönített személyek látták el, örökletesen, akik különböző papi nemzetségek tagjai voltak, de szervezett és egységes papságról vagy papi rendről azonban nem beszélhetünk, vagy arról, hogy minden pap áronida volt. Sőt az egyes papi csoportok rivalizálására is következtetni lehet. A Biblia ugyan szórványosan megemlékezik arról, hogy a honfoglalás idejétől végeztek áldozatot olyanok is, akik nem Lévi törzséből származtak, pl. Gedeon (Bír 6), Sámson apja, Mánoah (Bír 13), Sámuel, aki efiaimita volt, csak a későbbi hagyomány sorolta a levitákhoz (IKrón 6, 18-23), Saul, Dávid és Salamon (lSám 13; 2Sám 6,1—23; lKir 8,5.14.55.62k), sőt Dávid fiai is (2Sám 8,18), vagy királyi hivatalnokok (lKir 4,2; Ám 7,13) végeztek papi teendőket, de az áldozat bemutatása általában a papok feladata volt. Salamon halála után a királyság kettészakadásával I. Jerobeám (Kr. e. 927—907) visszaállította a bételi szentélyt, amelyben a a papi szolgálatra „papokat választott a nép közül, olyanokat, akik nem Lévi fiai közül valók voltak” (lKir 12,31). A papi szolgálat kérdésében új helyzetet teremtett Jozija király kultuszcentralizációja (Kr. e. 622). Ez ideig Júdában, és Kr. e. 722-ig Izraelben országszerte léteztek szentélyek, amelyekben a leviták JHWEI tiszteletére kultikus cselekményeket végeztek. A jeruzsálemi templom, mint királyi szentély, papságával egyetemben kétségtelen privilegizált helyzetben volt, de semmi esetre sem Izrael népének egyetlen törvényes kultuszhelyeként. A vidéki szentélyek legitimitását visszatekintőleg először a kultuszcentralizációt sürgető deuteronomikus-deuteronomisztikus szemlélet vonta kétségbe: a jeruzsálemi templomon kívül található valamennyi szentély kezdettől fogva JETWEI akarata ellenére volt. Jozija király a pogány vagy szinkretista kultuszhelyekkel együtt megszüntetett országszerte minden szentélyt, a levita papságot pedig Júda városaiból Jeruzsálembe vitette. A Deuteronomium ezeknek egyenlő jogokat biztosít a jeruzsálemi templomban az oltár szolgálatában és a javadalmakban (Dt 18,1-18), míg a Királyok könyvének leírása szerint ezt a rendelkezést — valószínűleg a jeruzsálemi papság ellenállása miatt — nem hajtották végre (2Kir 23,8—9). Annyi bizonyos, hogy a Jozija király által kezdett kultuszreform a papság babiloni fogság alatti, illetve fogság utáni formálódásához vezet. Jozija kultuszreformja ugyanis a papi szolgálatot a jeruzsálemi templomhoz kötötte, és a továbbiakban, a fogság utáni korban is így maradt. Ez a helyzet átrendezte a kultuszreform előtti időszak a papság egyes csoportjainak helyzetét és egymáshoz való viszonyát, amely a fogság alatt és után folytatódott, amikor kialakult a főpapság intézménye is. A jeruzsálemi templomban folytatott JHWEI kultuszban való részvétel minősége határozza meg papi szolgálatot teljesítők elnevezését és annak új tartalmi jelentést is adott.13 11 Gunneweg, A. H. J., Leviten und Priester, 98-116. 12 Uo. 95-98. 13 Uo. 118-126. TEOLÓGIA 2008/1-2 65
