Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Perendy László: Az egyházatyák Szentírás-magyarázata
Az egyházatyák Szentírás-magyarázata PERENDY LÁSZLÓ Ritkán történik említés arról, hogy a legelső keresztény szerző, akinek egyetlen fennmaradt művében terjedelmes exegetikai traktátus található, éppen egy antiochiai szerző, a város hatodik püspöke, Szent Theophilosz. Theophiloszt inkább apologétaként szoktuk számon tartani. Ennek oka leginkább az, hogy művei közül kizárólag az Auto- lükhoszhoz címmel írt három könyve maradt fenn. Ezt a művet hagyományosan az apológiák közé szokás besorolni, pedig inkább katekétikai célzatú műnek tekintendő.2 Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Theophilosz még számos művet írt, amelyek a fennmaradt adatok alapján több műfajba sorolhatók. Ezek azonban sajnos elvesztek. Jeromos is több műről tud: „Theophilosz, az antiochiai egyház hatodik püspöke, Marcus Antoninus (= Aurelius) Verusz idejében könyvet állított össze Markion ellen, és ez mindmáig fennmaradt. Ismert tőle még Autolükoszhoz írt három kötete, Hermogenész eretneksége ellen írt könyve, meg több rövid, jó stílusban megírt értekezése az egyház építéséről. Magam is olvastam a nevével jelzett magyarázatokat, melyeket az evangéliumhoz és Salamon példabeszédeihez kapcsolt, de ezek a fenti kötetekkel, azoknak szép stílusával, de még tartalmával sem mutatnak egyezést.”3 Jeromos egyébként nagyrészt Euszebioszra támaszkodik, aki Egyháztörténeté ben kétszer is említést tesz Theophiloszról. A IV. könyv 24. fejezetében így ír: „Theophilosznak pedig, akiről'femlítettem már, hogy az antiochiai egyház püspöke volt, három alapvető műve van, melyet Autolükoszhoz címzett, valamint egy másik, melynek címe: »Hermogenész eretneksége ellen«, melyben János Jelenéseinek Könyvéből vett kijelentéseket használ fel, és bizonyos más, hitoktató jellegű könyvei is vannak. Az eretnekek akkor is ugyanúgy beszennyezték az apostoli tanítás tiszta gabonáját, mint a konkoly, ezért az egyházak pásztorai mindenütt, mint a vadállatokat elűzték őket Krisztus juhaitól, és hol visszaszorították őket azzal, hogy intették és buzdították a testvéreket, hol pedig nyíltan harcoltak ellenük, amikor szemtől szemben szóban kérdezték és megcáfolták őket, sőt írásos visszaemlékezésekben is a legpontosabb bizonyításokkal cáfolták meg tanaikat. Theophilosz a többiekkel karöltve harcolt ezek ellen, ami kitűnik egy Markión ellen bátran harcoló művéből, mely mindmáig fennmaradt azzal a többi művel együtt, amelyeket említettem. Utódja az antiochiai egyház élén, az apostoloktól számítva nyolcadikként Maximinosz volt.”4 Érezhető, hogy egyik szerzőnek sem elég pontosak az ismeretei Theophilosz műveiről. A rendelkezésünkre álló források alapján mindenesetre egyértelmű, hogy az antiochiai püspök műveinek jelentős része volt exegetikai jellegű. Látható, hogy Euszebiosz inkább hereziológiai tevékenységét emeli ki, Jeromos pedig az exegetikait. O még arról is tud egy levelében (Ep. cxxi, 6, 15), hogy Theophilosz egy evangéliumharmóniát is írt. Érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy forrásaink szerint a püspök mind ószövetségi, mind pedig újszövetségi irathoz írt kommentárt. Számos modern szerző hívja fel a figyelmünket arra a jelenségre, hogy Theophilosz elveszett műveinek címei, műfajai és ellenfelei feltűnnek a kortárs, vagy közvetlenül utána következő szerzőknél (Tatianosz, Ireneusz, Tertullianus). Ez azt mutatja, hogy az 2 Lásd Perendy, L., The Outlines of Systematic Theology in the Ad Autolycum of Theophilus of Antioch, in Folia Theologica 18 (2007), 171-178. Hieronymus presbiter. A kiváló fiifiakról (ford. Ladocsi, G.), in Apostoli atyák (szerk. Vanyó, L.), Budapest 1980, 20-90, 46-47. 4 Baán, I., Euszebiosz Egyháztörténete (Óí 4), Budapest 1983, 180. TEOLÓGIA 2008/1-2 35
