Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Perendy László: Az egyházatyák Szentírás-magyarázata
PERENDY LÁSZLÓ Az egyházatyák Szentírás-magyarázata A magyar olvasó nagyon szerencsés helyzetben van, ha pontos képet akar alkotni az ókeresztény kor bibliamagyarázatáról, hiszen néhány évvel ezelőtt, 2002-ben jelent meg Vanyó László professzor úr műve: Az egyházatyák bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története.1 A szerző részletesen foglalkozik a Septuagintával és az Ószövetség többi görög fordításával, a héber szöveg történetével, az evangéliumharmóniákkal és a különböző latin nyelvű változatokkal, továbbá mindezek kölcsönhatásaival. A könyv második részében először a zsidó és a görög exegézis jellegzetességeit tárgyalja, majd a görög és latin keresztény szerzők exegetikai módszereit ismerteti. A görög exegéták tárgyalása során a közismertebb alexandriai és antiochiai iskola mellett foglalkozik a kis-ázsiai szerzőkkel is. Az alexandriai és az antiochiai exegetikai iskola módszereinek összevetése patroló- giai kézikönyvekben mindenütt megtalálható. Tudjuk, hogy az alexandriai allegorizáló módszer legjelentősebb képviselője Órigenész. Időnként talán elfeledkezünk arról, hogy éppen a mélyebb, rejtett jelentés kutatása tette szükségessé számára a gondos szövegkritikát, amelynek gyümölcse a Hexapla, az Ószövetség héber és görög szövegeinek kiadása. Tehát az alexandriaiak sem vették semmibe magát a szöveget. Az antiochiai módszerrel a szó szerinti, a történeti exegézis kifejezéseket szokás asszociálni. Az antiochiai iskola ismertetését általában a 312-ben vértanúhalált halt Lukianosszal szokás elkezdeni, pedig - amint látni fogjuk — már a második század végéről fennmaradt egy jelentős mű, amely részben exegetikai jellegű. Az antiochiai exegetikai módszer egyébként Aranyszájú Szent János munkásságában éri el a csúcspontját. Konferenciánk időkeretei nem teszik lehetővé, hogy a patrisztika korának mintegy hét évszázadát exegetikai szempontból áttekintsük. Közismert, hogy az atyák műveinek döntő többsége kötődik a Szentírás magyarázatához: számos kommentár, homília, szkholion és katéna maradt fenn leginkább görög, latin és szír nyelven, és talán még több veszett el. A szóbeli igehirdetés számtalan alkotása pedig egyáltalán nem maradt az utókorra. Az alábbiakban egyetlenegy szerző munkásságának vonásaival szemléltetem az ókeresztény kor exegetikai módszereinek néhány jellegzetességét. 1 Vanyó, L., Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története, Budapest 2002. 34 TEOLÓGIA 2008/1-2 • XLII (2008) 34-39
