Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Tarjányi Béla: A Vatikáni Kódex
A Vatikáni Kódex TARJÁNYI BÉLA volna megfordítani a második és a harmadik csoport sorrendjét, és az Ószövetség végére helyezni a szóban forgó öt könyvet. A B kodikológiai szerkezete azonban nem teszi lehetővé ezt az áthelyezést. A bölcsességi könyvek a Próféták közé helyezett öt könyv semmiben sem különbözik a többitől. Csak a könyvek sorrendje marad, példa nélkül. 2. A szöveg beosztásai A bibliai szöveg felosztása számozott egységekre megkönnyíti a keresett részek megtalálását; lehetővé tette a Szentírás lectio continuej20 formájában történő tévesztését. Emellett megtalálhatók azok a jelzések is, amelyek a liturgiában szereplő perikópák kezdetét és végét adták meg. Ahhoz, hogy a részek számozási rendszere tökéletesen elérje célját, minden egyes résznél szerepelnie kellett a megfelelő összefoglalásoknak is. A számozott összefoglalások (TVTÄ,0l) állhatták az egyes könyvek elején; ilyenkor a megfelelő résznél a számot a szöveg margóján újra kiteszik, sőt, magát az összefoglalást is, más, megkülönböztető betűtípussal (pl. míniummal). Erre vonatkozó részletes tanulmányok még nem állnak a rendelkezésünkre. Nem tehetünk tehát egyebet, mint hogy röviden leírjuk a B- ben előforduló rendszereket. 2. í. A szöveg első kiadása B-t a XV. század utolsó évtizedeitől kezdve őrzik a Vatikánban, de kezdetben elsősorban nem az Ószövetség tanulmányozására használták. Ugyanis a XVI. sz. első felében a Septuaginta még kis helyet foglal el a Biblia filológiai vizsgálatában. A figyelem kizárólag a héber szövegre irányul. Tehát főleg — vagy inkább kizárólag — az Újszövetség vonatkozásában használták, és kerestek benne eligazítást (Bombatius, Erasmus). A régi kölcsönzési listák szerint lehetséges, hogy a B-t 1539-ben kikölcsönözték. De következtethetünk-e valamire ebből a tényből? Azt mindenesetre tudjuk, hogy a B szerepel Guglielmo Sirleto leltárában (1548) a 295. szám alatt (294-ből), a margón az in arm (— a szekrényben) megjegyzéssel.21 A szent könyvek kánonjáról és a Vulgatáról mint legfőbb tekintélyről folytatott viták közepette a trienti atyák 1546. március 17-én kifejezték azon óhajukat, hogy a pápa járuljon hozzá ahhoz, hogy a lehető legpontosabb kiadásban tegyék közzé a Vulgatát, valamint a görög és a héber Szentírást.22 A kihirdetett szövegek nem tesznek említést erről, de az atyák kívánsága nem merült feledésbe. Amint az a legátusbíborosoknak Famese bíboroshoz intézett április 26-i leveléből kiderül, a levél írói azt az óhajukat fejezték ki a pápának, hogy vállalkozzon a következőre: „di far corregger príma la nostra editione latina epoi anco la greca et la hebrea”.23 H. Jedin szerint a zsinati ülésszakok első két nagy időszaka után két, Cervinihez közelálló tudós azonnal nekilátott a Septuaginta és a görög Újszövetség átvizsgálásának: Sirleto és Nicolo Majorano.24 Az 1546 áprilisi Sirleto-Cervini levélváltás valóban arról tanúskodik, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az előbbi a Sep tu ágin tárnék, 20 Folyamatos szentírási szöveg, szemben a lekcionáriumokkal, amelyek csak az istentiszteleteken felolvasott részeket tartalmazzák. 21 Devreesse, R., Le fonás grec de la bibliothéque vatcane des origines a Paul V (Studi e Testi, 244), Citta del Vaticano, 1965, 403. és 499. CT (= Concilium Tridentinum, kiadta: Societas Goerresiana, Freiburg i. Br.), V. 29. „Először javíttassa ki a mi latin kiadásunkat, azután a görögöt és hébert is”, CT X, 471. oldal, 13-14. sor. 24 Jedin, H., Geschichte des Konzils von Trient, II. Freiburg 1957, 81 259
