Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Martos Levente Balázs: "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk"
MARTOS LEVENTE BALAZS „Krisztus, a mi húsvéti bárányunk' Először arra kell utalnunk, hogy a szövegben kétszeres okhatározói összefüggés van. Az első a 7b és 7c mondatrészek között figyelhető meg. Az erkölcsi felszólítás a közösség állapotára alapul. A kai gar kötőszó értelmező, kifejtő jellegű, amelyet azonban a felszólítás alapjának tekinthetünk. A második megokolás éppen az iméntit alapozza meg. Krisztus haláláról van szó, amely mint egyetlen befejezett, történeti esemény jelenik meg - aorisztosz alakban.41 Krisztusnak mint húsvéti báránynak a halála az a tény, amely a közösség jelenbeli állapotának alapja. Ez a megtörtént halál ugyanakkor nemcsak a közösség állapotát érinti, hanem az erkölcsi kötelességeit, tehát a mondat első két részletét (7ab) is. Ezt éppen akkor állíthatjuk, ha megfigyeljük ismét, hogy mi módon hivatkozik Pál néhány sorral később, az lKor 6,19-20-ban Krisztus halálára, mint a megváltás eseményére, és az erkölcsi igény közvetlen forrására. Pál ugyanakkor nem fejti ki ezt az összefüggést. Inkább olyan írónak tűnik, aki a közösség megfontolására bízza a tényeket,42 vagy mint aki saját maga áll meg felkiáltva, elmélkedve a tárgyalt és megemlített ténynél, amelyet nem pontosít, inkább meghagy a maga többrétű értelmében. Nem beszél részletesen Jézus haláláról.43 Nem említi a keresztet, amelyre másutt — például a levél híres első fejezetében is - olyan szívesen emlékeztet. A 7d nyelvtanát illetően a mondat „Krisztus” kifejezése a „pászka” értelmezője.44 Már ez a szerkesztés is feltűnő. A húsvét megtörténtéhez Pál mintha hozzátenné a saját értelmezését. A pászka létezett eddig is, de Krisztus pászkabárány léte újdonság. Az egész 7d mondat kihagyható is lenne, a szöveg enélkül is értelmezhető volna. Az érvelés itt mintegy megáll egy pillanatra, hogy a legmélyebb igazsághoz vezessen. Hasonló hatást kelt a „Krisztus” szó hátravetett használata is. Az imént még gyorsan döntő apostol váratlanul lelassít, és olvasóinak figyelmét a hitük középpontjára irányítja. 1 Strack, W„ Kultische Terminologie in ekklesiologischen Kontexten in den Briefen des Paulus (BBB 92), Weinheim 1994, 185 szerint - BDR 318,1-re való hivatkozással - konstatáló, megállapító aorisztoszról van szó. Osztom H. Merklein (Der erste Brief an die Korinthe, 40) véleményét, aki W. Schräge ellenében a „megjelenített áldozat” katolikus tanítása mellett kitart. Az lKor 5,7 voltaképpen nem érinti ezt a kérdést, sem pozitív, sem negatív értelemben. Az a zsinati szöveg, amelyet Schräge kritikus éllel megemlít (LG 3), nem a történeti kritikai módszer, hanem a sensus plenior szabályai szerint érthető. Vö. Schräge, W., Der erste Brief an die Korinther, 383, 89. jegyzet. 42 A levél retorikája megengedi a különböző értelmezéseket, erősen a gyakorlatra irányul. Vö. A. C. Thiselton, A. C., Neotestamentica 40 (2006), 320-352: „The Significance of Recent Research on 1 Corinthians for Hermeneutical Appropriation of this Epistle Today.” Szerinte Pál tulajdonképpen olyan emberekkel találkozott Korintusban, akikre a konzumizmus, erős önösség, a sajátos helyi teológia és közösségi öntudat volt jellemző. Retorikájában — amelyet a „posztmodem” jelzővel illethetnénk, hiszen inkább a módszer, és kevésbé a tartalom kérdései vezették - Pál megkísérelte a korintusiakat a divatos eszméktől a kereszt igazságához vezetni. Kérdés, hogy ez mennyire sikerült neki. Kísérlete mindenképpen jó példa a számunkra is, amikor a szöveget mai összefüggésben értelmezni és az igehirdetésben használni akaguk. 43 E. Reinmuth, „Narratio und argumentatio - zur Auslegung der Jesus Christus-Geschichte im Ersten Korintherbrief: Ein Beitrag zur mimetischen Kompetenz des Paulus”, Zeitschrift fúr Theologie und Kirche 92 (1995) 22 az lKor 5,7 keijelentését következőképpen parafrazálja: „Christus wurde als unser Passalamm geschlachtet”. Reinmuth (Arisztotelész gondolatát felelevenítve) az elbeszélő mimetikus kompetenciáját elemzi. Az elbeszélő úgy mondja el történetét, hogy azzal a hallgatóságot bevonja a történetbe, méghozzá oly módon, hogy bennük a szándékolt hatást is eléije. Ennek a folyamatnak a mi szövegünk középső részében van jelentős szerepe. Reinmuth az lKor 1,17—18 szövegét elemzi részletesen, mint példáját annak, hogyan különböztethető meg logikailag a tény és a jelentés egy szövegben anélkül, hogy szét is választanánk őket. 44 A nyelvtant illetően — miszerint Krisztus a pascha értelmezője - ld. többek között G. Barbaglio, La prima lette- ra ai Corinzi (Scritti déllé origini cristiane 16), Bologna 1996, 279, aki Colella véleményével száll szembe. Co- LELLA, P., Cristo nostra Pasqua? ICor 5,7, in Bibbia e Oriente 28 (1986), 197-218 a to pascha kifejezést időhatározóként fogja fel, és így „a mi húsvétunk idején” értelemben fordít. 24 TEOLÓGIA 2008/1-2
