Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Rózsa Huba: Az exegézis és az értelmezés főbb irányai napjainkban
RÓZSA HUBA Az exegézis és az értelmezés főbb irányai napjainkban módszer (és más az irodalomtörténetben alkalmazott módszerek) alkalmazását. Ennek ad hangot az isteni kinyilatkoztatásról szóló Dei Verbum dogmatikus konstitúció, majd pedig a Pápai Biblikus Bizottság Szentírás-magyarázat az Egyházban című dokumentuma 1993-ban. Egyidejűleg mindkét dokumentum világosan meghatározza a különböző eg- zegetikus módszereknek az egyház hitével összhangban való alkalmazásának feltételeit. A Dei Verbum dogmatikus konstitúció utal a Szentírás, a szenthagyomány és a tanítóhivatal kölcsönös viszonyára és egymásra hatására. Mint a konstitúció mondja: „összetartoznak, és egyikük sem lehet meg a másik kettő nélkül” (Dei Verbum 10). A Szentírás-magya- rázat az Egyházban című dokumentum pedig részletesen is kitér a bibliamagyarázatban alkalmazott egyes módszerek, többek között a történetkritikai módszer bemutatására, valamint alkalmazásuk előnyeire, vagy hátrányaira. Külön kell említeni a Pápai Biblikus Bizottság De Sacra Scriptura et Christologia című dokumentumát (1984). A dokumentum a biblikus kutatás értékelő ismertetését és alapelveket ad a katolikus szentírás-magyarázat számára abban a témakörben, amely szentírási szövegek alapján a Názáreti Jézus alakját és tevékenységét magyarázza és értelmezi.2 Minthogy a II. Vatikáni Zsinat óta a katohkus bibliamagyarázatban is széles körű alkalmazást nyernek a szövegelemzés különböző eljárásai, ezért a továbbiakban, amikor bemutatjuk az egzegetikus módszereket, a felekezeti határokon túltekintve a biblikus tudomány általános helyzetét vesszük figyelembe. A bibliamagyarázat főbb irányai napjainkban Ha a biblikus szövegek elemzésénél napjainkban alkalmazott módszereket vagy eljárásokat osztályozni vagy besorolni szeretnénk, eligazításul szolgál két címszó: a diakrónia (jelentése: időkön át) és a szinkrónia (jelentése: egyidejűség). A diakronikus megközelítés A biblikus szövegek diakronikus (jelentése: az időkön át) megközelítése vagy magyarázata azt jelenti, hogy az egzegéta a bibliai szöveg jelentését növekedési folyamatának vagy keletkezésének történeti adottságai között akaga megismerni. Más szóval, azt szeretné megtudni, hogy szöveg miként jutott el a kezdeteitől a jelen formájának kialakulásáig, mert úgy véli, csak ennek ismeretében lehet annak jelentéstartalmát megismerni vagy megérteni. Ezért, amikor a szöveg keletkezéstörténetét kutatja, keresi a történeti alapokat és hátteret, amelyek az egzegéta számára végső szöveg építőköveit szolgáltatják, a maguk mindenkori kulturális mihőjében vagy világában. A diakronikus megközelítés klasszikus munkamódszere a történetkritika, amelynek gazdag eszköztára a szöveg feltételeire keres választ. Az írott szöveg létrejötte után azt több lépésben közelíti meg. Ezek a következők: a szövegkritika (olyan bibliai szöveg biztosítása, amely legjobban megközelíti az eredetit), az irodalomkritika (a szöveg egységének vagy összetettségének vizsgálata), a redakciótörténet (a szöveget alkotó részek egymás- utániságának megállapítása). Az írott szöveg hátterét, az esetleges száj hagy ományb eh 2 A dokumentum latin szövegét, valamint a szöveg francia és német nyelvű fordítását a hozzáfűzött kommentárokkal és magyarázatokkal nemzetközileg elismert szentírástudósok tollából, lásd P.-G. Müller gondozásában (Bibel und Christologie, Stuttgart 1987). A kötet bevezető ajánló sorait Joseph Ratzinger bíboros írta. A dokumentum magyar nyelvű szövegét Szentírás és krisztológia címmel (Római Dokumentumok X) a Szent István Társulat jelentette meg (Budapest 1998). 218
