Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk
Nem tagadjuk, sőt kiemeljük a kellő vallásos nevelés különös fontosságát sem úgy általában az erények kialakításában, mind sajátosan a remény erényének elsajátításában. Sőt a szenvedés, a bűn a halál értelmezésében! Emlékeztetünk továbbá arra, hogy az erények kimunkálásának kezdő, haladó és tökéletes szintje van, s hogy nem automatikusan jutunk feljebb, sőt, le is csúszhatunk. KUMINETZ GÉZA A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk 5.2. Miben nem remélnek a katolikusok? Nem remélnek a katolikusok a humanista evolucionizmusban116, sem a tudományos technológiai forradalom sikerében117, mivel ezek ál- és pótvallások szülöttei118, tehát csalóka optimizmus táplálja azokat, s teljesen immanens kereteken belül gondolkodnak. Természetesen a maga potenciahtásában így is élhet az ember a szabadságával, amennyiben ebben a szűk és téves formájában fogja fel a reményt.119 Ezeknek a pótvallásoknak, ideológiáknak a célja „végső fokon a siker: az, hogy képesek vagyunk vágyaink és terveink megvalósítására. Tevékenységünket a haladás vezéreszméje irányítja és igazolja. A keresztény remény célja viszont adomány: a remény ígéretének adományát ajándékba 116 Ma is kitűnő eligazítást ad az eszkatológiai tévedésekről Schütz Antal: 1. „A szadduceizmus, e világ jóllakottjainak világnézete, minden korban tagadta a túl-világot, s a végső eseményeket meg állapotokat a jelen világba helyezte. Az egyetlen igazi vég neki a halál; minden megfizetés a jelen világban történik meg, a faj számára korlátlan gazdasági és kultúrái haladásban, mely végül paradicsommá alakítja a földet (Hegel, Marx); az egyes számára pedig abban, hogy ezekből a javakból minél többet biztosít magának és testi utódainak. 2. A kihazmus a másvilágra szóló keresztény reményről nem mond le, de azt halványnak és vánnyadtnak találja arra, hogy a jelen életet irányítsa; s ezért a szadduceizmusból kisajátít és megkeresztel annyit, hogy az igazak számára kilátásba helyez a végső állapot előtt egy ezer éves földi paradicsomot. 3. Az agnósztikus empiristák a végső dolgokba vetett bitet és a másvilág várását egy az emberi lélek mélyén fészkelő transzcendens érzékből származtatják, mely bizonyos emberekben, népekben vagy korokban különösen élénk és megteremti az eszkatológiai képeket, kategóriákat és tételeket. A mai racionalista valláshistórikusok és a modernisták a keresztény eszkato- lógiát is egy ilyen eszkatológiai hangulathullám termékének tartják. 4. A racionahsta bölcselők általában elfogadnak egyéni halhatatlanságot és másvilágra szóló isteni igazságszolgáltatást, de tagadják, hogy ebben a test és az anyagvilág is részesednék, és hogy természetfeletti szempontok érvényesülnének benne. így a 18. századi deisták. 5. A transzcendens evolúcionizmus gnósztikus módon az emberi lélek sorsát a világfolyamatnak egy mozzanatává avatja, és rendesen lélekvándorlás alakjában megszámlálhatatlan létállomásokon keresztül természetszerű gravitációval visszatereli őseredetéhez. így gondolkodik a teozofizmus." Vö. Schütz, A., Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere II, Budapest 1937, 641—642. 117 Vö. Kövér, A., Út, Igazság, Élet. Katolikus erkölcstan, Budapest 1995, 156. Ma is kitűnő Schütz Antal vallástipológiája: „Hogy vallási magatartás jöjjön létre, ahhoz az embernek legalább homályosan, sejtésszerűen meg kell győződnie, hogy van felsőbb, titokzatos, szent hatalom, melytől ő és a világ gyökeresen függ, mely az ő útjait és a világ sorsát tudja befolyásolni és irányítani; nemcsak, hanem tudomásul veszi az ő szolgálatait és szükségleteit, s azok tekintetbevételével intézi az ő sorsát és a világ folyását. Más szóval egy világfölötti hatalom személyessége, a személyes Isten a szó alapértelmében vett minden igazi vallásosságnak alapfeltétele. Ahol a vallási magatartás nem személyes Istenhez igazodik, de megmarad az a sajátossága, hogy tapasztalatontúli, transcendens valamit ismer el mint létnek, kivált az emberlétnek értelmét, célját és irányítóját, ott analog vallásról beszélhetünk. Ilyen elsősorban a panteisták vallásossága; még lejjebb állnak a vallási lépcsőn mindazok, kik a világegyetem és az élet törvényszerűségét vagy összefüggését, avagy az emberiség haladását, az államot, nemzetet, fajt tekintik ilyen felső lénynek (álvallások); továbbá akik egy kultúrprogramtól vagy kultúijelenségtől, pl. a gazdasági rend megváltoztatásától (szocialisták), a zsidó kérdés megoldásától, vegetarianizmustól, spiritizmustól stb. váiják minden baj orvosságát és benne látják életük célját (pótvattások). Megtörténik, hogy a vallási magatartást jellemző bízó önodaadás már csak abban éh ki magát, hogy hadat üzen minden vallásnak (negatív vallás, amilyen a bolsevista ateizmus, a beszbozsnik).” Vö. Schütz, A., Dogmatika I, Budapest 1937, 4. Vö. Tarjányi, Z., Az Istennel való kapcsolatunk erényei. Morálteológia II, Budapest 2006, 34. 166
