Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Török Csaba: Inkulturáció és ökumené
Inkulturáció és ökumené TOROK CSABA 2. Istentisztelet: az istentiszteleti formák helyi elemekkel való gazdagodása94 megnyit olyan liturgikus falakat, amelyek sokáig áttörhetetlennek tűntek95 96. Szép kezdeményezés az Ökumenikus Női Világ-imanap, amelynek keretében minden esztendőben más ország készíti elő a világszerte imádkozott szövegeket. „Amikor egy-egy nemzeti bizottság elvállalja, hogy az imanapi liturgiát előkészíti, akkor arra vállalkozik, hogy bemutatja országát, azt a társadalmat, amelyben él, egyházát, s valamennyi felekezetet. Gondolnak arra is, hogy megismertessék a résztvevőket országuk hétköznapi életével, gondjaikkal, örömeikkel, tradícióikkal, kultúrájukkal. Bemutatják népviseleteiket, szokásaikat, legjellegzetesebb ételeik receptjeit is elküldik. A imádság mellett tehát egymás jobb megismerése a cél.’*6 Mint látjuk, ebben a kezdeményezésben a kulturális kommunikáció és az ökumenikus elem egyesül. 3. Egyházi struktúrák: a kulturális kontextus egyre gyakrabban kényszerít ki új hierarchikus modelleket a világegyház legeltérőbb szintjein. Bár a II. Vatikáni Zsinat idején s utána felmerült igény, vagyis a kontinentális patriarchátusok intézménye feledésbe merült, a kontinentális szinódusok már elmozdulást sejtetnek. Különösen erős a kontinentális kollegialitás megélése a latin-amerikai püspöki karok között. Emellett azonban számolnunk kell az állandó diakonátus és a katekéták egyházkormányzati szerepének felértékelődésével. Előbbiek inkább Latin-Amerikában, utóbbiak inkább Afrikában vannak erőteljesen jelen. Mivel számuk jóval meghaladja a szolgálati papságét, világos, hogy jelenlétükkel a helyi közösségek új vezetési módozatai körvonalazódnak. Az így átalakuló katolikus hierarchikus szervezet akár még ökumenikus szempontból is nyitottabbá válhat, lévén hogy az alsó klérus és a laikátus mind szélesebb felelősségvállalására és egyházvezetési kompetenciájára épít. 4. Katekézis: ha a katekézisben immár nem a saját álláspont védelme játssza a főszerepet a más keresztényekkel szemben, hanem a közös kiállás az emberi létet s az isteni törvényt veszélyeztető tendenciákkal szemben, akkor lehetővé válik olyan keresztény értékrendű és elkötelezettségű felelős hívek fölnevelése, akik képesek a krisztusi hit fegyverzetében megfelelő módon kiállni a világ elé. 5. Teológia: a teológiai pluralizmus elkerülhetetlensége esélyt adhat az Európában évszázadok alatt megkövesedett konfesszionális teológiai ellenállások újraértelmezésére. Amennyiben az egyházak és egyházi közösségek hitüket a teológiai pluralizmus hordozójaként, s nem ellenségeként vagy elnyomójaként kezdik értelmezni, könnyebbé válik a más felekezetű keresztény felé való hittudományi megnyílás is. 6. Igehirdetés: míg sajnos napjainkban is a konfesszionális önállítás jellemzi sokszor a missziós igehirdetést, előbb-utóbb kikerülhetetlenné válik az összkeresztény igehirdetés szükségessége. Különösen olyan kultúrákban és társadalmakban hangsúlyos ez, ahol a többség nem pusztán elutasító, hanem radikálisan ellenséges a keresztényekkel szemben (Nigéria és az északi muszlim többség, India hindu többségű tagállamai stb.). 94 Itt szándékosan nem említjük a helyi rítusok kérdését, hisz az eleddig egyetlen benyújtott tervezet, a nigériai rítus igen hányattatott sorsú, és nem tudni, hogy hosszú távon ez a kezdeményezés milyen kimenetelt él majd meg a katolikus egyházban. Legyen itt elegendő Matteo Riccire s a kínai misszió esetére utalnunk. 96 http://kurir.katolikus.hu/?m_op=view&id=14742&rovat=60 TEOLÓGIA 2008/1-2 103
