Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Török Csaba: Inkulturáció és ökumené
TOROK CSABA Inkulturáció és ökumené 7. Média: a harmadik világ országaiban megfigyelhető, hogy helyi szinten sokkalta nagyobb igény mutatkozik a keresztény médiára, mint például Európában. Brazíliában gombamód szaporodnak a helyi vallási adók. Úgy az objektív (technika, menedzsment, anyagi feltételek), mint a szubjektív (szakembergárda, humánerőforrás, szellemi-lelki potenciál) szükségletek rávilágítanak arra, hogy a médiában való sikeres fellépés pusztán felekezeti szinten nem megoldható kielégítő módon. 8. Klasszikus értelemben vett kultúra: a mai kultúra inspirációs krízisbe került, s mintegy önelégült játékba temetkezve sivárságra és terméketlenségre van ítélve. Ha a keresztények saját szellemi-lelki potenciáljukat felismerve közös elköteleződéssel szállnának síkra a krisztusi értékek kulturális megjelenítésének érdekében, ennek hatása minden bizonnyal megrázó lehetne. Mindez csak pár kiragadott szempont, amelyeket a teljesség igénye nélkül fogalmaztunk meg. Mindenesetre sikerült — reményeink szerint - felmutatni, hogy az inkulturációs kihívás ökumenikus kihívásként is értelmezhető és megélhető. Ha tényleg komolyan vesszük keresztényi küldetésünket, vagyis szeretnénk elérni az Ige minden lehetséges hallgatóját (K. Rahner), akkor nem elégedhetünk meg kevesebbel, mint egy alapvetően kommunikatív egyházi kommúnió megélésével, amely képes úgy az Egyházon belül, mint kívül a dialogika alapvető szempontjait megvalósítani. Erre int minket immár negyven esztendeje a II. Vatikáni Zsinat Unitatis redintegratio kezdetű dokumentuma: „A keresztények mind vallják meg az összes nemzet előtt a Szentháromság Egy Istenbe és Isten megtestesült Fiába, a mi megváltó Urunkba vetett hitüket, s kölcsönösen megbecsülve egymást, közös erőfeszítéssel tegyenek tanúságot reményünkről, mely nem csal meg. Minthogy manapság szociális téren széles körű együttműködés van kialakulóban, minden ember kivétel nélkül hivatott a közös munkálkodásra, kiváltképpen az istenhívők, köztük is főleg a keresztények, minthogy Krisztus neve ékesíti őket. A keresztények együttműködése életszerűen fejezi ki azt a kapcsolatot, amely máris egyesíti őket, és teljesebb fényben mutatja meg Krisztusnak, a Szolgának arcát. Ez az együttműködés már több nemzet körében megvalósult, de egyre tökéletesebbnek kell lennie; főleg azokon a vidékeken, ahol most bontakozik ki a társadalmi vagy technikai fejlődés mind az emberi személy méltóságának kellő megbecsülésében, mind a béke előmozdításában, mind az evangélium társadalmi alkalmazásában, mind a tudomány és a művészet keresztény szellemű ápolásában; mind korunk nyomorúságainak — éhínség és egyéb csapások, írástudatlanság, nyomor, lakásínség és a javak méltánytalan elosztása — minden lehető eszközzel való orvoslásában. Az ilyen együttmunkálkodás közben minden Krisztusban hívő könnyűszerrel megtanulhatja, miként lehet egymást jobban megismerni, többre becsülni, s hogyan épül a keresztény egység r , ■ >j97 útja. 97 UR 12. 104 TEOLÓGIA 2008/1-2
