Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Török Csaba: Inkulturáció és ökumené
TOROK CSABA Inkulturáció és ökumené és egyházi közösségek szintjén is égető kérdés, nem is beszélve az összkereszténységről. A keresztény hit teológiailag reflektált formájának keresése épp ezért elválaszthatatlanná vált a hermeneutikai kérdéstől, amely elsődlegesen a kinyilatkoztatott hitletétemény kapcsán merül fel, s konkrét kifejtést nyer a történet-kritikai módszerekben, a hagyomány- és dogmatörténetben, a folyamatszemléletben és a dogmafejlődés gondolatában. Mindez Text és Kontext kettősségében vázolja fel a teológia útját.82 Már a II. Vatikánum Gaudium et spes kezdetű dokumentuma figyelmeztetett az idők jeleinek fontosságára: „E feladat végrehajtásához az Egyháznak mindig kötelessége vizsgálni és az evangélium fényénél értelmezni az idők jeleit, azért, hogy minden nemzedéknek megfelelő módon tudjunk választ adni az emberek örök kérdéseire a jelen és az eljövendő élet értelméről és e kettő összefüggéseiről. így tehát ismernie és értenie kell a világot, melyben élünk, várakozásait, vágyait és gyakran drámai vonásait. ”83 Maga a Zsinat is igyekezett ennek a hermeneutikai kihívásnak eleget tenni, ám az azóta eltelt idő, a kulturális folyamatok felgyorsulása és a radikálisan átalakuló világ új elköteleződést és állandó dinamizmust követel meg tőlünk. Ebben a képletben nem elegendő az evangéliumi üzenet mechanikus lefordítása. H.-G. Gadamer egyenesen Ho- rizontverschmalzungról, a horizontok el- és összeolvadásáról szól, figyelmeztetve, hogy a Kontext immár nem csak a találkozásban részt vevő szöveget, hanem magát a szöveg hordozóját és hallgatóját is kikerülhetetlenül megváltoztatja. Ha elfogadjuk tehát II. János Pál igazát, aki szerint „az Egyház útja az ember”84, akkor a teológia számára ez az ember a maga konkrétságában, meghatározottságai közepette locus theologicusszí válik. Innentől kezdve azonban mindez igen fontos feladatok és kihívások elé állít minket, amelyeket H. Waldenfels így vázol fel85: • Interdiszciplináris együttműködés. • Társadalmi analízis: egyfajta terapeutikus érdeklődés. • Nem teológiai faktorok figyelembe vétele: nyelv, módszer, érdeklődés. • Nyelvek, teológiai formák sokfélesége: teológiai pluralizmus. Ezen kihívásoknak a klasszikus teológiai hozzáállás nem tud megfelelni. Sem a dedukti- vitás, de még a dogmatikus indukció86 sem feltétlenül segít bennünket abban, hogy belekapcsolódjunk a mai kultúrák információáramlásába. A kommúniós egyházkép radikális átvezetésére van szükség, amely — mivel a kommúniót célozza — nem tekinthet el a kommunikációtól. Az Egyház mint kommunikatív hitközösség kettős (isteni és emberi) elkötelezettségét csak így tudja megélni a kultúrák szövetében. Ha nem válik kommunikatív közösséggé, hogyan lenne képes magával a kultúrával szembesülni, amely egyszerre személyes és objektív, amely szüntelenül e kettő közvetítésén alapul, s amelynek objektív szelleméről W. Dilthey ezt íija: „ Területe az életstílustól, a kapcsolatok formáitól a társadalom által önmagának képezett célok összefüggéséig, a szokásig, jogig, államig, vallásig, művészetig, 82 Erről és az alábbiakban Id. Waldenfels, H., Kontextuelle Theologie, in Lexikon missionstheologischer Grundbegriffe, 224-230. 85 GS 4. „Az Egyház útja ez az ember, és erre az útra épül minden más út, melyen az Egyháznak járnia kell." — RH 14. 85 Ld. uo. 86 Vagyis a Fides et ratio kiindulópont-váltása, azaz nem Istentől az ember felé, hanem az emberi nosce te ipsumtól az isteni felé haladás. 100 TEOLÓGIA 2008/1-2
