Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Török Csaba: Inkulturáció és ökumené
Inkulturáció és ökumené TÖRÖK CSABA tudományokig és filozófiáig terjed.’*1 Nem véletlen, hogy Lévi-Strauss szerint a társadalmi életet egy átfogó kommunikációelmélettel lehet csak megmagyarázni, míg P. Ricoeur hangsúlyozza, hogy a kultúranalízisnek hermeneutikai megalapozottságúnak kell lenni.87 88 Ezen a ponton nem feledkezhetünk meg természetesen C. Geertz korszakalkotó két művéről, A kultúrák interpretációjáról és az Interpretatív antropológiáról sem.89 Véleményünk szerint a waldenfelsi négy pont ezt a kommunikatív igényt és alap- követelményt fogalmazza meg a hit—kultúra-viszony kapcsán. Egy ilyen megközelítés felmutatja azt a három fő szempontot, amelyet a hitből fakadó kultúranalízisnek világosan kell látnia90: 1. Szocio-ökonómiai-politikai szempont: bár elsőre ez egyszerűnek tűnik, mégis nagy kihívást jelent, hisz az egyházi felek nehezen állnak ellen annak a kísértésnek, hogy ezen kérdésköröket saját, „otthonról hozott” előítéleteik fényében értelmezzék. Egyfelől tehát el kell fogadni, hogy ezen jelenségek saját kontextusukban értelmezhetők csak, s más kontextusok (pl. vallási értékrend) szempontjait nincs jogunk számon kérni rajtuk.91 Másfelől pedig el kell fogadni tényként azt, hogy a hitközösség mint vallási intézmény a maga institucionális formájában ki van téve a társadalmi hatásoknak, s ott nem sokszor nem ő az aktív, a meghatározó, hanem igenis ő a passzív, a meghatározott. 2. Történelmi-kulturális szempont: itt tovább kell vinnünk a fent megkezdett mozgást, a helyesen értett relativizmus (vagyis a megfelelő vonatkozások figyelemben tartása) fényében. Ez egyrészt magával hozza a kulturális kontextus felől érdeklődést, amely egyértelműen az induktív teológiai módszer alapját képezi; másrészt pedig képessé tesz minket arra, hogy a teológiai pluralizmus kérdését ne démonizáljuk, hanem helyes emberi magatartással viszonyuljunk hozzá. Ez természetszerűleg jelenti az ember szerepének újraértelmezését is. 3. Világnézeti szempont: szembe kell néznünk azzal, hogy nem létezik már egységes kereszténység, sőt egyesek már a katolikus egyházon belül is látens pasztorális skizmáról beszélnek. A megosztott világban a kereszténység maga is megosztott. Ennek hátterében a szekularizáció szellemi vonulata, egy elkeresztényietlenedő kereszténység92 jelenléte figyelhető meg. A negatívumok mellett mindez azonban rendelkezhet pozitív hozadékkal is, mégpedig a pluralitás iránti érzékenység kialakulásával, a dialógusra való készséggel, a létező kulturális, társadalmi és etikai-emberi másság(ok) tematikájának nem (egyház)politikailag motivált, közhelyes feldolgozásával. 87 Dilthey, W., GS, VII, 208; vö. Rodi, F., Kultur. I. Philosophisch, in TRE 20, 177-187, 183k; Carrier, H„ Lengua y cultura, in UŐ, Diccionario, 305—318, 314k. 88 Vö. uo. 89 Ld. Geertz, C., Interpretazione delle culture, II Mulino, Bologna 1998; UŐ., Antropologia interpretativa, II Mulino, Bologna 1988. 90 Ld. Waldenfels, H., Kontextuelle Theologie, in Lexikon missionstheologischer Grundbegriffe, 224-230. 91 Ez a kultúrantropológiai relativizmus követelménye, amely nem közömbösséget vagy értéksemlegességet jelent, hanem annak igényét, hogy semmilyen kulturális-társadalmi formát ne akaijunk a saját vitális szövegkörnyezetéből kiragadva, számára idegen és külsődleges szempontok szerint értékeim és megítélni. 92 Gondoljunk D. Sölle „ateista hitére”, ld. SOLLE, D., Atheistisch an Gott glauben. Beiträge zur Theologie, Walter-Verlag, Olten und Freising i. Br. 1968. TEOLÓGIA 2008/1-2 101
