Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Tamás Roland: Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom
TAMAS ROLAND Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom 3. A MEGTESTESÜLÉS ÉRTELMEZÉSE A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓS TÁRSADALOMBAN - DRAMATIKUS KONCEPCIÓ A két bemutatott modellt úgy értelmezhetjük, mint kísérletet a szekularizáció igazolására. A szerzőknél hasonló kultúroptimizmus figyelhető meg, mint a GS zsinati dokumentumban. Ez az egyezés arra a felismerésre vezethet minket, hogy itt nem bizonyos teológiai modellek hiányosságáról van szó, hanem a kortárs teológia egy alapvető kérdéséről. Korunk teológiai megközelítései ugyanis helyesen látják, hogy a világ dialektikus értelmezése nem felel meg a megtestesülés dogmájának, emiatt azonban gyakran a keresztet és a prófétai kritikát hanyagolják el. Az ilyen értelmezési kísérletek éppen a posztmodernben válnak kérdésessé. Egyrészről ugyanis kiderült, hogy a vasfüggöny eltűnése nem hozta el a remélt paradicsomi békét, hanem csak kiélezte a nyugati társadalmak ambivalenciáját; másrészről megrendült a modern szekularizációs tézis, amely a vallás hamarosan bekövetkező eltűnésével számolt. Mindez még inkább szükségessé teszi a teológiai reflexiót a vallás normatív jellegére és az egyház, az egység szentsége küldetésére. Ebben a feladatban egy dramatikus megközelítés lehet segítségünkre. Dramatikus eszköztár A „dramatikus teológia” jellegzetessége, hogy „tekintettel a világban jelentkező sokféle krízisre új módon értékeli Jézus életének drámájában a konfliktusokat, a keresztet és a kiengesztelődést”33. A dramatikus teológia különböző elméleti megfontolásokat integrál, amelyek között René Girard „mimetikus elmélete”34 különleges helyet foglal el. A francia-amerikai történelem- és irodalomtudós (*1923 Avignon) az 1960-as évek óta fejti ki nézeteit.35 Girard alapkérdése abból a megfigyelésből adódik, hogy „az emberi társadalom igen törékeny képződmény, és könnyen krízisbejuthat”36. Hogyan lehetséges egyáltalán emberi együttélés? Girard a modernkori regényirodalom, Shakespeare és a görög tragédiák tanulmányozása kapcsán arra az alapvető megállapításra jut, hogy „az ember vágyaiban más emberek vágyaihoz igazodik.”37 Különböző vágyaknak azonos objektumra irányulása azonban könnyen vezet rivalizáláshoz.38 Girard megkülönböztet külső és belső mimézist. Mindaddig, amíg az utánzó (szubjektum) és utánzott (modell) közötti távolság nagy, nem jön létre konfliktus (külső utánzás). Minél kisebb ez a távolság (belső utánzás), annál nagyobb annak veszélye, hogy a szubjektum és a modell közötti viszonyban megjelenik az erőszak. Ennek következtében egy olyan társadalom, amelyben nincsenek szociális különbségek, sokkal inkább ki van téve a mimézisből adódó erőszaknak — el33 Schwager / Niewiadomski: Religion (2003) 32. GIRARD azért használja a görög „mimézis” szót, mert ezzel ki akarja fejezni, hogy itt nem egy tudatos, szándékolt utánzásról van szó, hanem egy olyan viszonyról, amely mélyebb szinten strukturálja az emberi együttélést. Girard mimetikus elmélete meghaladja egy tudományág szűk kereteit. 1990 óta létezik a nemzetközi és interdiszciplináris tudományos társaság „The Colloquium on Violence & Religion”, amely a mimetikus elméletet különböző tudományágakban kritizálja és alkalmazza. 36 Schwager: Fragiles Gebilde (2003) 2. 37 Palaver: René Girards (2003) 25. Hozzá kell tennünk, hogy a mimézis önmagában nem pozitív vagy negatív; éppúgy vezethet ellenségeskedéshez és erőszakhoz, mint odaadáshoz másokért. Vö. PALAVER: René Girards (2003) 60. 78 TEOLÓGIA 2007/1-2
