Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Karl Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a "Nemesis divina"-ban
Kari Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a „Nemesis divina”-ban ROKAY ZOLTÁN „Nem tudom elhinni, kitartok e mellett: a bűnből és tartozásból a gonoszság és a jajj ugyanazon ház az, amely őrzi a jogot és erényt örök áldást örököl. Az ősi bűn újabb bűnt nemz s az emberek kínja az ő játéka; ám előbb vagy utóbb eljön a nap amely meghozza az új, utolsó gyümölcsöt: a bosszú fekete démonja az.. (Karének Agamemnón bevonulása előtt) Ez a gondolat forradalminak számított Hellászban, ahol eredetileg nem az volt a kérdés: minek kellett volna lennie, hanem beérték azzal: mi volt? Hogy a szerencse, boldogság nem tart sokáig, az az élet első tantétele. A nemesis-gondolat eredetileg nélkülöz minden megindoklást, érvelést. Pindarosz világosan kimondja: „Egy jóért az istenek két rosszat adnak az embereknek.”13 Ezzel ellentétben Aiszkhülosz Nemesise „erkölcsös” istenség: csakis az istentelen tettekért érheti bosszú a tettest; viszont a jótettekért szerencse lesz a része. Az Olymposz isteneinek különbözniök kell az irigy és igazságtalan halandóktól. Ez a gondolat megtalálható Szólón imádságában a múzsákhoz és egészen kidolgozott formában Platón Gorgiászíban. Azonban soha nem lett tipikusan görög szemléletté. Az eredeti nemesis-felfogás makacsul tartotta magát.14 Linnének nem kellett feltétlenül az antik világhoz fordulnia a nemesis utóbbi értelmezése érdekében. Ha nem is bosszúról, de megtorlásról (és jutalmazásról!) a Szentírás is beszél: Kiv 20,5; 34,7; Szám 14,18; MTörv 5,9. Nem feltétlenül a sztoikusok „Volentem ducunt, nolentem trahunt fata” inspirálta Linné nemesis-gondolatát. A Bölcsesség könyvében ezt olvashatta: „Uram, képtelenség a te kezedtől megmenekülni” (Bölcs 16,15). Szent Pálnál pedig: „Ne áltassátok magatokat! Isten nem enged gúnyt űzni magából. Mert amit az ember vet, azt fogja learatni.” (Gál 6,7) Ami mindenek előtt meghatározta Linné alapelvét: Nemesis divina jus talionis est!, elsősorban botanikai és zoológiái megfigyelései. Az Oeconomia naturae elsősorban azt a meggyőződést juttatja kifejezésre, miszerint a teremtmények összességük közös célja következtében összefüggnek egymással és egymástól függnek. Egészen a fizikoteológia, sőt Leibniz értelmében csak akkor tudjuk őket helyesen megítélni, ha felfogjuk a nagy összefüggéseket. Amennyiben Isten „háztartása” nem egyezik mindig teljesen a mienkkel, úgy mélyreható kutató tekintetre van szükség ahhoz, hogy ráeszméljünk, hogy ott is tökéletesség és összhang uralkodik, ahol úgy gondoljuk, hogy kárt szenvedünk.15 A Curiositas naturalis (1748) abból az elgondolásból indul ki, hogy ha egy holdlakó a Földre zuhanna, borzalmas „bellum omnium contra omnes”-t látna, amelyet a teremtmények egymás ellen vívnak, amelyben az erősebbek mindig elnyomják a gyengébbeket. Legszörnyűségesebbnek tűnne az ember, aki saját neme ellen fejti ki legnagyobb kegyetlenségét. Mindez nem elég. Az ember minden műve a múlandóság kérlelhetetlen törvényének van alávetve. Ám Linné kiemeli, hogy mindez tévedésen alapszik, ami a 13 Vő. Hagberg 244. köv., valamint Emst Alker, Linnés Nemesis Divina. In: Deutsche Vierteljahrschrift fur Lit- teraturswissenschaft und Geistesgeshichte 18/1940. 351—370., 363. köv. A továbbiakban: Alker I. 14 Hagberg 248. köv. 15 Vö. Alker I. 354. 193
