Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Karl Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a "Nemesis divina"-ban
ROKAY ZOLTÁN Karl Linné (szül. 1707) tapasztalati teológiája és etikája a „Nemesis divina"-ban iránti tiszteletteljes hálaadásra indítanak. Fabricius alapvető nézete, hogy ami lokálisan rossz, az az egészben lehet jó. Mindenféleképpen meg kell említeni Friedrich Christian Lesser 1738-ban megjelent Insecto-theologia, seu demonstratio perfectionis Dei in omnibus quae continentur in insectis c. művét. Fabricius nagy hatással volt az utókorra. Martin Knurzen, Kant tanítómestere 1748-ban Königsbergben Fizikoteológiai Társaságot alapított, amelynek tagja volt Kant és Hamann. Reimarus, Haller — és a svéd botanikus Linné nézeteit is fizikoteológiai jellegűnek szokás minősíteni. A fizikoteológia „tarthatatlanságát” előmozdította a lissaboni földrengés 1755. november 1-jén, elméleti bírálatát viszont Immánuel Kant adja A tiszta ész kritikájában. 3. A „NEMESIS DIVINA” - AZ ISTENI BOSSZÚ GONDOLATÁNAK EREDETE ÉS ALAPELVE LINNÉNÉL Linné neve mint botanikusé él a köztudatban. Kevésbé ismeretes, hogy hagyatékából ránk maradt egy Nemesis divina (a továbbiakban: A/D) cím alatt ismert kéziratgyűjtemény, amelyet fiának szánt, s amelynek anyagát hosszú éveken át (talán 1740-től) gyűjtötte és jegyezte fel, intelemként az ártatlan életre. A ND lapjai első pillantásra minden összefüggést nélkülöznek és csak a kiadók által osztályozott idézeteket és odavetett, afo- risztikus stílusban felvázolt „történeteket” tartalmaznak. Ám az állomány elején található költeményből kiderül Linné szándéka: a feljegyzések arra oktatják fiát, tudja meg, hogy van egy igazságos Isten, aki mindenkinek igazságot szolgáltat; ha boldog akar lenni, tudnia kell, hogy Isten őt mindenütt látja.10 * Mottóul Ovidius Ars amatoriájíból (640. sor) ezeket a szavakat választotta: „Innocue vivito (ott: vivite) numen adest.” Linné ezt az idézetet előszeretettel alkalmazta, például hálószobája bejárata fölé is kiírta. Az itt felhalmozott bibliai idézeteket főleg Sirák fiából és Jób könyvéből veszi. A klasszikus szerzők közül pedig érthető módon Seneca Quaestiones naturalesét és Pliniust idézi. De más klasszikus szerzőket is megtalálunk, éppúgy, mint elbeszéléseket az ókori történelemből (Livius, stb.). Mindezt az elrettentő történetekkel együtt, amelyeket részben másoktól vesz át, részben magával Linnével történtek meg, azért adja elő, mert „boldog, akit más veszedelmei tesznek okossá” (felix quem faciunt aliena pericula cautum),11 s ha fia nem hisz a Szentírásnak, higgyen (legalább) a tapasztalatnak. A történeteket személyek és helyek nevének említésével adja elő, hogy fia lássa, nem kitalált történetekről van szó. Ám szigorú titoktartásra inti fiát, nehogy valamely történet mégse legyen igaz. (Olykor igen érzékeny témákról van szó.) Ha fia vétkezik intelme ellen, üldöztetés, sőt halál vár rá.12 A nemesis gondolata megtalálható a klasszikus ókorban, amelynek gondolatvilágát Linné feltehetőleg ismerte. Ott a nemesis egyrészt azt a hatalmat jelöli, amely az egyensúlyról gondoskodik a létben: amikor a szerencse egyszer eléri teljességének legmagasabb fokát, úgy el kell tűnnie (szükségszerűen), s ennek előhírnöke a „hybrisz”. Másrészt a „Nemesis” az igazságosság és a bosszú képviselője, mintegy megszemélyesítése. Ez utóbbi felfogás képviselőjeként Aiszkhülosz Oreszteájának Agamemnonját szokás felhozni (Kr. e. 458 körül), mint tudatos polémiát az előző nemesis-felfogással szemben. 10 ND 45. "Uo. 12 Uo. 192
