Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
PUSKÁS ATTILA A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél Krisztus Egyháza, s az így felfogott egyházak közötti látható/intézményes egység, mint az egyházak kommúniójaként értett egyetemes Egyház csak másodlagos és utólagos lenne. A kongregációs irat ellenvetése a kommúnió effajta elégtelen felfogásával szemben emlékeztet a Boff egyháztani nézeteihez fűzött kritikai megjegyzésre: nemcsak az egyetemes, de a részegyház fogalmát is csorbítja ez a megközelítés. A levél történeti-tapasztalati módon érvel, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a részegyház önelégségességre való törekvése általában saját belső egységének a csökkenéséhez és szabadsága elveszítéséhez vezet. A második fejezet és minden bizonnyal az egész levél leglényegesebb és legeredetibb üzenete a fejezet harmadik szakaszában fogalmazódik meg (II/9).21 Az egyetemes Egyház mint az „egyházak kommúniója” meghatározás tartalma, a kommúnió szó analóg jelentését szem előtt tartva, az egyetemes Egyház és a részegyházak kapcsolatára vonatkozóan a következő tételekben és kulcskifejezésekben körvonalazódik: (1) a kölcsönös benső jelenlét sajátos viszonya (relatio mutuae interioritatis) — korábban már II. János Pál pápa által használt megfogalmazás; (2) „az egyetemes Egyházat nem lehet a részegyházak összességeként felfogni, sem a részegyházak föderációjaként” — a szintén II. János Pál pápától átvett tétel, mely részben megismétli, részben kiegészíti a Mysterium ecclesiae nyilatkozat gondolatát, amikor nemcsak az additív, hanem az önmagukban elégséges egyházak föderatív egységének az eszméjét is elutasítja; (3) a legerősebb tételmondat szerint az egyetemes Egyház ontológiailag és időben is megelőz minden egyes részegyházat; (4) a II. Vatikáni Zsinat formulájának ugyancsak a II. János Pál pápa által megfogalmazott kiegészítése a kölcsönös benső jelenlét és az egyetemes Egyház kettős elsőbbsége gondolatából eredő következményként: „Egyház az egyházakban és egyházakból” (Ecclesia in et ex Ecclesiis: LG 23/a) — „az egyházak az Egyházból és az Egyházban” (Ecclesiae in et ex Ecclesia); (5) e kapcsolat az egyetemes Egyház és a részegyházak között misztériumhordozó és páratlan természetű viszony. A fejezet záró szakasza (10. pont) az előző szövegegységben vázolt kommúniófel- fogás következményeit fogalmazza meg a keresztség és az Eucharisztia-ünneplés szemszögéből, rámutatva a communio fidelium és a communio ecclesiarum viszonyára. A keresztség révén minden hívő közvetlenül, s nem csak (másodlagosan) a részegyházhoz való tartozás által tartozik az egyetemes Egyházhoz. Különösen is kifejezésre jut ez a közvetlenség az Eucharisztia ünneplésén, mely bárhol is történjék, mindig az egész, egyetemes Egyház liturgiája. A communio fidelium és a communio ecclesiarum nem egymás következményei, hanem ugyanazt a valóságot jelentik más-más látószögből. II.2.3 A kommúnió további alapelvei: az Eucharisztia és a püspökség (3. fejezet) A harmadik fejezet a kommúnió katolikus felfogásának további nélkülözhetetlen elemeit tárgyalja, melyek mind az Egyház egységének a princípiumai, a maguk sajátos természete szerint. Már a fejezet címe jelzi, hogy az Eucharisztia és a püspökség két ilyen kommúniót létesítő lényegi alapelv. A közös hit és az egy keresztség mellett, azokat beteljesítve az Eucharisztia az üdvösség teljes ajándékában részesít, a szentségi részesedés Krisztus testében és vérében (communio) közvetíti a Szentháromság egy Istennel (vertikális) és a hívek egymással való (horizontális) közösségét (communio). A levél bírálja az eucharisztikus ekkléziológia egy bizonyos típusának elégtelenségeit. Azt a változatát, mely az egység/kommúnió más alapelveit elhanyagolja, s azt a még radikálisabb változaEV 9, 1787-1789. 182
