Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél PUSKAS ATTILA tát is, mely szerint az Egyház alulról születik, a Jézus nevében való összegyülekezése révén. Rávilágít arra, hogy éppen az Eucharisztia ünneplése követeli meg a részegyházak nyitottságát és egységét az egyetemes Egyházzal: amint az Úr eucharisztikus teste egyetlen és oszthatatlan, úgy kell magának az Egyháznak, az ő titokzatos Testének is egynek és oszthatatlannak lennie (III/ll).22 Ezzel a Krisztus egy és oszthatatlan Testébe, az egyetemes Egyházba való eucharisztikus beépüléssel mély megfelelőségben van a péteri szolgálat létezése az Egyházban, mely ugyancsak a maga természete szerint az egész Krisztustest egységét hivatott szolgálni. Az eucharisztikus és kommúnió-ekkléziológiába tehát a katolikus értelmezés szerint szerves módon beépül Róma püspökének péteri szolgálata. A következő három szakasz azt fejtegeti, hogy a püspöki szolgálat, a püspökök közötti kommúnió és a pápa ebben betöltött péteri szolgálata miképpen biztosítják az Egyház egységét mint az egyházak kommúnióját (III/12—13) és ez az összefüggésrendszer hogyan fejeződik ki az eucharisztikus liturgiában (III/14). Krisztus Egyházának egységéhez elengedhetetlen a kezdetek Péterre és az apostolokra épített Egyházával való diakro- nikus kontinuitás, az apostoli folytonosság (successio apostolica), és a mindenkori jelenben a püspökök között megvalósuló szinkronikus egység. A rábízott részegyházban a püspök az egység látható princípiuma és alapja. A részegyházak egységének alapja és kifejeződése, az Eucharisztiától elszakíthatatlanul, a püspökök kollégiuma — a püspökség egy, ahogy az Eucharisztia egy —, melynek az egységét és vele az egész Egyház egységét Péter utódja, a római pápa szolgálja. Az egész fejezet középpontját alkotja az a gondolat, hogy a pápa primátusa és a püspöki kollégium, noha az egyetemes Egyház saját elemei, éppen az egyetemes Egyház és a részegyházak közötti kölcsönös benső jelenlét alapján, minden részegyházhoz bensőleg hozzátartozik (III/13). Ebben a teológiai következtetésben mutatja meg horderejét az előző fejezetben kimondott alapelv az egyetemes Egyház és a részegyházak kölcsönös benső jelenlétének (relatio mutuae interioritatis) viszonyáról. Ugyanennek az alapelvnek a liturgiában valóra váltott és megélt kifejeződése az eukarisztikus imádság, melyben kimondatik a saját püspökkel, a pápával, a püspöki renddel, a klérussal és Isten egész népével való egység. A liturgia kifejezi vagy objektíve megköveteli - a Rómától különvált egyházak esetében — ezt a Péterrel és az egész Egyházzal való egyetemes kommúniót (III/14). II.2.4 Egység és különbözőség — egyházi kommúnió és ökumenizmus (4— 5. fejezet) A negyedik fejezet az Egyház egyetemességének követelményeként fogalmazza meg, hogy egyidejűleg valósuljon meg a legszilárdabb egység és az egységet nem akadályozó különbözőség, mely mind a részegyházakban (szolgálatok, karizmák, apostolság formái, életformák) mind a részegyházak közötti (liturgikus, kulturális) sokféle különbözőségre vonatkozhat. II. János Pál pápa nyomán az effajta, különbözőségben megvalósuló egységet a kommúnió természetével rendelkező egységnek nevezi a szöveg (III/15). Ennek az előmozdítása mindenkinek a feladata, de különösen is a püspököknek, és elsőrendűen a római pápának. A CN levél utolsó fejezete Az egyházi kommúnió és az ökumenizmus címet viseli. Az előző fejezetekben kifejtett katolikus kommúnió-felfogás távlatából fogalmazza meg a szöveg a Katolikus Egyház és a nem katolikus egyházak, egyházi közösségek közötti kapcsolatot és az ökumenikus feladatot. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a levél mely zsinati szöveghelyekre támaszkodik, s melyekre nem hivatkozik. A Lumen gentium és az 22 EV9, 1794. 183
