Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Puskás Attila: A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél
A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél PUSKÁS ATTILA leges megvalósulások közül azok nevezhetők önmagukban egyházaknak, melyekben „az egyetemes Egyház összes lényegi jegyeivel együtt válik jelenvalóvá” (II/7).'7 Ezzel voltaképpen a részegyházak definícióját adja a szöveg, mely egyben maximálisan tükrözi az Egyház szakramentális természetéről vallott katolikus felfogást, mely az első fejezetben, mint a kommúnió fogalmának követelménye fogalmazódott meg. Igazolásul a zsinati tanítást idézi a levél, mely szerint az egyházak/részegyházak „az egyetemes Egyház képére” vannak megalkotva (LG 23/a), s mindegyikük „Isten népének része” (CD 11/a). A részegyház tehát Isten egyetlen népének, az egyetemes Egyháznak olyan része, mely képként tükrözi magát az egyetemes Egyházat, mivel benne magának az egyetemes Egyháznak minden lényegi eleme megjelenik. A fejezet második szakasza fordított nézőpontból, vagyis az előzőekben definiált egyházak/részegyházak felől határozza meg az egyetemes Egyház fogalmát és fogalmazza meg a részegyházak kapcsolatát az egyetemes Egyházzal. A szöveg tételmondata így hangzik: „...a kommúnió fogalmát analóg módon lehet alkalmazni a részegyházak közötti egységre is, és az egyetemes Egyházat a részegyházak kommúniójakéntfelfogni” (II/8).18 A Zsinat nem használta ezt a kifejezést az egyetemes Egyház meghatározására, de egy hasonlót, az „egyházak teste” (corpus Ecclesiarum: LG 23/b) megfogalmazást igen. A LG tanítása szerint a püspökök, „hajói vezetik saját egyházukat mint az egyetemes Egyház részét, hatékonyan szolgálják az egész misztikus Test javát, amely egyben az egyházak teste” (LG 23/b). A zsinati szóhasználat forrása az egyházatyák írásai (Hilarius, Nagy Szent Gergely stb.), s nyilván analóg értelemben szerepel az egyetemes Egyház és a részegyházak viszonyának kifejezésére.15 A CN levél ehhez az analóg szóhasználathoz kapcsolja az „egyházak kommúniója” kifejezést, ám hangsúlyozza, hogy ebben az esetben a „kommúnió” kifejezés analóg használatáról van szó. Alkalmasnak tartja az egyetemes Egyház meghatározására, de elutasítja azokat az egyoldalú értelmezéseket, melyek e definíciót olyan tartalommal töltik meg, mely gyengíti az Egyház látható és intézményes egységét. Azok a nézetek sorolhatók ide, melyek a részegyházat „önmagában teljes alanynak” tartják és az egyetemes Egyházat „a részegyházak kölcsönös elismerésének” eredményeként fogják fel. Itt joggal gondolhatunk bizonyos egyoldalú orthodox eucharisztikus ekkléziológiákra, melyek szerint az Eucharisztia és az Eucharisztia ünneplését vezető püspök az egység konstitutív princípiuma a helyi egyházakban, s az egyetemes Egyház pusztán az ily módon független és teljes létezéssel bíró helyi egyházak laza kapcsolata lenne. A helyi egyházak elsődlegességét hangsúlyozó szemlélet még inkább jellemző általában a protestáns egyházi közösségekre, de amint a CN levél keletkezésének kontextusánál láttuk, katolikus teológusokra is hatott ez a nézet. Érdemes észrevennünk a Mysterium ecclesiae (1973) nyilatkozathoz képest megállapítható különbséget is. A Kongregációnak ez a korábbi irata az Egyház egyetlenségét/egységét elégtelenül értelmező két nézetet utasított el: az egység additív és ideális jövőbeli/eszkatologikus felfogását.20 A CN levélben most feltűnik — igaz, hogy nem a Katolikus Egyház és a nem katolikus egyházak és keresztény közösségek, hanem az egyetemes Egyház és a részegyházak viszonylatában — egy harmadik típusú egyoldalú megközelítés, melyet föderatív egységmodellnek nevezhetnénk. Eszerint az (rész)egyházak mindegyike önmagában, önmagának elégséges módon teljes egészében EV 9, 1784. 18 EV9, 1785. A Krisztus-test (tagok és a test) ekkléziológiai képe Pál apostol írásaiban (Rom 12,4-8; lKor 12—31) eredetileg a helyi egyház és az egyes egyháztagok, keresztények kapcsolatát ábrázolja. 20£K4, 2566. 181
