Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész)
A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész) KUMINETZ GÉZA Tanulmányunkban csak a főbb jogi természetű kötelezettségeket és jogokat fogjuk feltérképezni és vizsgálni, vagyis azokat, melyek a klerikus másokhoz való viszonyát, így a hívekhez és az elöljárósághoz, valamint a klerikustárshoz való viszonyát rendezik az igazságosságnak megfelelően. Mindazonáltal az ember különböző címeken lehet jogok és kötelezettségek birtokosa, úgy az egyházon belül, mint pedig kívüle. Ezek közül a jogok és kötelezettségek közül a legalapvetőbbek az ún. alapvető emberi jogok és kötelezettségek, mivel ezek minden egyes embert, mint embert megilletnek. Ebből adódóan, mivel ezek a jogosítványok és kötelezettségek magából az egy emberi természetből fakadnak, minden egyes tényleges jogalkotónak és jogrendszernek deklarálnia és védelemben részesítenie kell ezeket a jogokat és kötelezettségeket.43 Ezek az alapjogok olyan természetűek, hogy minden emberre egyformán vonatkoznak, minden emberhez szükségképp tartoznak, ezért elidegeníthetetlenek és sérthetetlenek. Az egyes világi jogrendszerekben ezekre a jogokra és kötelezettségekre kell épülnie az alkotmányoknak és az egész világi törvényhozásnak, illetve a törvények végrehajtásának, érvényesítésének. Ezekkel a jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban az egyház Tanítóhivatalának sajátos illetékessége van.44 Ezeket a jogokat és kötelezettségeket az egyház maga is deklarálja, adott esetben hitelesen értelmezi, s a saját jogrendjében is természetfeletti szemléletének megfelelően érvényesíti.45 Ez azt jelenti, hogy bizonyos alapvető emberi jogok gyakorlásáról a keresztény szemléletben, Isten nagyobb dicsőségéért le lehet mondani. Az alapvető emberi jogok deklarációi is motiválták az egyházi törvényhozót abban, hogy az új Kódexben hasonló módon neveztessenek meg a krisztushívőt, mint krisztushívőt megillető alapvető kötelezettségek és jogok. Nyilván a természetes alapvető emberijogok talaján kell maradnia az egyházi törvényhozásnak is, de az egyháznak és tagjainak sajátos természetének és küldetésének megfelelően fognak alakulni ezek a jogok és kötelességek. Épp ezért fogalmaztuk úgy, hogy a krisztushívőnek, mint krisztushívőnek érvényesülnek. Az ember tehát felismeri az alapvető, vagy természetszerű erkölcsi, jogi és illem rendjét, pontosabban a konkrét erkölcsi, jogi és illemrend mélyére látva jut el ehhez, ami aztán végső immanens kritériumként szolgál számára a mindenkori konkrét erkölcsi, jogi és illem rendje megalkotására, változtatására vonatkozóan. Az erkölcs rendje a gyökere ezeknek a normatív rendeknek. Sem a jog, sem pedig az illem rendje nem kerülhet ellentétbe az erkölcs rendjével. Az igazi műveltség e három rend harmonikus ismeretét és érvényesítését jelenti, vagyis a lelki finomságot és az érett jellemet. Ezekkel az alapvető jogokkal és kötelességekkel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a hivatalos világi szervek inkább csak az egyén oldaláról közelítették meg ezeket a jogokat, és szinte csak jogokról, s nem egyúttal kötelességekről is beszélnek. Holott ahol jog keletkezik, ott valaki más számára óhatatlanul kötelesség áll elő. Célszerű lenne a világi illetékeseknek ismét átgondolni ezeket a jogokat, azok közösségi dimenzióit is, mivel a közösségnek is vannak jogai és kötelezettségei az egyénnel szemben, amint az fordítva is igaz. További fontos kutatási terület az alapvető jogok szakértői számára épp e jogok pontos tartalmának meghatározása. Vagyis a természet- jog hiteles értelmezésére kell hatékony kísérletet tenniük ezeknek a szakembereknek. Ha az egész emberiség egy faj, akkor nyilván egy és egyetlen természet birtokosa, amiből egyenesen következik, hogy az alapvető jogoknak is alapvetően csak egy helyes tartalma lehet. Különben tréfásan úgy fogalmazhatunk, hogy az alapvető jogok sem nem jogok, sem nem alapvetők, s így a hatalom önkényének engedelmes rabszolgái lesznek ezek a paragrafusokba öntött „törvények”. „Az egyház illetékes arra, hogy mindig és mindenütt erkölcsi elveket hirdessen a társadalmi renddel kapcsolatban is, továbbá hogy ítéletet mondjon bármely emberi dologról, ha az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja.” (747. kán. 2. §). Sőt, azt kell állítanunk, hogy a katolikus egyház mindig és minden korban védte az emberi jogokat, annak mintegy született őre és értelmezője, ám a századok tapasztalata az, hogy a világi hatalmak és hatalmasságok ritkán vették a fáradságot és a bátorságot, hogy hallgassanak az egyházi tanítóhivatal szavára. Az is természetes, hogy a Katolikus Egyház nem azonosíthatta magát az emberi jogok racionalista és individualista, illetve ateista deklarációival. Vö. Longhitano, A., II popolo di Dió Parte I., in: AA.W., II diritto nel mistero della Chiesa II. (Quaderni di Apollinaris 9), Roma 1990, 29-30. 155
