Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész)
KUMINETZGEZA A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész) De ennek előtte azt kell még megállapítanunk, hogy a felszentelés önmagában legfeljebb csak a szentelés érvényességét jelenti, s nem válik egyúttal valaki automatikusan, vagyis szükségszerűen is klerikussá a szó jogi értelmében. Gondolnunk kell a nem katolikus egyházban egyébként érvényesen kiszolgáltatott szentelésre. Ezek a felszenteltek biztosan nem válnak klerikussá a katolikus egyház jogrendjében, mindazonáltal a communicatio in sacris megengedett eseteiben érvényesen és megengedetten szolgáltatnak ki bizonyos szentségeket. A klerikusi státusz tehát azt is jelenti, hogy az adott felszentelt személy egyúttal felvételt is nyert a katolikus egyház jogrendjébe, tehát ténylegesen is jogok és kötelességek alanya ott. Vagyis hierarchikus közösségben van a katolikus püspökökkel és azok fejével. Amennyiben érvényesen felszentelt személy katolizálna, úgy őt a katolikus egyház illetékes hatóságának formális módon kéne befogadnia a katolikus egyház közösségébe, s csak ettől a pillanattól válna klerikussá a szó kánonjogi értelmében. Felvethető a kérdés, hogy mi van azokkal a személyekkel, akiket katolikus püspök elbocsátó nélkül, azaz tiltott módon szentelt fel? A jog előírása szerint az ilyen személy ipso iure fel van függesztve. Ez a kifejezés pedig feltételezi a klerikusi állapotot, hiszen a felszentelt személy sajátos klerikusi jogai és kötelességei már léteznek, de eleve felfüggesztődtek, tehát nem gyakorolhatja azokat, s nem kaphat egyházi hivatalt sem. A felfüggesztés, mint büntetés, jelen esetben feloldható az ordinárius rendelkezésével. Hasonló a helyzet abban az esetben, ha szentszéki engedély nélkül szentelne egy katolikus püspök püspököt. Mind a szentelő, mint pedig a felszentelt önmagától beálló, Szentszéknek fenntartott kiközösítésbe esik. Nem gyakorolhatják a felvett rendet, elveszítik meglevő egyházi hivatalaikat, s nem szolgáltathatják ki a szentségeket, s nem is vehetik fel azokat. A büntetés feloldására ilyen esetben egyedül a Szentszék a jogosult. Mindebből az is látszik, hogy bizonyos kánoni büntetések, mint a kiközösítés és a felfüggesztés olyan hatássaljárnak, melyek vagy teljesen, vagy részben tiltják a klerikusi jogok gyakorlását, illetve az egyházi hivatallal járó kötelezettségek és jogok gyakorlását. 5. A KLERIKUSI ÁLLAPOTTAL JÁRÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK ÁLTALÁBAN A szent rend mivoltából és céljából forrásoznak ezek a jogok és kötelességek. A jogi természetű kötelességeken túl, vagy inkább azok hátterében ott vannak az erkölcsi és illembeli41 kötelezettségek, röviden azok az erények, melyek a szent rend ékességei.42 Az illemmel, vagyis a jó modorral kapcsolatban ma is alig találunk jobb leírást annál, amit Tóth Tihamérnál olvashatunk: „Az emberek érintkezését, társalgását, viselkedését pontosan meghatározott illemszabályok íiják elő. Ezek a műveltségi szabályok évszázadok alatt alakultak ki s azokon senkinek sem szabad magát túltennie. Vannak köztük olyanok, amelyek egyenesen vallási motívumokból fakadtak; mások a felebaráti szeretet célszerű megvalósításai s bár csak külső cselekedeteknek látszanak is, akárhányszor a belső, erkölcsi törvények megtartását is elősegítik. Mindez épp elegendő ok arra, hogy a műveltségi szabályokat mindnyájan pontosan megtartsuk. Az udvariassági szabályok a felebaráti szeretet alkalmazásai; az embereket okos módon közelebb — de nem túl közel — hozzák egymáshoz. Persze csak akkor van értelmük, ha igazak, szívből jövők s nemcsak magunkra erőltetettek; ha nem túlzottak, mesterkéltek, hanem természetesen könnyedek. Ezek az előírások az egész életet szabályozzák: járásunkat, kelésünket, üdvözlést, írást, társalgást, játékot, mulatságot, táplálkozást, munkát, viselkedést a szülőkkel, föllebbvalókkal, nőkkel szemben, stb.” Vö. Tóth T., A müveit ijjú. Ne igyál!, (Tóth Tihamér összegyűjtött munkái II.), Budapest 1936, 7. 42 Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a szeretet az, ami erkölcsöt, jogot és illemet alkot, melyekben, melyekkel, és amelyek által meg akaija mutatni magát. Az isteni szeretet, mikor megalkotta az embert, a teremtés koronáját, egyúttal beleoltotta az emberi természetbe a szabad lény sajátos törvényeit, melyek nem a természeti törvények kényszerű érvényesülésével hatnak, hanem a szabad lény szabad felismerésén és szabad követésével 154
