Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Beran Ferenc: A papok helyzete a mai világban
BERAN FERENC A papok helyzete a mai világban számít. Az emberekben egyszerre ébreszt kíváncsiságot, tiszteletet, és néha negatív előítéletet. Ez a beszéd közel harminc évvel ezelőtt hangzott el, de úgy érzem, hogy a helyzet alapjában véve nem sokat változott. Az emberek jelentős része bizonytalan a papság megítélésével kapcsolatban. Az utóbbi években a média hatására az átlagember hozzászokott ahhoz, hogy a pap valamilyen módon jelen van a társadalomban. Főpapok és a lelkipásztorok képeivel, véleményével találkozhat az újságok lapjain, általában akkor, ha valami nagy ünnep van, vagy ha rendkívüli dolog történt. Egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor elváiják, hogy annak bibliai hátterét bemutassák, de gyakran meghívják a papot fontosabb társadalmi rendezvényekre: ha hidat avatnak, megemlékezést tartanak, vagy egy jótékonysági szervezet számára szerveznek gyűjtést. Röviden: a társadalom a paptól szolgáltatást vár el. Ezeket tapasztalva felmerül az emberben a kérdés. Ilyen körülmények között mit tegyen a pap? Elsősorban ezekhez a társadalmi igényekhez (a világhoz) igazodjon, szolgáltatást lásson el, vagy pedig egy meghatározott célt kövessen, és csak azokat a megbízatásokat vállalja el, ami beleillik ebbe a tervbe? Szinte halljuk Szent Pál apostol szavait, amit Timóteusnak ír: „Hirdesd az igét! Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan!” (2Tim 4,2) De ugyanakkor emlékezünk a II. Vatikáni Zsinat utáni dokumentumok útmutatásaira is, amely szerint a papnak jelen kell lennie a világban és életközeli, és a helyi kultúrák igényeinek megfelelő igehirdetésre van szükség.3 Mit kell tennünk? A következőkben a zsinat utáni egyházi dokumentumok néhány alapelvére szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek jelzik a papi küldetés lényegét, és amelyek megóvnak attól, hogy a papi szolgálatot egyszerű társadalmi szolgáltatásnak tekintsék. 1. A LELKIPÁSZTORI SZERETET ELSŐDLEGESSÉGE A II. Vatikáni Zsinat után a papság teológiájában egy olyan fogalom került előtérbe, amelynek tartalma korábban is mindenki számára ismert és természetes volt, azonban most új megvilágításba került. Ez a régi, s mégis szemléletében új fogalom a „lelkipásztori szeretet”. A zsinat így fogalmaz: A papok „a lelkipásztori szeretetnek a gyakorlásában találják meg a papi tökéletességnek azt a kötelékét, amely életüket és tevékenységüket egybefoglalja.”4 A zsinati dokumentum jelzi, hogy a lelkipásztori szeretetnek a legfontosabb forrása az Eukarisztia, mert ez a kegyelmi élet csúcsa, s mert ebben valósul meg a pap teljesebb önátadása Jézusnak, akinek a szeretetét kell megosztania a rábízott hívekkel. A zsinat után megjelenő, papságról szóló írások mind foglalkoztak a lelkipásztori szeretet jelentésével. II. JÁNOS PÁL PÁPA Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdítása megállapítja, hogy a lelkipásztori szeretet nem egyenlő a papok lelkipásztori tevékenységének az összegével. A lelkipásztori szeretet tehát nem mennyiségi jellegű, hanem — Krisztus példája szerint - azt a szeretetet jelenti, amellyel a pap odaajándékozza önmagát az Egyház szolgálatára.5 A lényeg tehát nem az egyes cselekedetekben van, hanem az „önátadásban”, amelynek természetesen cselekedetekben is meg kell nyilvánul3 Vö. VI. PÁL pápa, Euangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása, 42. Presbyterorum ordinis kezdetű zsinati határozat, 14.p. Vö. II. János PÁL pápa, Pastores dabo vobis, kezdetű apostoli buzdítása a papképzésről, 23.p. 14 EOLÓGIA 2007/1-:
