Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Benkő Antal: A papi lelkiség pszichológiai alapjai
BENKO ANTAL S.J. A papi lelkiség pszichológiai alapjai azoknak a lelkészeknek a 70%-a nem keveredett helytelen szexuális kapcsolatba, akik részt vettek az érzelmi átvitelre vonatkozó tréningen. c) A papi hivatás kérdésének további tisztázása és elmélyítése Bár — Lustiger és Daneels bíborosok sürgetése szerint - a szorosan vett szemináriumban csak olyanok tanulnak, akik első lépésben felfedezték Krisztus személyes hívását, és az ő teljesebb szeretete és szolgálata lett életük fő motívuma, és a szemináriumba való belépésüknél már döntő motívum volt a Jézussal való személyes kapcsolat, az ő minde- nekfeletti szeretete és az ő megváltó művébe való bekapcsolódás vágya. Mégis nemegyszer még nem eléggé lett világos számukra, hogy Jézus teljes szolgálatába beletartozik a kereszt, a kudarc vállalása is. Másrészt a fiatalfelnőtt megtérő azért lett keresztény, mert valamiképpen megtapasztalta Isten iránta való szeretetét. Válaszként önkéntelenül is feltámadt benne a vágy, hogy ő is mindent, egész életét a háromságos Szeretet szolgálatába állítsa. A szemináriumi kiképzés során azonban rá kell ébrednie arra, hogy ez a vágy alapja minden igazi keresztény életnek; ez minden életszentségre vezető — világi keresztény és a papi — életút indítéka. A „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes” áll mindenkire (Mt 5,48). Ezért a szemináriumi évek során a jelentkezőnek véglegesen el kell döntenie, hogy tőle mit vár Jézus: neki az életszentség melyik útján kell járnia! Ebben segít az ún. „ragadvány” motívumok vizsgálata és helyes értékelése. Legtöbbször hosszabb időre van szükség mindezeknek a tisztázására, és így a központi, döntő motívum elmélyítésére. Jó, de elégtelen „ragadvány” motívum lehet a papságra jelentkezőnél, ha úgy érzi, hogy azért akar pap lenni, mert szereti a liturgiát, szeret az oltárnál szolgálni. Sok fiúban a ministrálás ébreszti fel elsőnek a papi hivatás gondolatát. Mindig lényeges marad, hogy a papnövendék és a felszentelt pap átélje a Krisztus megváltó kegyelmének misztériumát a szentségek kiszolgáltatásakor. De ha a liturgia azért fontos valakinek, mert tudatalatt vagy félig tudatosan valamiféle rendkívüli „fénybe” emeli a papot, vagy „csillogást” jelent számára, akkor elégtelen motívum marad. Főként, ha ugyanakkor az illető „nem szereti” a nyomorultakat, nem tud igazán kapcsolatba lépni súlyos betegekkel. Ilyenkor a „liturgia” megreked a „ragadvány” szinten. Hasonló veszélyt jelenthet, ha valaki első helyen azért akar pap lenni, mert szeret „emberekkel foglalkozni”. Ez sok más hivatásban, mint pl. a szociális munkásoknál, betegápolóknál stb. maradhat fő motívum, de a pap az Isten országát hirdeti, annak megvalósításában működik közre. 3. A lelkipásztori bevetés bizonyos fokig megkezdődik már a szemináriumi évek során, de a papszentelés után követel teljes odaadást. Az első években különösen is fontos, hogy folytatódjon a személyiség formálása, mivel új helyzetekbe kerül a fiatal pap. A családi élethez hasonlóan, a papnál is szürke mindennapok következhetnek a mézeshetek után. Sajnos, egyre több azoknak a száma, akik alig pár évi papi szolgálat után nem képesek megbirkózni a lelkipásztorkodás mindennapi feladataival, és elhagyják a papi szolgálatot. Ezért helyez nagy súlyt a Lustiger és Daneels bíborosok által bevezetett papképzési modell arra, hogy a papságra készülők már képzésük jó részét plébániai, vagy plébániákkal szoros kapcsolatban álló közösségekben végezzék. A bécsi egyházmegye úgy próbál segíteni a fiatal papoknak, hogy felkért egy papot, aki több mint 10 éven át volt a szeminárium rektora, hogy rendszeresen látogassa a fiatalokat, beszélgessen velük helyzetükről, és legyen segítségükre, mint idősebb paptestvér. Nem az érsekség küldöttjeként végzi ezt a feladatot, nem is közvetít az érsekségtől a papok felé, sem a papok nevében, 10 TEOLÓGIA 2007/1-2
