Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
PUSKAS ATTILA a A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában A világ Isten számára is jelent valamit, sőt fontos, noha nincs szüksége rá létteljessége eléréséhez. A világ akarása az Atya részéről nem más, mint tökéletes saját önelajándékozásához (őskenózisának), vagyis a Fiú nemzésének aktusához illeszkedő mozzanat: a tökéletes ajándékhoz csatolt „ráadás-ajándék”.51 A teremtés atyai terve és szándéka ebben az értelemben egészen a Fiú megdicsőítését szolgálja.52 Noha a teremtés ajándéka nem tudja kiegészíteni az Atya tökéletes önajándékozását a Fiúnak, mintha ez utóbbiból valami is hiányozna, mégis Karl Joseph Wallner megfogalmazása szerint: „.. .az ajándék ráadás jellege az Atya abbéli szándékában van, hogy a véges világ révén a Fiú iránti nemző szeretetének különös ragyogást adjon”.53 A Fiú azzal dicsőíti meg viszont az Atyát, hogy hálásan elfogadja az egylényegű isteni lét ajándékát a hozzácsatolt ráadás-ajándékkal, a teremtés atyai tervével és akaratával együtt, melynek megvalósítására és megmentésére fiúi készségével maradéktalanul az Atya rendelkezésére áll. A Szentlélek az egylényegű isteni lét ajándékával együtt fogadja és közössé teszi az Atya és Fiú teremtő tervét és szándékát, s ő maga kész annak megvalósításában együttműködni. így dicsőíti meg az Atyát és a Fiút. A teremtés tehát Isten belső dicsőségének mozzanata, amennyiben az isteni személyek egymást megdicsőítő szeretetének kölcsönös ráadás-ajándéka. A teremtésben együttműködő mindegyik isteni személy a másik személyek dicsőségének növelését akaija saját teremtői tevékenységével. Wallner értelmezésében korreláció van Isten ad extra és ad intra aktusai között, azaz a teremtés és a belső isteni élet szeretete között: „Mégpedig a korrelációt (Balthasar) úgy gondolja el, hogy az isteni lényeg-szeretet »külsővé válásának« - például a véges szabadság önállóvá teremtésében - »befelé« a beteljesedett szeretet annál nagyobb intenzitása felel meg”.54 A teremtés mint az az ajándék, mellyel az isteni személyek kölcsönösen növelik egymás dicsőségét, véleményünk szerint azért nem jelent Balthasarnál panteista értelemben „boldogságnövekedést”, mert egyrészt nem szükségleten, hanem a tökéletes szabadságon, ingyenességen alapszik; másrészt Isten önmagával és minden mással szemben is mindig a „das Je-Mehr der ewigen Liebe”.55 Ez annyit jelent, hogy az isteni személyek a szeretet mindig már teljes, mégis mindig új, egymást meglepő életét élik. A Szentiélekben „az Atya és a Fiú mindig és örökké egyek, és mégis, ez az egység soha nem lezárt tényállás, hanem mindig a minden elváráson túl beteljesülő és gazdagító csoda”.56 Ha Isten Balthasar felfogásában már mindig és már önmagában is „der je-grösser, der je-mehr Gott”, akkor a szentháromságos személyek egymást mindinkább megdicsőítő életében a világ a dicsőséget növelő „ráadás” mozzanat. Nem kívülről járni hozzá valami kész tény, statikus isteni lényeg növeléséhez, hanem a tökéletes és mindig új egymást megajándékozás szentháromságos eseményébe épül be, mint ráadás-ajándék. Sőt, Balthasar szerint a teremtett világ nemcsak egymásnak adott ráadás-ajándék az isteni személyek kezében, hanem maga is átadhatja önmagát, mint ajándékba kapott ajándékot Teremtőjének, a Szentháromság-Egy-Istennek. így vehet részt az isteni személyek életében. Balthasar ezekkel a mély értelmű mondatokkal fejezi be a Theodráma végjátékát: „Mit kap Isten TD IV, 476. 52 Balthasar, H. U. von, „Schöpfung und Trinität”, in Communio 17 (1980), 210. 53 Wallner, K. J.: Gott als Eschaton. Trinitarische Dramatik als Voraussetzung göttlicher Universalität hei Hans Urs von Balthasar, Heiligenkreuz—Wien 1992, 296. 54 Wallner, K. J.: Gott als Eschaton, 281. Vö. Heinz, H. P.: Der Gott des Je-mehr. Der christologische Ansatz Hans Urs von Balthasars, Frankfurt/M 1975, 155. 55 Balthasar, H. U. v.: Spiritus Creator, Einsiedeln 1967, 39. 56 TD IV, 471. 64 TEOLÓGIA 2006/1-2
