Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében ■ KUMINETZ GÉZA mert igazsághoz akaija kötni magát, s ezért köteles is erre. Ezt az igazsághoz kötözöttsé- get fejezi ki a világnézet, a meggyőződés és a vallásos hit. Vallásos hiten és világnézeten itt nem szükségképp konkrét vallási közösséghez tartozást értünk, hanem a babonás és mágikus világfelfogás ellentétét, tehát egy tudatosan abszolútumként elfogadott és azt szolgáló életfelfogást.5 Ebben a felfogásban vallásos magatartásnak nevezhető egy ateista világnézet is, feltéve, ha az illető a nézetei áldozatos szolgálatába állítja magát. Természetesen felvetődik az igazságkeresés során az igaz világnézet és az igaz Isten és az Öt szolgáló vallás problémája, mely természete szerint csak egy lehet: „azaz eszmeileg van egy és csakis egy tökéletes, minden vonzásában igaz, jó és szép vallás, vallási erkölcs és világnézet, egyáltalában abszolút morál, függetlenül attól, hogy az ember ismeri és elismeri-e. Ennek a vallásnak és erkölcsnek az elérésére törekszik minden... vallási erkölcs és világnézet, ide gravitál... minden... abszolutista erkölcsi álláspont is... így természetes értelmet és igazságot nyer az a tétel, hogy minden vallás Istentől van, és céljában és végső eredményében Istenhez jut el: szélső pólusa maga Isten és az ember világában a magát szeretetben Istennek teljesen odaadó és tőle megszentelt, azaz szent ember.”6 A Katolikus Egyház azt merészeli mondani magáról, hogy benne és csakis benne, vele és általa tárni fel az ember szeme előtt a maga teljességében az igaz Isten és az igaz valláserkölcsi rend. Ennek hirdetésére és megvalósítására maga az alapítója, Krisztus hatalmazta fel és kötelezi.7 Ez a közösség vagy alkotmányosan rendezett szervezet ugyanis az Ö egyháza.8 Az igaz Isten tudja csak valóban megalapozni az erkölcsi cselekvést, mivel minden egyéb törvényalkotó tevékenység magán viseli a viszonylagosság és nemegyszer az önkényességjegyeit (vö. ököljog).9 5 Brandenstein Béla: Etika. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 35. Ami pedig a hitet, mint világnézetet jelenti, ma sem találunk jobb leírást erre, mint ahogy Horváth Sándor O.P. írta le: „A hit életelv. Akár tárgyilag, akár alanyilag szemléljük. Ha tisztán tárgyában nézzük, akkor azért életelv, mert világnézetünk foglalata, irányítója és kiegészítője. Kiegészíti azt, mert olyan kérdésekre ad biztos forrásból és értesülésből feleletet, amelyeket még a legélesebb elme sem tud megoldani és amelyek a legmélyebb bölcseleti gondolkozásra nézve is örök talányok maradnak. Irányítja belső életünket, mivel a legteljesebb, minden más ismeretet felülmúló bizonyosság igényeivel jelentkezik. Ha elfogadjuk, akkor érvényesülni akar és benső életünket áthatja az evangéliumi kovász eijesztő erejével. Világnézetünk foglalata is, mivel nincs kérdés, amelyről legalább is a gyakorlati igazság szempontjából ne ítélkeznék, ill. ne kellene ítélkeznie. Ha világnézetünk egyes vonásait nem merítjük is a hitből, ha ebben az irányban a természetes ismeretnek sokat köszönhetünk is, a végső szintézist a hit végzi el... A hit tehát nemcsak életelv, hanem emberi életet is közvetítő elv. Nemcsak megtűri maga mellett a természetesen felismert igazságokat, hanem saját vonzókörébe juttatja azokat, ítélkezve róluk, irányítva, természetfölötti fénnyel megszínezve őket, másrészt pedig elváija, hogy ezek is támogassák és emberi fénnyel is övezzék azt a természetfeletti világosságot, amelyet a lélekkel közöl... De nemcsak tárgyi életelv a hit, hanem alanyi is. A hívő életműködése...Az a feladata, Istennel életközösségben tartsa meg a lelket, ugyanazokkal az elvekkel és eszmékkel gondolkozhasson, amelyek Istenéi és a kinyilatkoztatás révén az ember tulajdonává lettek.” Lásd: Horváth Sándor O.P.: Hitvédelmi tanulmányok. Budapest: Jelenkor kiadása, 1943. 203-205. 6 Brandenstein Béla: Etika. Budapest: Szent István Társulat, 1938. 42. Mi értelme lenne ennek az ún. missziós parancsnak hiányában? Tehát nem a mi egyházunk, legalábbis abban az értelemben, hogy nem mi határozzuk meg annak alapvető törvényeit, életrendjét, hanem maga Krisztus rendezte el azt; nem önkényesen, hanem ismerve természetünket, a mi üdvösségünkért. Ismét Horváth Sándortól szeretnénk kölcsönözni néhány gondolatot: „Ha a ,jog”szót halljuk, ahányan vagyunk, annyifélét gondolunk. Talán legjobban jár az, aki a jogot csak a kisbíró és a zsandár személyén keresztül ismeri. Ez legalább némi lemondással gondolhatja: a jog a hatalom megnyilvánulása az elnyomott vagy elnyomható alattvalókkal szemben. Legrosszabb annak a helyzete, aki a jogot a jog mesteremberein keresztül ismerte meg. Mélysége,, elkeseredést és megvetést vált ki ez lelkében, mivel nem a jogot, hanem annak csak paródiáját, a vele valójátszás és kijátszás lehetőségeit látja így meg, úgy, hogy ajogban egy a jótól, igaztól és erkölcsöstől egészen idegen TEOLÓGIA 2006/1-2 3
