Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Orosz Atanáz: Az istenképiség és hasonlóság megkülönböztetése és összekapcsolódása a görög atyáknál
Az istenképiség és hasonlóság megkülönböztetése és összekapcsolódása... m OROSZATANAZ A görög bibliaolvasók ennek kapcsán örömmel tudatosítják, hogy már Platón is ráeszmélt, hogy csak akkor lehet .Józan eszű és mértékletes”, ha „minden dolog mértékévé” az istenséget teszi meg, s a hozzá való hasonulás reményében „az isten nyomdokain halad”. Az „isteni rokonság” emlékképei támasztják alá meggyőződését, hogy csakis „az isteni és rendezett dolgokkal való állandó érintkezés folytán” válhat „igazi teljes emberré”. Az Istenhez hasonulás életeszményének történetében Platóntól a Theaitészosz 176ab szakasz vált klasszikussá. A szöveg szerint a rossz folyton az emberek világában bujkál. „Ezért innét meg kell próbálnunk mielőbb elmenekülni amoda. A menekülés pedig abban áll, hogy amennyire tudunk, váljunk hasonlókká istenhez: hozzá hasonlók viszont viszont akkor lehetünk, ha józan ésszel igazságosakká és szentéletűekké válunk... ” A szövegben a „menekülés” nem más, mint a rossztól szabadulni kívánó filozófus törekvése az isteni példakép felé. Persze Platón az embert nem tekintette Isten képmásának. Az ideák tökéletes világa egyedül a kozmosznak, a „látható isteninek”13 ősképe. Az ember számára tehát az Istenhez hasonulás alapja az isteniekkel való rokonság.14 Az isteni eredet mindenkiben meglévő adottságra utal, míg a „hasonlóság” megvalósítandó feladatként jelentkezik az egyes ember számára. A görög anyanyelvű Alexandriai Philón „mózesi filozófiájában” még sok helyütt a platóni kozmológia szerint értelmezte a Bibliát. A teremtéskor létrejött érzéki világ akkora ellentétben áll az érzékfölötti szellemekkel, hogy legföljebb utánzása lehet az isteni képmásnak15; az ember pedig még ideális, azaz test nélküli formájában (mennyei ember) sem magának a Teremtőnek, hanem az ő Igéjének képe. Az Isten képére alkotott egyedi ember „lelke egyáltalán semmilyen teremtett dologból, hanem a mindenség Atyjából és Vezérlőjéből való”.16 Az emberi lélek Philón szerint épp szellemiségében emelkedik a szükségszerűségek fölé, s így szabad akarattal lesz képes Istenhez hasonlítani a tőle elindított életút befej eztekor. A Tér 1,26—27 értelmezése „a Logoszban lévő ideális lélek mintáját mutalja be, amely aktuálisan egybeesik a lelkekben levő ész mint rész létrehozásával, a Tér 2,7 értelmezése pedig egy paradicsomi állapotban található lélekre vonatkozik, mely érzéki és individuális”.17 A bibliai kettős teremtéstörténet értelmezése szerint a bukás előtti „mennyei Adám” közvetített istenképisége a „sárból gyúrt” embernél már legföljebb a lélekben, a szellemiségben nyilvánulhat meg.18 Hiszen az így alkotott ember „az érzéki ember”, de csak az előbbi az „Isten képére teremtett” szellemi és test nélküli valóság, amely hasonlít az ősmintához (similitudo est archetypi), aki maga Isten igéje, az első elv s a mindenség eredeti eszményképe (archetypa idea ... universorum).19 A hasonlóság nála az ősmintához való hűséget fejezi ki. A zsidó exegéta ennek ellenére is hű maradt a gyökereihez. Bármennyit idézi is Platón Theaitétosz-dialógusának „bámulatos bölcsességéi” szavait, az ott szereplő „józan igazságosságon és vallásosságon ” mindig a mózesi törvény előírásainak betartását érti.20 Az „Isten nyomában járó” ember, aki „mindent Isten tetszésére igyekszik mondani és tenni”, Tímaiosz 92c. Platón szerint „nem földi, hanem égi ivadékok vagyunk”. De opif. 25,1,7,17 kk. Az ember pedig a Képmás, az örök „Logosz képmása” lett, aki egyúttal „kezdet, eredet, elv” is, vö. De leg. alleg. 1,13 és 43. 16 De opif. 135 Somos, R., Az alexandriai teológia, Budapest 2001, 39 értelmezi így Philón De opif. 135-ben kifejtett tanait. 18 Ibid. 24, 146. Quaest, in Gén. 4, Les suvres de Philon d’Alexandrie 34A, Paris 1979, 65. Defuga et inventione 62 kk. TEOLÓGIA 2006/1-2 29
