Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
KUMINETZ GÉZA ■ A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében nének, ez igen ritkán fordulna elő. Más vallás választása is érett fejjel, valóban személyes döntés következtében történne meg.34 35 4.4. Mikor beszélhetünk a keresztség után a Katolikus Egyházba történőfelvételről?3* Mivel a történelem során Krisztus egyetlen egyházát eretnekségek, hitehagyások és sza- kadárságok fenyegették, s ténylegesen az eretnekek, hitehagyók és szakadárok a Katolikus Egyháztól független vallási közösségeket hoztak létre, ezért áll fenn ma az a probléma, hogy sok egymástól független vallási közösség tekinti alapítójának Jézus Krisztust, s ismeri el az Istenembert. Akik az ilyen nem katolikus keresztény közösségekbe születtek bele, természetesen nem felelősek ezért a megosztott állapotért, ám ők is kötelesek keresni az Istennel és az egyházával kapcsolatos igazságot. S ennek az igazságkeresésnek a betetőződése, ha valaki nem katolikus krisztushívőként eljut a Katolikus Egyházba, kérve oda való felvételét. Kánonjogi szempontból itt két dolgot kell adott esetben megvizsgálni: 1. Érvényesen szolgáltatták-e ki a keresztséget ezekben a nem katolikus egyházakban, illetve vallási közösségekben, és 2. Mikor lesz valaki korábban megkeresztelt a Katolikus Egyház tagjává. Ettől függ ugyanis az, hogy a tisztán egyházi törvények köztelezik-e vagy sem. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az, akinek lelkiismeretében megérlelődött a döntés, hogy katolizáljon, ebbéli szándékát köteles az illetékes nem katolikus és katolikus hatóságoknak, esetleg az állami hatóságoknak is bejelenteni, akik végeredményben nem tehetnek mást, mint tudomásul veszik a bejelentést. Az Egyházi Törvénykönyv ugyanakkor ilyen esetben nem ír elő hasonló cselekményt, mint azok számára, akik formális aktussal elhagyni szándékoznak a Katolikus Egyházat. Ez a hiány azt sejteti, hogy a Katolikus Egyházba történő felvételnek kevesebb jogi kívánalmai vannak, mint az azt elhagyásnak. A Katolikus Egyházba történő belépést tehát ki kell nyilvánítani, éspedig jogilag jelentős módon kell kinyilvánítani. Nem elég a puszta belső ragaszkodás a Katolikus Egyházhoz, annak tanításához, liturgikus életéhez vagy az illetékes hatósága hatalmának elismeréséhez. Az ilyen ki nem nyilvánított, mégoly teljes és őszinte szándéknak sincs jogi hatása, aminek az az eredménye, hogy az illető személy nem tekinthető a Katolikus Egyház tagjának. Az szükséges tehát, hogy a Katolikus Egyház illetékese, a plébános vagy a helyi ordinárius többé-kevésbé kifejezett vagy ünnepélyes módon felvegye az illetőt a Katolikus Egyház közösségébe. Ez az ilyen szándék kifejezésével és a hitvallás letételével jár. S addig, amíg ez a jogcselekmény meg nem történik, nem szabad az illető személyt a Katolikus Egyház szentségi életében részesíteni. Felmerül a kérdés, hogy mi van azokkal a gyerekekkel, akinek a szülei katolizáltak? A gyermekek automatikusan követik szüleik megváltozott vallási helyzetét? Hét év alatti gyermek esetében ez vélelmezhető, ha nem katolikusnak lett keresztelve. Ám ha a gyermek már eszét elégséges módon tudja használni ahhoz, hogy eldöntse, hová kíván a vallás tekintetében tartozni, jóllehet általában a szülői hatalom alatt marad, mégis azzal szemben a gyermek szándéka lesz a meghatározó. 34 Itt megjegyezzük, hogy a Katolikus Egyház jogrendje lehetővé teszi a keresztséggel való hatályos fegyelem törvényrontó jogszokással történő módosítását. Jelen esetben ez aztjelentené, hogy a katolikus pásztorok adott területen nem keresztelnék meg a gyermekeket, kivéve halálveszély esetén, és akkor is csak abban az esetben, ha a szülők (vagy gyámok) legalább egyike kifejezetten kémé azt. Hasonló módon a szülők sem kereszteltetnék meg gyermekeiket (kivéve halálveszélyben), csak katolikus nevelésben részesítenék őket. így a gyermek felnőve a kellő ismeretek birtokában megfelelő érettséggel döntene vallási hovatartozásáról. 35 Navarrete Urbano: L’impedimento di disparitas cultus (can. Í086). In: AA.W., I matrimoni misti (Studi giuridici XLVII.), Cittä dei Vaticano 1998, 126-128. 20 TEOLÓGIA 2006/1-2
