Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Székely László: Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában
SZÉKELY LÁSZLÓ ■ Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában mészeti törvények alapján levezethető volna az emberi életre alkalmas kozmosz, az antropikus kérdés a természettudomány belső logikája szerint kielégítő választ kapna, s megoldódna az itt jelentkező talány. Ám a mai természettudomány számára itt vannak ezek a speciális értékek, melyeket mindmáig nem tud levezetni, s ezért egyelőre a természeti törvények elégtelennek tűnnek az emberi életre alkalmas kozmosz miértjének megválaszolásához. De vajon valóban megválaszolható-e az antropikus kérdés a természeti törvények alapján? Ha a kozmosz alkalmassága az emberi életre csak a természeti törvényektől függene, illetve ha a természeti számok értékétől bár függene ugyan, de ezen utóbbiak levezethetőek és megmagyarázhatóak volnának a természeti törvények által, akkor a természeti törvények valóban választ jelentenének-e az antropikus kérdésre? Igaza van-e a természettudománynak, amikor a természeti számok speciális értékének levezetésére törekedve úgy véli, hogy amennyiben ez sikerülne neki, az erős antropikus elv értelmét veszítené, s az a rejtély, hogy a kozmosz miért alkalmas az emberi életre, megoldódna? Óhatatlanul is Wittgenstein elmés észrevétele jut itt eszünkbe: „Az egész modem világszemlélet alapja az az illúzió, hogy az úgynevezett természettörvények természeti jelenségek magyarázatai. Úgy állnak meg a természettörvényeknél, mint valami érinthetetlennél, mint ahogyan a régiek álltak meg az Istennél és a Sorsnál. És mind a modemnek, mind a régieknek igazuk is van, meg nem is. A régiek annyiban mégis világosabban láttak, hogy elismertek egy világos határt, míg az új rendszerek esetében szükségszerűen tűnik úgy, mintha minden meg lenne magyarázva. ”n De idézhetjük az egészen más filozófiai tradícióhoz tartozó Husserlt és Lotze-t is: „A természettudományok nem fejtették meg az aktuális valóságot, a valóságot, melyben benne élünk, tevékenykedünk és létezünk, egyetlen egy pontos sem. Az az általánossá vált meggyőződés, hogy funkciójuk szerint ezt teljesíteniük kell, csak még nem jutottak elég messzire, az a vélemény, hogy a tudományok ezt — elvileg — teljesíteni tudnák, azok számára, akik alaposabban utánajártak a dolognak, babonának bizonyult. ... Lotze-val szólva: »Ha kiszámítjuk a világ folyását, az nem jelenti, hogy valóban értjük is azt.«”u Ha végiggondoljuk az előbbieket, világossá válhat, hogy itt nem egyszerűen a természettudományos magyarázatról, annak valós vagy vélt hiányairól, hanem három a priori lehetséges természetontológia viszonyáról van szó: A) A kozmosz alkalmassága az emberi életre csak a természeti törvényektől függ és független a természeti számok (állandók) értékétől. (Előbbi szemléltető példánkat használva egy ilyen világnak a mindenütt fehér méterrúd felelne meg. Láttuk: a természettudomány sokáig abban a hitben élt, hogy ez az eset áll fönn, s az antropikus problematika azért jelent meg a számára, mert kiderült: mégsem így van.) 13 13 Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, 6371-6372. pontok. (Pl. in: Wittgenstein: i. m., Budapest: Akadémiai Kiadó 1989, 86. o. E. Husserl: „A fdozófia mint szigorú tudomány”. In: Husserl, Válogatott tanulmányok. Budapest: Gondolat 1972. 184. o. 192 TEOLÓGIA 2006/3-4
