Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Székely László: Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában
Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában SZÉKELY LÁSZLÓ vesszünk egy méterrudat, s ezen fehér színnel festjük le az emberi életet még megengedő hatványkitevőket, s feketével azokat, amelyek esetén már a kozmoszban nem lehetne jelen anyaghoz kötött értelmes élet, csupán a 39-41 centiméter között volna egy kis fehér tartomány, míg a rúd többi része fekete volna. Mindez azt jelenti, hogy a mértékegység nélküli (fizikai szakkifejezéssel „dimenzió nélküli”) gravitációs állandó valóságos, konkrét értéke erősen kötődik az emberhez és — ha léteznek ilyenek valahol a világ- egyetemben — a hozzá hasonló, anyaghoz kapcsolt értelmes lényekhez, aminek következtében az erős elv alapján létezésünk tényéből kiindulva megbecsülhetjük annak hozzávetőleges nagyságrendjét. Ugyanakkor az is világos, hogy ezzel még nem fogunk magyarázatot kapni arra, hogy ezen állandó értéke a valóságos kozmoszban miért esik bele ebbe a megbecsült nagyságrendbe, s így a kozmosz miért alkalmas az emberi életre. Hasonlóképpen: a mai kozmológiában nagy szerepe van a kozmológiai állandónak, mely ugyancsak mértékegység nélküli szám. Ez a szám elvben a mínusz 1 és plusz 1 értékek közé bárhová eshet, ám ha tényleges értéke nem volna kifejezetten közel a nulla értékéhez, a kozmosz sehol sem tartalmazna olyan régiót, mely alkalmas az emberi életre, s így az ember létezésére alkalmatlan volna. így az erős elvet alkalmazva minden megfigyelés nélkül, pusztán az emberiség létezéséből kiindulva kiszámítható, hogy a kozmológiai állandónak néhány ezred vagy tízezred eltéréssel a nullához kell közel esnie, ám ezzel arra még semmiképpen sem fogunk választ kapni, hogy a valóságos kozmoszt, amelyben mi magunk is élünk, miért ez az érték jellemzi.12 A természettudományos ész, a természettudományos gondolkodást zavarja az a tény, hogy nem tud válaszolni az ilyen kérdésekre, s ezért jelent meg a természettudományon belül az antropikus elv problémaköre. A gravitációs és a kozmológiai állandó, továbbá más hasonló, itt ismertetésre nem kerülő természeti számok vizsgálata azt mutatja: egyáltalán nem triviális, hogy a világegyetem alkalmas az emberi életre, hanem a természeti számok igen speciális értékeire van szükség ehhez. S mivel a természettudomány nem tudja megmagyarázni, hogy e számok konkrét értéke a valóságos kozmoszban miért esik egybe ezekkel az emberi életre alkalmas kozmoszhoz szükséges speciális értékekkel, zavarba kerül. Csakhogy éppen ez az a pont, ahol a természettudomány és a metafizika összekeveredik. A természettudomány zavara ugyanis abból a föltételezésből ered, hogy feladatának tekinti egy ilyen magyarázat kidolgozását. Ez a föltevés pedig abból a másik megfontolásból ered, hogy ha ezek az előbbi természeti számok levezethetővé válnának az általános természeti törvényekből, a probléma megoldódna, s teljes értékű választ kapnánk a tanulmányunk elején az antropikus kérdésként megjelölt, és tipikusan metafizikaiként jellemzett kérdésre. Ha pedig a természettudomány valóban képes — akár csak elvben is — megválaszolni ezt a kérdést, akkor annak mégiscsak természettudományos és nem metafizikai kérdésnek kell lennie. Tévedtünk talán? Vagy a természettudomány téved? A dolog kulcsa a természeti törvények és a természeti számok (természeti „állandók”) viszonyában rejlik. Az elmúlt száz év fizikája és kozmológiája alapján úgy tűnik, hogy az emberi életre alkalmas világegyetemhez nem elégségesek a természeti törvények: azok mellett egyes természeti számok speciális értékére is szükség van. A természettudomány szokásos föltételezése szerint, ha a természeti törvényekből levezethető valami, az elnyeri végső magyarázatát, s további kérdések nem tehetők már föl. így ha csupán a ter12 Vö. pl. L. Abbott: „The Mystery of the Cosmological Constant”. Scientific American, 1991. 78. o. TEOLÓGIA 2006/3-4 191
