Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Székely László: Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában
SZÉKELY LÁSZLÓ Az antropikus kozmológiai elv a fizika és a metafizika dimenziójában az embert, amikor az emberi vonatkozás figyelembe vételét olyankor is megtiltja, amikor azt a tárgy jellegéből következően szükségképpen figyelembe kellene venni.10 Mivel a fontiek értelmében a gyenge elv egy olyan tudományos elv, melynek nincs metafizikai vonatkozása, az a számunkra a továbbiakban nem érdekes. Csak annyit jelzünk még vele kapcsolatosan, hogy a gyenge és az erős elv eredeti, Cartemél található elkülönítését éppen azért tekintjük a fogalmilag egyedül helyes meghatározásnak a későbbi, ettől eltérő fogalomhasználatokkal szemben, mert csak itt különül el a gyenge elv metafizikai tartalom nélküli, speciális tárgyköre a metafizikai tartalmat hordozó erős elvtől. A gyenge elvben kozmikus környezetünkről van szó, s az a világegyetemet mint a kozmosz egészét nem érinti közvetlenül. Arról nincs szó benne — nem tartozik tárgyköréhez — hogy miért, milyen okok, összefüggések miatt tartalmaz a kozmosz olyan speciális környezetet vagy környezeteket, amelyek alkalmasak arra, hogy bennük emberszerű értelmes megfigyelők fejlődjenek ki és éljenek. Ha vannak édes vizek és édesvízi halak, akkor logikailag következik, hogy az utóbbiak az édes vizekben élnek. Továbbá az édesvízi halak létezéséből az is következik, hogy lennie kell édes vizeknek. Az erős antropikus elv ugyanerről szól az ember vonatkozásában: abból, hogy mi emberek létezünk, következik, hogy a kozmoszban — legalább története egy korszakában és egyik régiójában — van olyan speciális kozmikus környezet, mely hordozza az ember — és az emberhez hasonló, anyaghoz kötött értelmes megfigyelők — létezéséhez szükséges speciális kozmikus föltételeket. Carter erős elve ismeretelméleti-logikai oldalról ezt mondja ki, s ebben megint csak nincs semmi különös: az ember nem élhet tetszőleges kozmoszban (pl. egy olyanban, melynek minden pontján százmillió fok az átlaghőmérséklet), s így saját magunk létezéséből visszakövetkeztethetünk a kozmosz egyes tulajdonságaira (pl. arra, hogy vannak olyan régiói, ahol a hőmérséklet viszonylag alacsony). Ez a visszakövetkeztetés az erős antropikus elv ismeretelméleti oldala. Csakhogy maga a visszakövetkeztetés még nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a kozmosz ténylegesen miért rendelkezik ezekkel a visszakövetkeztetés révén kapott tulajdonságokkal: az a következtetés, hogy ha vannak édesvízi halak, kell lennie édes víznek is, szükségszerű és informatív, de nem ad magyarázatot az édes víz keletkezésére, illetve arra, hogy miért létezik egyáltalán édes víz. Hasonlóképpen: ha élnek anyaghoz kötött értelmes lények a kozmoszban, kell lennie a kozmoszban olyan tartománynak, mely lehetővé teszi e lények létezését. Ez idáig még csupán tiszta logika. Ám ha az erős elvet magyarázatként akarjuk használni arra, hogy miért alakultak ki ilyen tartományok, túl kell lépnünk a puszta visszakövetkeztetésén, s ezáltal a metafizika dimenziójába kerülünk. Ennek megvilágítására tekintsünk két konkrét példát. Vegyük elsőként a mérték- egységtől — s így az emberi mértékválasztástól független — gravitációs állandót, mely egy jól meghatározott, s a természetre tipikusan jellemző szám. Mármost a mai fizika szerint, ha ez a szám nagyságrendje kisebb vagy nagyobb volna, a világegyetemben sehol és semmikor sem alakulhatott volna ki olyan környezet, melyet a gyenge elv megkíván, így mi emberek sem létezhetnénk, s sem a gyenge, sem az erős antropikus elvről nem töprenghetnénk.11 Konkrétan: e konstans nagyságrendjének az ember létezéshez megkívánt értéke a 1CT40 (azaz, 1/10 a mínusz negyvenedik hatványon) érték közelébe kell esnie, mivel ha a hatványkitevő nem ezen érték közelében volna, a kozmosz alkalmatlan volna ahhoz, hogy hozzánk hasonló lényeknek szolgáljon lakhelyül. Szemléletes példával: Ha 10 Teilhard de Chardin: Az emberi jelenség, Budapest, Gondolat 1980. 43—49. o. 11 Vö. pl. Carter, i. m. 297-298. o. 190 TEOLÓGIA 2006/3-4
