Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
/A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében m KUMINETZ GÉZA IV. A VALLÁSSZABADSÁG KÖVETELMÉNYEINEK JOGRENDEZÉSE A KATOLIKUS EGYHÁZBAN Ebben a fejezetben természetesen nem térhetünk ki minden részletre, így pl. az egyházon belüli véleménynyilvánítási, illetve kutatási szabadságra. Vagy az alanyi jogokkal élés szabadságára. A lényegi kérdés a vallásszabadsággal kapcsolatban egyrészt magának az egyházi jogrend a természetének megvilágítása, másrészt pedig az egyházi hovatartozás, vagyis annak egyértelmű meghatározni tudása, hogy ki és meddig tekinthető a Katolikus Egyház tagjának a Katolikus Egyház jogi rendelkezései értelmében. 1. A Katolikus Egyház szabadságának záloga: jogrendjének elsődleges jogrend jellege A Katolikus Egyház küldetése teljesítéséhez magát Krisztustól felhatalmazottan úgy fogja fel, mint a maga területén szuverén társaságot, szervezetet. Célja elsősorban vallási, s e cél megvalósításához rendelkezik minden fontos eszközzel.24 Amint fentebb már említettük, ez a Krisztustól kapott szabadság a vallási küldetés teljesítéséhez szuverén jogrendet kíván. Míg más vallási közösségek belső szabályainak az állam jogrendje ad kellő hatályt, úgy a Katohkus Egyház jogrendjének hatályát isteni eredete legitimálja. A világi jogi előírások főleg azt szolgálják, hogy a társadalomban is kellő hatékonysággal érvényesüljenek ezek az előírások. Ezt a célt szolgálja a kanonizáció jogintézménye is, mely kánoni szabállyá avat valamely világi jogi normát. Ennek oka lehet az, hogy jóllehet az adott tárgykörben az Egyház illetékes jogi előírások alkotására, ám a társadalmi béke és az államokkal való konfliktusok megelőzése végett egyszerűen átveszi az adott időben és helyen érvényes világi jogi előírásokat, feltéve ha nem ellentétesek azok az isteni vagy a kánoni joggal (vagy egyszerűen jónak látja az adott világi törvényt). Más esetben egyszerűen utal a kánon a világi jog megtartására, melynek prudenciális okai vannak általában. Ugyancsak itt kell említenünk a Szentszék és az egyes államok vagy politikai közösségek közti nemzetközi megállapodásokat.25 Ezek egyrészt kifejezik azt, hogy a Katolikus Egyház nemzetközi jogalany, tehát a maga területén szuverén, másrészt a tárgyalóképességét, miszerint az Egyház kellő szabadságának és működésének konkrétumai bizonyos határokon belül közös megegyezés tárgyát képezik. Nevezhetjük ezt az elvek feladása nélküli kompromisszumképességnek, illetve -készségnek is. A Szentszéknek saját diplomáciai testületé van, melynek célja a fenti kapcsolatok ápolása, kimunkálása, az Egyház szabadságának és a világban való hatékony munkálkodásának szolgálata. Az Egyházi Törvénykönyv maga is szentesíti a Katolikus Egyház sajátos jogállását a 113. kánon 1. §-ában: „A Katohkus Egyház és az Apostoli Szentszék isteni rendelkezés folytán erkölcsi személy jellegével rendelkezik”. Ez azt akaija kifejezni, hogy személyisége, vagyis önállósága nem pusztán a tételes egyházi jogból, és nem is valamely más jogrendből fakad, hanem megelőzi azt, illetve tőle független. 24 A II. Vatikáni Zsinat előtt ezt a felfogást a societas perfecta elmélettel igyekeztek igazolni. Ma nem használatos, ám amit meg akart világítani, vagyis az egyház sajátos helyét és identitását a társadalmakban, azt időtállónak tekinthetjük. E megállapodásoknak három formáját ismeri a kánonjog. 1. így a részleges megállapodást, melyben a kapcsolatok bizonyos pontjait szabályozzák az érintettek. 2. Az ún. modus vivendi, vagyis a kapcsolatok egészének szabályozása ideiglenes jelleggel és 3. A konkordátum, mely szintén a kapcsolatok egészét rendezi ünnepélyes, azaz stabil módon. TEOLÓGIA 2006/1-2 13
