Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
KUMINETZ GÉZA ■ A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében Az Egyház kötelessége, hogy kellő oktatásban részesítse tagjait, a katolikus hit iránt érdeklődőket. Természetesen minden kényszer nélkül. Erre a témára részletesen majd a szülők gyermekeik vallási nevelésére vonatkozó előírások tárgyalásakor fogunk kitérni. Az Egyháznak joga és kötelessége megnyilatkoznia minden olyan kérdésben, mely hit és erkölcs dolgára vonatkozik, beleértve a társadalmi rendet érintő erkölcsi elveket is; továbbá ítéletet kell mondania minden emberi dologról, ahol azt az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja (747. kánon 2. §). Az Egyháznak joga továbbá, hogy a küldetéséhez szükséges intézményrendszerét kiépíthesse és hatékonyan működtethesse. Ide elsősorban a szolgálattevőit képző, a szent tudományokat oktató és kutató intézmények, a katolikus iskolák, kollégiumok, egyetemek, valamint a szociális és karitatív tevékenységet biztosító intézetek tartoznak. 2. A megkereszteletlen személyek jogi helyzete a kánonjogban Minden embernek joga van arra, hogy a kellő ismereteket megkapja ahhoz, hogy eldöntse, milyen világnézete vagy vallása lesz. Ezért a nagykorúságot elért személyek önkéntesen csadakozhatnak az egyes vallásokhoz abban az értelemben, hogy ismerkednek az adott hittel, s az ismerkedés végén eldöntik, hogy fel kívánják-e venni az adott vallást, vagy sem. A Katolikus Egyházban erre szolgál a katekumentátus jogintézménye. A Kódex 748. kánonja szerint minden ember keresni tartozik az Istenre és az ő egyházára vonatkozó igazságot, és amit fehsmer, azt isteni törvény alapján köteles és egyben jogosult elfogadni és megőrizni (1. §). Az embereket a katolikus hit elfogadására saját lelkiismeretük ellenére soha senki sem kényszerítheti (2. §). Ez a kánon rögzíti az emberi személy vallási kérdésre vonatkozó jogát és kötelességét. Minden ember ebbéli kötelességét azonban csak úgy tudja teljesíteni, ha a vallási közösségekkel szabadon érintkezhet, ha az államhatalom biztosítja számára a fenti ismeretek megszerzésének nemcsak a lehetőségét, hanem kötelezi is polgárait a kellő ismeretek megszerzésére. Ez vallástalan ember esetén a kötelező és kellő valláserkölcsi oktatással érhető el. Akinek van vallása, mivel szülei a saját vallásuknak megfelelő módon kívánják őt nevelni, úgy az adott vallásban hitoktatásra kötelezett. E tankötelezettség — véleményünk szerint - az egyén nagykorúságáig áll fenn, ám ez az elv kivételt megenged.26 Az Istennel és egyháza igazságával kapcsolatos kötelezettség persze az egész életre szóló kötelezettség. Am a nagykorúság elérésével a személy felelősen dönt arról, hogy kíván-e az adott vallási közösség tagja maradni, vagy nem, illetve belép-e egy adott vallási közösségbe, vagy sem. Természetesen az egyén a nagykorúság elérése előtt is, az értelem kellő használatának elérése után, képes ilyen jogcselekmény felelős véghezvitelére, ha a lelkiismerete hangját ismeri fel egy ilyen lépés megtételében. Ennek alapján a Katolikus Egyház jogrendje lehetővé teszi kiskorúaknak is, hetedik életévüket betöltötteknek adott esetben a szülői akarat 26 Véleményünk szerint teljességgel hamis az a felfogás, hogy ilyen alapvető jogi kérdésben a társadalom hatalmi tényezői teljességgel magára hagyják a szülőket, a gyermeket, hogy ez az ő magánügyük, hogy ha majd felnő, akkor eldönti, hogy hova is akar tartozni. Ám aki nem rendelkezik a szükséges és elégséges ismeretekkel, nem képes a felelős döntés meghozására sem. Úgy gondoljuk, hogy a kellő színvonalú valláserkölcsi oktatás fontosabb minden más iskolai tárgynál, mivel azok főleg arra szolgálhatnak, hogy az illető szakember legyen, míg a valláserkölcsi oktatás arra szolgál, hogy miképp lehet az ember jó, igaz és szent. Vagyis arra tanít ez a tárgy, hogy miképp lehet helyesen birtokba venni az emberi méltóságot. Ez alapján súlyosan jogsértőnek tekintjük azoknak a hatalmi tényezőknek az intézkedéseit, melyek a valláserkölcsi ügyet teljesen a privátszférába szorítják, s nem gondoskodnak a következő nemzedék valláserkölcsi tudásának, illetve tudatának intézményes kialakításáról, fejlesztéséről. 14 TEOLÓGIA 2006/1-2
