Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
KUMINETZ GÉZA ■ A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében ebbéli tevékenységükben; b) Tanaikat szabadon hirdethessék, ilyen témájú könyveket kiadhassanak, teijeszthessenek, azokat az érdeklődők olvashassák; c) Szabadon végezhessék a nyilvános istentiszteletet; d) a hit teijesztése és a társadalom informálása végett szabadon használhassák a tömegtájékoztatási eszközöket; e) szabadon létesíthessenek nevelési és jótékony célokat szolgáló intézményeket; f) a vallási vezetők és a tagok között minden szinten szabad és kölcsönös információáramlás biztosítása. 3. Nemzetközi szinten: Biztosítani kell a vallási jellegű kommunikáció és kooperáció, valamint szolidaritás szabadságát, így pl. nemzeti, nemzetközi találkozókon való szabad részvétel biztosítása stb. A vallásszabadság jogát nem korlátozhatja, még kevésbé akadályozhatja se egy nép vallási egysége, se az állam esetleges vallási hovatartozása, se nemzeti érdek. A fentiek alapján a vallásszabadságjogát úgy határozhatjuk meg, mint közjogi jellegű, negatív-pozitív, abszolút szerkezetű és alkotmányos jogot. Közjogi jellegű, mert, ámbár az egyénre vonatkozik, ám nem úgy mint egyénre, hanem mint a közösség tagjára, polgárára. Negatív és pozitív jog egyszerre, mivel az államnak lehetővé tennie, védelmeznie és támogatnia kell a gyakorlását, ám megvalósítása az egyénre tartozik. Abszolút szerkezetű ez a jog, mivel mindenkivel szemben kikövetelhető (állammal, polgárral szemben egyaránt) a senkit se sérteni elv (nemini laedere) alapján. Végül alkotmányos jog, mivel helye ma az alapjogok közt van, s ennek következtében különleges védelmet élvez, s nem kerülhet vele ellentétbe egyetlen más törvény, jogszabály sem. Felfogásunk szerint épp ezért az állam nem utalhatja teljességgel a privát szférába ennek az alapvető jognak a gyakorlását. A vallásosság a közjó része, s a vallásos intézmények létesítésében, fenntartásában való állami részvétel nemcsak kegy, hanem bizonyos értelemben kötelesség is az államhatalom részéről. A közpénzek közcélra való felhasználásának módja ez. Az állam ezzel tud segíteni polgárai erkölcsi tudatának hatékony nevelésében és annak tökéletesítésében. Hasonlóképp a közjó és közérdek, valamint a közerkölcs következetes érvényesítésének hatékony módja ez. A vallások támogatása a kultúra nélkülözhetetlen alapjának támogatását jelenti. E támogató tevékenység elhanyagolása már rövid távon is a kultúra sorvadásának jeleit fogja mutatni. Sajátos problémát vet fel a vallási közösségeknek nyújtandó állami támogatás arányos elosztása, illetve annak alapja. Ezt véleményünk szerint az illető vallási közösséghez tartozó személyek száma, illetve az adott közösség közszolgálati tevékenységének a mértéke kellene hogy meghatározza. Az adott közösséghez tartozást az adott vallási közösség által nyilvántartott anyakönyvek, illetve a népszámlálás során a vallási hovatartozásról szóló adatok alapján kellene megállapítani. Aki később más vallást választana, úgy más vallási közösség számára növelné e tekintetben a figyelembe veendő létszámot. A Katolikus Egyház vonatkozásában is lehetséges az Egyház formális aktussal való elhagyása (ez nem azonos a teológiai értelemben vett kilépéssel, mivel az lehetetlen). Mindenképp célszerű lenne ilyen formális aktushoz kötni a vallási közösségből való kilépést, ha a támogatás arányos elosztásához szükséges létszámot kívánjuk megállapítani. Csakis ezen a módon lehetünk ugyanis biztosak abban, hogy valaki nem kíván egy adott vallási közösség tagja lenni. Ez tehát azt is jelenti, hogy ha valaki nem vesz részt vallása kultikus életében, az nem jelent automatikusan onnan való távozást. 12 TEOLÓGIA 2006/1-2
