Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Harsányi Ottó: A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása
■ HARSÁNYI OTTÓ A Szentháromság belső élete mint a házastársi szeretet forrása 2.3. Az önátadás etikájának megvalósulása A családban és a házasságban a személyek találkozása a házastársi kapcsolatban és a szülői hivatásban valósul meg. E két utóbbi fogalmat igyekszünk tisztázni egymással való kapcsolatukban és külön-külön, sajátos jelentésükben. A férfiként és nőként létező ember egyszerre fejez ki kettősséget és egymást kiegészítő mivoltot. Ezt a két tulajdonságot tudatosan és belső tartalmuknak megfelelően kell megélni. „A családban (...) egy új egység valósul meg, amelyben a szülők ‘közössége’ a maga teljességében mutatkozik meg. Ez a teljesség a tapasztalat szerint újabb feladatot és kihívást jelent.”40 Az egy testté válás41 a személy minden dimenziójában, így testi meghatározottságában is megmutatkozik.42 A szexuális nyelv szimbolikájának gazdagsága olyan intenzív, hogy hiteles megéléséhez a személyek döntési képességének maximális és pozitív jelenlétét követeli meg. A két személy ugyanis hiteles módon nem tudna ilyen mély és bensőséges módon egymással kapcsolatba lépni anélkül, hogy hasonló intenzitással ne ajándékoznák önmagukat egymásnak. A testnek ugyanez a szimbolikus nyelve azonban lehet egy keserű és üres kommunikáció által keltett hiányérzet jele is, mert a két személy nincs kellő intenzitással és hitelességgel jelen abban, amit megvalósít. Ez a hiányzó jelenlét tendenciává válhat, amely a saját maga és a másik személyiségének leértékelésével és tárgyiasításával jár.43 Az „egy testben” való létnek érzelmi és pszichológiai vonatkozásai is vannak. Olyan komoly védelmet és szeretetet nyújtó közösség jön létre, amely különbözik a házastársak családjától, amelyben felnőttek. Erre utal az „elhagyja atyját és anyját” kifejezés, amikor új, saját belső erővel és dinamikával rendelkező kötelék jön létre. Ebben a házastársi konszenzus erkölcsi értékének egy lényeges mozzanata áll előttünk. Nem értelmezhető az úgynevezett „feltételekhez kötött” szeretet akár időbeli, akár funkcionális korlátozásokat értünk a feltételeken, hiszen az ilyen szeretet nem tudná visszavonhatatlanul önmagát adni, és az egyenlő méltóság alapján nem tudná a másik önátadását sem elfogadni.44 A bennünket körülvevő szubkultúra sajnos gyakran azt a magatartást erősíti, amelyben az ember lelkiismeretének mélyebb szintjén nem vesz kellőképpen tudomást arról, hogy milyen elszántsággal és hűséggel tartja magát valaki döntéseihez. A felnőtt társadalom vonzó és pozitív példáinak hiánya a személyiségfejlődés fontos szakaszában lévő fiatal felnőtteket számos esetben támpont nélkül hagyja. A házasság szentségének lényegi részét a jegyesek konszenzusa képezi. A szentséget magát a jegyesek szolgáltatják ki egymásnak. A szentség egyes elemei a házasság során újraértékelhetek, így a házasok intim találkozása az Istennel való találkozás helyévé is válhat. A kölcsönös szeretet, szerelem erősödése és mélyülése egyben az Istennel való kapcsolat erősödését is jelenti, amely egyre inkább magához vonzza, hívja és átalakítja az emberi szeretet konkrét megnyilvánulásait. A két szeretetkapcsolatnak ez az erőteljesen metaforikus jelentésű összekapcsolódása egy mélyebb, életet adó és egzisztenciális jellegű kapcsolatra utal, amely azt mutatja, hogy Istenen kívül még szeretni sem vagyunk képesek. 40 LCS 7,5, in: /L4S86 (1994) 875, EV 14,181. 41 Vö. LCS 7,2, in: AAS 86 (1994) 875, EV 14, 178. Üsd: Tér 2,24; Mt 19,6. 42 Vö. LCS 8,3, in: AAS 86 (1994) 877, EV 14, 187. 43 Vö. P. Carlotti, „La famiglia: comunione di persone. Alcune considerazioni sulla Lettera alle famiglie di Giovanni Paolo II”, Salesianum 56 (1994) 717—740, itt 729. Lásd még: LCS 19,13, in AAS 86 (1994) 913—914, EV 14, 309. 44 Vö. LCS 11,2, in: AAS 86 (1994) 883, EV 14, 204. TEOLÓGIA 2006/3-4 121
