Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Turay Alfréd: A bibliai teremtéselbeszélés a biológiai evolúciós elmélet fényében
A bibliai teremtéselbeszélés a biológiai evolúciós elmélet fényében m TURAY ALFRED nosulna. A véges létező részesül a benne jelenlevő isteni erőből52, és így adott esetben át tudja lépni lényegével adott korlátáit, felül tudja múlni önmagát. S minthogy a véges létező a részesüléssel nem válik Istenné (minden tényleges tökéletesség foglalatává), amit létrehoz, az valóban újdonság.53 — Ezt a bonyolult, és első hallásra nehezen felfogható filozófiai szöveget egy hasonlattal szeretném érthetőbbé tenni: Isten úgy teremt esélyt az önfelülmúlásra, miként az édesapa, aki gyermekét a magasba emeli, hogy a gyermek a magas fáról önállóan leszakíthassa a gyümölcsöt, amit a felemelő atyai tevékenység nélkül nem tudna megtenni. - Az önfelülmúlást biztosító isteni tevékenységet tehát nem úgy kell elgondolni, hogy Isten megszakítja az empirikus események láncát, vagy megold valamit az empirikus létező helyett, hanem úgy, hogy ő eleve és mindig megadja, hogy a létezők önmagukat kibontakoztathassák, s adott esetben lényegükkel adott korlátáikat felülmúlják. A Teremtő nem a teremtmény hatása mellett működik, hanem a teremtmény saját korlátáit és lehetőségeit átlépő működését okozza.54 A tevékeny önfelülmúlás tanának fényében a Humani generis kezdetű enciklika bizonytalankodó megállapításai is új megvilágításba kerülnek: 1. Ha a tudomány igazoltnak látja, hogy az emberi lény természeti okok hatására az állatvilágból emelkedett ki, akkor biztosra vehetjük, hogy Isten állati testet használt föl az első ember testének megalkotásában: az önfelülmúlást biztosító isteni okság erejében ugyanis az élettelen anyagból létrejöhetett élő, s az első emberek származhattak állati lényektől. A hominizáció esetében az állati szülők «az egész ember oka, tehát lelkének is». Ugyanez a helyzet az utódok létrejöttében is: az utódoknak nemcsak a testét, hanem a lelkét is a szülők hozzák létre. Ezek a szülők azonban csak annyiban okok, „amennyiben az önfelülmúlásukat lehetővé tevő Isten ereje által — ami hatásukban belsőként van jelen anélkül, hogy lényegük alkotó eleméhez tartozna — hozzák létre” az embert.55 2. Az a magyarázat, amely szerint állati lények hozták létre az első embereket, illetve amely szerint a szülők hozzák létre a teljes új embert, nem jelenti annak tagadását, hogy Isten közvetlenül teremti a lelket, hanem pontosabbá teszi a „közvetlen teremtés” értelmét. A lélek közvetlen teremtése egyrészt azt jelenti, hogy az ember létrehozása „a teremtményi okságnak ahhoz a fajtájához tartozik, amelyben a ható-ok a lényegével együtt adott határokat lényegileg múlja fölül az isteni okság erejében”; másrészt arra utal, hogy a teremtmény önfelülmúlását biztosító isteni okság minden ember esetében teljesen egyedi, amennyiben utánozhatatlan, megismételhetetlen szellemi természetű egyedet, azaz személyt hoz létre.56 3. Ami pedig az 52 Az univerzum azáltal részesül például az isteni erőből, hogy a kezdeti univerzum elemei a játék logikája alapján programozott elemek. Overhage, P.-Rahner, K.: Das Problem der Hominisation (Freiburg, 1961. Herder, 3. kiadás, 69. o.): „a végtelen ok, amely mint tiszta aktus minden valóságot eleve magában tart, a véges oknak mint végesnek «kons- titúciójához» (in actu) tartozik anélkül, hogy benne mint létezőben belső mozzanat volna. E dialektikus kijelentés első fele által válik aztán «érthetővé», hogy a véges ok valóban fölül tudja múlni önmagát, azaz, hogy (befogadott vagy magától létrehozott) hatása több, mint ő maga, és mégis általa létrehozott hatás, tehát magától tudja felülmúlni önmagát. E dialektikus kijelentés második része teszi érthetővé, hogy ez a hatás valóban fejlődés lehet, mert nem ez volna a helyzet, ha a véges oknak mint végesnek konstitúciójához tartozó tiszta (végtelen) aktus magának a véges oknak belső mozzanata volna, azaz ha ez a véges ok már eleve és mindig birtokolná azt, amit csak önmagát felülmúlva, öntranszcendenciájában kell még elérnie.” 54 „Istennek ez a működése tulajdonképpen nem «kategoriális» működés, mert ez nem olyasmit eredményez, amit a teremtmény nem okoz; minthogy ez nem a teremtmény hatása mellett működik, hanem a teremtmény saját lehetőségeit felülmúló és ádépő működését okozza. És a teremtmény alapjában véve mindig ebben a helyzetben van; ez a helyezet lényegéhez tartozik” (Das Problem der Hominisation 84. o.). Das Problem der Hominisation, 82. o. Das Problem der Hominisation, 83. o. TEOLÓGIA 2006/1-2 103
